Szerkesztő:Dunee/Ne légy már fasz
Ne légy már paraszt. Ha az emberek csak ezt az egy dolgot betartanák, akkor semmi szükség nem lenne a többi irányelvre. Ez egyben a ne törődj a szabályokkal szükségszerű következménye is, minden más szabály ebből indul ki.
A „ne légy már paraszt” felfogás az összes társadalmi tér alapvető szabálya. Minden más, egymás elviselését irányozó szabály ebből indul ki. Bár senkinek sincsen hatalma arra, hogy valakit azért tiltson ki, mert paraszt volt (mert az maga is parasztság lenne), ez nem azt jelenti, hogy célszerű parasztnak lenni. Szóval ne is légy az.
Nem definiáljuk, hogy mitől lesz paraszt valaki, és ez direkt van így. Ha jelentős számú ember célozgat arra, hogy paraszt vagy, akkor talán elképzelhető, hogy most az egyszer nincs igazad.
Ha igazad van valamiben, attól az még nem jelenti azt, hogy nem vagy paraszt. A parasztoknak lehet igazuk – de attól még továbbra is parasztok. Ha valami tényleg lényeges mondanivalójuk van, akkor az elvész a pusztában, mert senki se szeret a parasztokra hallgatni – és nem számít, hogy igazuk is lehet.
Ha valaki leparasztozott, főleg ha egy adott társaságből ezt többen is tették, akkor esetleg érdekes azon elgondolkodni, hogy talán az úgy is lehet. Ha úgy sejted, hogy paraszt vagy, akkor az első lépés, hogy derítsd ki: Tényleg? Tedd föl magadnak a kérdést – vajon miféle viselkedéseddel vívtad ki azt, hogy parasztnak néznek. Próbálj meg valamit változtatni a viselkedéseden és azon, ahogyan a véleményednek formát adsz – például vizsgáld meg a kemény és bántó szavakat kijelentéseidben, és cseréld le ezeket valami lágyabbra.
Őszintén nézz magadba és vizsgáld meg a motivációidat. Azért vagy itt, hogy hozzátegyél a projekthez és javíts rajta? Vagy inkább azért, hogy a hibát keresd, népszerűsítsd a nézeteidet vagy hogy te legyél hatalmon? Talán valahol ott lenn mélyen élvezed is a összecsapás borzongását. Ettől még nem leszel egy rossz ember, de amikor mindenki más valami nagyot szeretne építeni, akkor te csak az akadály vagy. A többiek csalódottak és idegesek lesznek, mindenkinek rossz lesz az egésztől a szájíze, a hangulat megkeseredik és ennek az egész projekt látja kárát. Azért vagy itt, hogy hozzátegyél, vagy azért, hogy elvegyél?
Ha ez helyénvaló, akkor kérj bocsánatot azoktól, akik felé paraszt voltál. Ettől ők még nem fognak gyengének tartani sőt, a többiek felismerik, hogy elég erős vagy ahhoz, hogy képes legyél az együttműködésre, és ezért megújult tisztelettel fognak rád tekinteni.
Valakinek azt mondani, hogy „ne légy már paraszt” igazából már magában is parasztság, úgyhogy ne élj vele gyakran.
Lásd még
[szerkesztés]Forrás: meta:Don't be a dick