Szerkesztő:Frink Ilona/piszkozat
Püspöki Kováts Géza. Született, Farkasmezőn 1908. dec. 23-án Meghalt, Nagybányán 1956. júl. 16-án
Pályáját, sorsát egyaránt gyógyíthatatlan betegsége határozta meg. A Zilahi Wesselényi Kollégium diákjaként skarlátból szövődményes agyhártyagyulladást kapott, majd epilepsziás rohamai jelentkeztek, melyből soha sem szabadult. A művészet megtartó ereje segítette ki válságaiból, az adott életének célt és értelmet. Annyira hatott rá egy festőtelep kiállítás képei, hogy kérésére szülei beíratták a szabad iskolába. 1924 és 1929 között Thorma, Réti, Mikola, és Krizsán korrektúráján nevelkedett. Leginkább azonban Ziffer Sándor útmutatásai alakították pályáját. Ziffer otthonában is fogadta őt, levelezésük őrzi hosszan tartó kapcsolatukat. Szüleit követve (apja erdőmérnök volt) előbb Máramarosszigetre, majd a harmincas évek közepéig Görgényszentimrére került. Mindennapi kapcsolata a természettel, az erdőkkel elmélyült megfigyelésekre késztette. Egy-egy témáját ( Szénagyűjtők) több változatban érlelte ki.A Görgény völgyében, a laposnyai vadászterületen készült rézkarcai közül, melyeket a bukaresti Szalon tárlatán mutatott be, a román királyi gyűjtemény számára vásároltak.Egyéni kiállításokat szervezett Máramarosszigeten (1928), Marosvásárhelyen (1934), részt vett a kolónia közös tárlatain.Házasságkötése után 1936-tól véglegesen Nagybányán telepedett le. Művészete a kezdeti természetelvűségtől az expresszív hangvétel felé tájolódott. A harmincas évek végétől egyre inkább foglalkoztatták az alakos-kompozíciós témák, különösen fametszeteiben. 1938-ban 25 fametszetét válogatta albumba. a 40-es években párás finom akvarelljei a Nagybánya környéki hegyi tájon, az Izvorán készültek. A festészete mellett a sokszorosított grafikát, valamint a faszobrászatot is művelte. Alkotó erejét betegsége emésztette föl. A legszebb magyar sírkert egyike a nagybányai református temető, a Zazar patak jobb partján a Liget és Klastromrét szomszédságában a Virághegy aljában, a 18-as számú művészsírban nyugszik.
Információ: Murádin Jenő: Nagybánya a festőtelep művészei 2001 66 old.
Tanulmányok a nagybányai művészet köréből. 1994. Nagybánya könyvek 3. MissionArt Galéria Miskolc. Murádin Jenő: P.Kováts Géza Művészete 83-103 old. Murádin Jenő:A nagybányai művészet és művésztelep a magyar sajtóban 1919 - 1944. Nagybánya könyvek 10. 411 oldal Jurecskó László, Kishonthy Zsolt: Nagybányai festészet a neósok fellépésétől 1944-ig. (1992) Miskolc MissionArt galeria. kiállítás alkalmából készült.165 old. Művei szerepeltek a Magyar Nemzeti Galéria Budapest 1996-os "Nagybánya Művészete" kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100 évfordulója alkalmából. 510 oldal. Murádin Jenő - Szücs György: Nagybánya történeti források 100 éve. Miskolc - Nagybánya 1996. 100,103,174 oldal Kiselbach galéria honlap
Társasági tagság:
Nagybányai Festők Társasága (NFT) 1941.
Válogatások alkotásaiból: Önarckép, fm.p. 1938. Nagybánya Viskodó szarvasok 1935. rk.p. Görgényszentimre, MNG. Itsz. G68.223
Parkrészlet 1936. o.v. 60 x 50 cm. Mgt.
Kőtörők 1937. rk.p. 172 x 250 mm. Görgény, MNG. Itsz. G68 224 (6510) Petőfi Sándor mellszobra 1948. készült Nagybányán, a talpazaton: P.K.G., NB,948, 1848-1948. Itsz. 9377. Fa, alap 40 x 35, mag. 60 cm. Koltó Petőfi Emlékmúzeum. Átalvetős falusi asszony,1945. Fa, 28 cm. elől a talpazaton: P. Kováts G. NB. Mgt. Erdészlak az Izvorán, akv.p. 1943. 36 x 30 cm. Mgt. Túrterebesi parasztbácsi, Nagybánya, ceruzarajz, p. 1953, 40 x 30 cm. Mgt. Ívóvíz vezeték építés Nagybánya, ceruza,p. 1953. 29 x 36 cm. Mgt. Téli táj Nagybányán ol.v. fa. Mgt. Hora tánc rk.p. Mgt. Juhok a havason ol.v. Mgt.