Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Geri12

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ez a szócikk részben vagy egészben a Phaedra (album) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Tangerine Dream
Phaedra
Stúdióalbum
Megjelent1974. február 20.
Felvételek1973. december, The Manor stúdió
StílusElektronikus zene
Hossz37:34
KiadóVirgin
ProducerEdgar Froese
Tangerine Dream-kronológia
Atem (1973)Phaedra (1974)Rubycon (1975)
SablonWikidataSegítség

A Phaedra a német Tangerine Dream együttes ötödik albuma.

Ez volt az első lemez, amin hallható a zenekar akkor új, mára klasszikussá vált szekvenszer-alapú hangja, az, ami felváltotta a berlini iskola-hangzást. Ezzel az albummal vették kezdetüket az együttes nemzetközi sikerei, és az első volt, amit a brit Virgin kiadó gondozott. 15. lett a brit slágerlistán, és 15 hétig maradt rajta. Tette ezt úgy, hogy sosem játszották a rádiók, az alkotás híre szájról szájra járt. Ausztráliában aranylemez lett, ám meglepő módon Németországban mindössze 6000 példány kelt el belőle. Az Alpha Centauriból majdnem négyszer ennyi fogyott.

A címadó szám alapja egy improvizáció, ami a stúdióban keletkezett, és akaratlanul is megmutatja a korabeli szekvenszerek korlátait. Ahogy a felszerelés felmelegszik, némelyik oszcillátor elhangolódik (akkoriban ezek nagyon érzékenyek voltak a hőmérsékletre), és ez felelős néhány változásért a darab vége felé.

A Phaedrán és a Movements Of A Visionaryn hallhatjuk Christopher Frankét a Moog-szekvenszert kezelni, egyfajta basszusgitár-pótlékként. A Mysterious Semblance At The Strand Of Nightmares című számon Edgar Froese Mellotronon szólózik, ami áradó vonóshangzásra lett beállítva. A Sequent C' egy rövid, de emlékezetes darab Peter Baumanntól, aki a felvételen fuvolán játszik, visszhangosítva.

Az album szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben.

Számok

[szerkesztés]
  1. Phaedra (Froese, Franke, Baumann)- 17:45
  2. Mysterious Semblance At The Strand Of Nightmares (Froese) - 9:55
  3. Movements Of A Visionary Froese, Franke, Baumann) - 8:01
  4. Sequent C' (Baumann) - 2:18

Produkció

[szerkesztés]

Edgar Froese - Mellotron, basszusgitár, VCS3 szintetizátor, orgona

Christopher Franke - Moog szintetizátor, billentyűsök, VCS3 SA

Peter Baumann - orgona, elektromos zongora, VCS3 szintetizátor, fuvola

Forrás

[szerkesztés]

Berling, Michael: Phaedra. [1] Voices On The Net. hozzáférés: 2007. 12. 19

Dimery, Robert (2006) 1001 Albums You Must Hear Before You Die [2]] ISBN 0789313715 hozzáférés: 2008. 02. 15