Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Godson/Ratkó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Tarján Imre

A káderek és a tudomány

Az 50-es évek elején történt. Ratkó Anna az egészségügyi miniszter. A minisztériumban sokan dolgoztak magasabb-alacsonyabb beosztásban, akik az egészségügyrôl, az egészségügyi munkakörrôl keveset tudtak, elôzôleg munkásként dolgoztak valamilyen üzemben. Ratkó Anna is szövônô volt. Az elsô számú egészségügyi szakember Doleschall Frigyes belgyógyász volt miniszterhelyettesi rangban.

Ratkó több munkatársával elhatározta, hogy 2–3 éves tanfolyamon kibôvítik ismereteiket az egészségügy, ill. az orvostudomány területén. Dícséretre méltó elképzelés. Dabis László közegészségtan professzorral készíttettek egy képzési tervet. A terv fizikai és kémiai ismeretek megszerzésével kezdôdött. Én tartottam az elsô elôadást a Puskin utcai elôadóteremben a fizikai alapfogalmakról: erô, munka, energia stb. Legalább harmincan vettek részt az elsô elôadáson.

Alig, hogy elkezdtem mondanivalómat, Ratkó jelentkezik és kétségbe vonja, amit a munka definíciójaként megfogalmaztam: erô szorozva az irányába esô elmozdulással. Ha ez igaz lenne, vélekedik Ratkó, akkor a ló, vagy egy gép is képes lenne munkát végezni, márpedig a munka tervszerû tevékenység, munkát tehát csak az ember tud végezni. Ô, mármint Ratkó, ezt így tanulta egy marxista–leninista tanfolyamon. Az elôadó, vagyis én, tehát súlyos ideológiai hibát követ el, - állapította meg Ratkó. Válaszomban kifejtettem, hogy ugyanannak a szónak vagy kifejezésnek a különbözô tudományterületeken, vagy akár az élet különbözô területein más és más jelentése lehet. Ilyen szó pl. a sarok. A lábamnak, a cipônek, a szobának, a játék-kockának, sôt, a Földnek, mint égitestnek is van sarka. A szó ugyanaz, de a tartalom, a kép más és más. Amit mondtam a munkáról, az a fizikában és általában a természettudományban érvényes. Ratkó Anna nem nyugodott meg. Mindketten mondtuk a magunkét, míg közbe nem szólt Doleschall és be nem rekesztette a vitát azzal, hogy itt most fizikáról és nem politikai gazdaságtanról van szó, fogadja el az elvtársnô, amit az elôadó mondott.

Csak egyszer tartottam még elôadást, ezzel az egész szép terv, nyilván a résztvevôk erôs hivatali igénybevétele miatt be is fejezôdött.

Ratkó Anna