Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Csiszarmilan000/Elijah Benamozegh

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Elijah Benamozegh

Elijah Benamozegh , másnéven Illés, Elia vagy Eliyahu (1822-1900. február 6.) egy olasz rabbi és egy ismert kabbalista volt [1], akit korában Olaszország egyik legjelentősebb zsidó tudósának tartottak. Fél évszázadig szolgált Livorno fontos zsidó közösségének rabbijaként, ahol nevét ma egy tér is viseli. Fő műve az Izrael és Az Emberiség (1863), amelyet Dr. Mordechai Luria fordított angolra 1995-ben. [2]

Élete

[szerkesztés]

Livornóban született, marokkói származású zsidó csalában. Édesapja (Ábrahám) és anyja (Clara) 4 éves korában elhunytak. Idejekorán beiratkozott iskolába, ahol a közismereti tárgyak mellett héberül, angolul, és franciául is tanult, melyek közül az utóbbiban kiemelkedően jó volt. Benamozegh később a filozófia és a teológia tudományának szentelte munkásságát, amelyet igyekezett összeegyeztetni egymással.

Elijah Benamozegh sírja

Huszonöt éves korában kereskedelmi pályára lépett, és minden szabadidejét tanulásra áldozta; de a tudomány és a vallás iránti érdeklődése miatt hamarosan lemondott a vagyonszerzési törekvéseiről. Több tudományos és filozófiai írása is megjelent, melyben egyszerre érezhető a zsidó hithez való elkötelezettsége és a szabad, nyitott gondolkodás. A zsidó hagyományok iránti elkötelezettsége miatt a Kabbalát követte. Később kinevezték szülővárosának rabbijává és a helyi rabbiképző teológiaprofesszorává, mindezek ellenére így is maradt ideje írni a zsidó hagyományok védelméről, egészen lovirnói haláláig.

Vallási univerzalizmus

[szerkesztés]

Benamozegh a műveiben előszeretettel hivatkozik szabadon nem zsidó vallási forrásokra, különösen az Újszövetségre és az ókori pogány mitológiára. Benamozegh az evangéliumokat ugyanolyan fontos zsidó midrásnak tekintette, mint a Talmudot. Jézust egy bölcs, igazságos zsidónak tartotta, ugyanakkor Pál vallásos újításait bírálta. [3]

Teológiai munkáiban Benamozegh úgy írta le a Szentháromság és az inkarnáció keresztény dogmáit, mint az isteni emanációk kabbalista panentheista tanításának túlzott, korrupt változatát. [4] Nem értett egyet a trinitárius keresztény teológiával, a legtöbb ortodox rabbival ellentétben azonban ezt nem a monoteizmustól való eltávolodásként, hanem a finom kabbalista doktrínák téves félreértéseként értelmezte. Továbbá azt állította, hogy a kereszténység túl monoteista a Kabbalához képest, amely szerint az összes pogány istenség egy ugyanazon Isten különböző megnyilvánulása. [[Kategória:1900-ban elhunyt személyek]] [[Kategória:1822-ben született személyek]]

  1. Natan Slifkin . A teremtés kihívása: a zsidóság a tudomány, a kozmológia és az evolúció találkozásával , Yashar Books , 2006. oldal 241-242
  2. Friday, October 24, 2008: Institute for Jewish Ideas and Ideals: Rabbi Eliyahu Benamozegh: Israel and Humanity. Jewishideas.org, 2008. október 24. (Hozzáférés: 2013. december 7.)
  3. Langton, Daniel. The Apostle Paul in the Jewish Imagination. Cambridge University Press, 60–63. o. (2010. december 19.) 
  4. Alessandro Guetta, Philosophy and Kabbalah: Elijah Benamozegh and the Reconciliation of Western Thought and Jewish Esotericism, State University of New York, ISBN 0-8091-3541-8, p. 43: Christianity... also associated the sephirot Tiferet and Malkhut materially and definitely in the person of Christ. Benamozegh contended that, with the dogma of the Incarnation, Christianity invalidated one of the basic tenets of Kabbalah - namely, the perpetual tension between the real and the ideal, symbolized precisely by Malkhut and Tiferet; p. 61-64 "The very core of Feuerbach's criticism, the anthropomorphic nature of this idea of the divinity, does not bother Benamozegh at all"