Szerkesztő:Csák/Új cikk 1
A Magyarországi Evangélikus Egyház püspökeinek listája
- Turóczy Zoltán győri lelkész - püspök: 1956-1958. Tiszakerületi püspök 1939-1948, dunántúli püspök 1948-1952, északi kerületi püspök 1956. február 6-december 4 között. Arnóton született Túróczy Pál lelkész és Czékus Erzsébet fiaként 1893. október 23-án Rozsnyón és Pozsonyban tanult. A 2.világháború során diakóniai és vöröskeresztes szolgálatban állt. Scholtz Gusztáv püspök avatta lelkésszé Budán, 1915-ben. Komáromi káplánévei után 1917-től arnóti, 1923-től ózdi, majd 1927-től győri lelkész. A Baráti Mozgalom egyik alapító tagja. 1939-ben tiszakerületi püspökké választják, Nyíregyházára költözik..1945 májusában a nyíregyházi rendőrség letartóztatja, a Népbíróság koholt vádakkal június 25-én 10 évi fegyházbüntetésre ítéli. 1946 tavaszán szabadlábra helyezik, de püspöki tisztét még két évig nem veheti át. 1948 májusában a bűnvádi eljárást kegyelmi úton megszüntetik, júniusban az egyetemes egyház lelkészi elnöke lesz. Novemberben lemond tiszakerületi püspöki tisztéről, mert a dunántúli egyházkerület főpásztorává választja. Győrbe költözik. A rákosi-kor diktatúrája itteni szolgálatára is pontot tesz 1952-ben Az ébredést és evangélizációt szorgalmazó egyházfőt az 1956-os forradalom után Budapesten harmad ízben püspökké választják, immár az Északi Egyházkerület kötelékében. Hivatalát a politikai kényszer következtében csupán 1o hónapig láthatta el. Kényszerű távollétében 1963 nyarán tiszteletbeli doktorává fogadta a helsinki egyetem teológiai kara. Családjának és kedves diakonisszáinak körében 1971. november 22-én hunyt el.
1952 előtt
[szerkesztés]Dunántúli Evangélikus Egyházkerület
[szerkesztés]Sztárai Mihály 1553-1575
Szegedi Máté 1576-1585
Beythe István 1585-1595
Klaszekovich István 1612-1620
Zvonarics Mihály 1620-1625
Kis Bertalan 1625-1646
Musay Gergely 1646-1664
Frisztrovich György 1665-1669
Szenczi Fekete István 1669-1681
Tóth-Sipkovits János 1742-1745
Perlaki József 1746-1749
Fábri Gergely 1750-1753
Németh Sámuel 1754-1756
Bárány János 1756-1758
Balogh Ádám 1758-1771
Perlaki Gábor 1771-1786
Hrabovszky Sámuel 1786-1796
Nagy István 1796-1812
Kis János 1812-1846
Haubner Máté 1846-1849 és 1860-1866
Karsay Sándor 1866-1895
Gyurátz Ferenc 1895-1916
Kapi Béla 1916-1948
Túróczy Zoltán 1948-1952
1952 után
[szerkesztés]Északi Evangélikus Egyházkerület
[szerkesztés]püspök | püspöki időszak |
---|---|
Vető Lajos (1904–1989) | 1952–1956 |
Turóczy Zoltán (1893–1971) | 1956 |
Vető Lajos | 1958–1967 |
Ottlik Ernő (1918–1995) | 1967–1982 |
Nagy Gyula (1918–) | 1982–1989 |
Szebik Imre (1939–) | 1990–2006 |
Fabiny Tamás (1959–) | 2006– |
Déli Evangélikus Egyházkerület
[szerkesztés]püspök | püspöki időszak |
---|---|
Dezséry László (1914–1977) | 1952–1956 |
Ordass Lajos (1901–1978) | 1956–1958 |
Káldy Zoltán (1919–1987) | 1958–1987 |
Harmati Béla (1936–) | 1987–2003 |
Gáncs Péter (1951–) | 2003– |
Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület
[szerkesztés]püspök | püspöki időszak |
---|---|
Ittzés János (1944–) | 2000–2011 |
Szemerei János (1963–) | 2011– |
http://eszak.lutheran.hu/hivatal/arckepcsarnok
Láni Illés biccsei lelkész - püspök: 1610-1618
Hodik János biccsei, majd trencséni lelkész - püspök: 1619-1642
Láni Zakariás trencséni lelkész - püspök: 1642-1645
Kalinka Joakim illavai lelkész - püspök: 1646-1673
Krman Dániel zsolnai, majd miavai lelkész - püspök: 1706-1729
Záborszky Jakab ivánkafalvi lelkész - püspök: 1735-1736
Mohl Illés modori német lelkész - püspök: 1737-1761
Torkos Mihály modori német lelkész - püspök: 1761-1801
Crudy Dániel pozsonyi német lelkész - püspök: 1802-1815
Kovács-Martinyi Mihály modori tót lelkész - püspök: 1816-1828
Bilnicza Pál magyar-tót lelkész - püspök: 1829-1834
Sztromszky Ferenc Sámuel pozsonyi német lelkész - püspök: 1835-1850. A Pozsony megyei Bazinban született 1792. július 12-én. Tanulmányait Pozsonyban és Tübingenben folytatta. 1827-től rajkai, 1829-től pozsonyi lelkész volt Dunáninneni püspöki tisztéből a Bach korszakban felfüggesztették, azt csak közvetlenül halála előtt nyerte vissza. 1861 július 20-án halt meg Pozsonyban.
