Szerkesztő:Dávid Máté Tamás/próbalap
Szociálpedagógia folyóirat
[szerkesztés]A folyóirat a szociálpedagógia és határterületeinek elméleti, módszertani, oktatási és gyakorlati problémáinak elemzésére vállalkozik. Fontos céljának tekinti a tárgyterület oktatásához nélkülözhetetlen írások és a hallgatók kiemelkedő munkáinak közreadását is. 2013-ban indult útjára, Sárkány Péter kezdeményezésének köszönhetően, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola[1] kiadásában. A folyóirat kiemelt célja volt és maradt, hogy a magyar felsőoktatásban helyét régóta megtaláló, de a tudományos diskurzusban némileg háttérbe szorított szociálpedagógia számára fórumot teremtsen. A szerzők a legkülönfélébb diszciplínák felől érkeznek, így egyebek mellett a filozófia, a szociológia, a pszichológia, a földrajz, a művészettörténet területéről. 2018-ban megújult a folyóirat, átalakult a számozása, nagyobb hangsúlyt kaptak a tematikus számok, kötetek.[2]
Rovatok:
Tanulmányok: Elméleti és empirikus tanulmányok, 30-40 000 karakter terjedelemben. A tanulmányok az adott tematikus szám témájához kapcsolódnak. A tanulmányokat két független bíráló értékeli.
Mappa: Rövidebb esszék és empirikus vizsgálatok, 10-20 000 karakter terjedelemben, amelyek témája eltérhet a tematikus szám tartalmától. A mappa rovat tanulmányait egy független bíráló értékeli.
Műhely: Beszélgetések, modellértékű programok a gyakorlat felől közelítve, valamint hallgatók kiemelkedő diplomamunkáinak, TDK-s dolgozatainak közlése, 10-20 000 karakter terjedelemben, amelyek témája eltérhet a tematikus szám tartalmától.
Recenziók: A szociális szakmákhoz kapcsolódó hazai és külföldi publikációk ismertetése és elemzése, 5-10 000 karakter terjedelemben.
Főszerkesztők:
2013-2016 Sárkány Péter
2016-2017 Mándi Nikoletta
2018- Tamáska Máté
- ↑ A folyóirat weboldala az AVKF honlapján. (Hozzáférés: 2019)
- ↑ Diskurzusok, horizontok kötet MTA Könyvtárának Repozitóriumában. (Hozzáférés: 2019)