Szerkesztő:Gáti István/próbalap
Gáti István (Budapest, 1979. január 20.) - magyar költő, műfordító, dalszövegíró. 2000-2004-ig az ELTE könyvtár szakára járt. Több mint húsz évet dolgozott a könyvszakmában, 2022-től szabadfoglalkozású író.
Tartalomjegyzék
[szerkesztés]Írói pályafutása
[szerkesztés]Első verse 2004-ben jelent meg a Holmiban. Azóta számos lapban publikált, majd tizenkét év múlva megjelent első önálló verseskötete, a Lehetne rend. Gyerekversei többek között az Aranysityak, a Válogatós, az Erdőszelfi és a Diridongó című antológiákban olvashatók. Tél utca harmincnyolc című verse szerepe Szalóki Ági Körforgás című lemezén, illetve a hozzá kapcsolódó könyvben. Verseken kívül ír dalszövegeket, és főként orosz költők verseit fordítja magyarra. Első prózafordításai, Danyiil Harmsz novellái, a Visszatérés a Szojuzba című antológiában olvashatók. Puskin verseit nem csak fordította, de három prózai művét verses trilógiává alakította. A Puskin-trojka darabjai (A postamester, A koporsókészítő, A pikk dáma) a Kortárs folyóiratban szerepelnek. Vida Józseffel közös szerzői lemeze rangos előadók közreműködésével 2014-ben jelent meg. (MÁSSALhangzók: Néma dal) Azóta több ismert énekessel dolgozott. Első gyerekeknek szánt könyve, a Tök Magda kalandjai 2017 őszén jelent meg a Móra Kiadónál. Ezt követte 2021-ben a Kornél, a kobra című verses mese. 2014 -től a szervezet megszűnéséig tagja volt a József Attila Körnek, 2015-ben pedig Babits Mihály-ösztöndíjat nyert. Első színdarabját Tök Magda kalandjai címmel a Holdvilág Kamaraszínház mutatta be Koltai Judit rendezésében. Megzenésített gyerekversei a Járdasziget együttes Tesónap című lemezén hallhatók. 2022. szeptemberétől HiányPótló címmel beszélgetős műsort vezet a Youtube-on.
Művei
[szerkesztés]Önálló kötetek
- Lehetne rend; (Parnasszus, Bp., 2016.)
- Tök Magda kalandjai; verses mese, (Móra Kiadó, Bp., 2017.)
- Kornél, a kobra; verses mese, (Móra Kiadó, Bp. , 2021)
Antológiák
- Aranysityak (Csodaceruza Kiadó, 2010; Móra Kiadó, 2013.)
- Családi kör (Holnap Kiadó, 2013.)
- Válogatós (Cerkabella Kiadó, 2014.)
- Körforgás (Kolibri Kiadó, 2014.)
- Visszatérés a Szojuzba (Antológia Kiadó, 2013.)
- 3 pofon (ELTE BTK, MűMű, 2014.)
- A színésznő (Raszter Kiadó, 2014.)
- Kortárs-költőverseny 2011-2017 (Kortárs, 2017.)
- Mondani-valók (Bárka, 2019.)
- Erdőszelfi (Móra Kiadó, 2020.)
- Diridongó (Móra Kiadó, 2020.)
- Sportszelfi (Móra kiadó, 2021.)
Színdarabok
[szerkesztés]- Tök Magda kalandjai – a csodaszérum (Bemutató: Holdvilág Kamaraszínház, 2021, rendezte: Koltai Judit)
- Cinóber, zenés felvilágosodás két részben (E.T.A. Hoffman regénye nyomán) (Tervezett bemutató: Holdvilág Kamaraszínház, 2023. Rendező: Koltai Judit)