Dr.h.c.Geduly Lajos pozsonyi német lelkész - püspök: 1860-1861. Nyitra-Szerdahelyen született 1815. április 17-én. Hazai tanulmányait a bécsi protestáns fakultáson fejezte be. A Gömör megyei Ochtinán, majd Besztercebányán lett lelkész és zólyomi főesperes. 1856-ban választották meg a pozsonyi gyülekezet lelkészévé, majd püspökké. Munkásságáért királyi tanácsosi címet és a Ferenc József-rend középkeresztjét kapta. Több irodalmi munkája maradt fenn. 1883-ban a bécsi teológiai fakultás díszdoktorrá avatta. Pozsonyban, 1890. január 29én halt meg.
Dr.h.c. Baltik Frigyes lipótszentmiklósi, majd balassagyarmati lelkész - püspök: 1890-1919. Hontbagonyán, 1834. július 24-én született. A teológiát Pozsonyban, külföldi tanulmányait Bécsben, Bázelben és Halléban végezte. 11870.től Liptószentmiklóson, 1895-től Balassagyarmaton volt lelkész. A rostocki egyetemen tiszteletbeli doktorátust kapott. Több irodalmi munkája során újra közrebocsátotta Johann Arndt prédikációit szlovákul.
Dr. h.c. Kiss István sámsonházi lelkész - püspök: 1922-1935. 1864-ben Felsőpetényben született, ahol édesapja alesperes volt. A pozsonyi teológiai akadémia elvégzése után Galgagyörkön, Maglódon és Balassagyarmaton működött, 1890-ben lett Sámsonháza lelkésze, az egyházmegye esperese, majd 1922-től a megcsonkított dunáninneni egyházkerület püspöke. A soproni teológiai fakultás 1932-ben díszdoktorrá avatta. Sámsonházán hunyt el 1935-ben.
Kovács Sándor sámsonházi lelkész - püspök: 1935-1942. Nagyvelegen, 1869. május 20-án született. Soproni és pozsonyi teológiai évei után egy évet a hallei egyetemen hallgatott. 19o4-ben rk., majd 19o7-től rendes teológiai tanár, majd igazgató is lett a pozsonyi teológiai akadémián. Az államfordulat után 1923-ban a pécsi egyetem soproni teológiai karának lett egyháztörténész professzora, 1935-ben pedig a dunáninneni egyházkerületnek a püspöke. Ekkor a teológiai tanszékről lemondva a sámsonházai lelkészséget fogadta el. A debreceni egyetem még 1917-ben tb. doktori címmel tisztelte meg. 1921-től főtitkára, majd elnöke volt a Luther Társaságnak. Budapesten, 1942. március 31-én halt meg.
Kardos Gyula balassagyarmati lelkész - püspök: 1942-1943. Maglódon született 1880. március 26-án. A selmecbényai liceum és a pozsonyi teológia elvégzése után egy ideig a lipcsei egyetemet látogatta. 1903-ban választották meg balassagyarmati lelkésznek. Rövid egy éves püspöki szolgálata után 1943. szeptember 3-án elhunyt.
Kuthy Dezső balassagyarmati lelkész - püspök: 1944-1947. Baján született 1888. november 11-én. A cisztercita gimnáziumban érettségizett, Pozsonyban, Jénában és Göttingenben folytatta teológiai tanulmányait. Több Pest környéki gyülekezet szervezése után 1921-től báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelő titkára, a Luther Otthon igazgatója, 1938-tól egyetemes főtitkár. 1944. április 26-án iktatták be a dunáninneni kerület püspöki tisztlébe Balassagyarmaton,. Betegségére hivatkozva 1947 augusztusában nyugalomba vonult. 1973. május 18-án halt meg Budapesten.
Dr.h.c. Szabó József balassagyarmati lelkész - püspök: 1948-1952. 1902. április 2-án született a Vas megyei Alsómesteriben. A soproni teológián és Angliában végezte tanulmányait. Kapi Béla püspök Győrben, 1926-ban avatta lelkésszé. 1935-től a Harangszó főszerkesztője. Dániában és a skandináv államokban is folytatott tanulmányokat. 1927-től körmendi, 1929-től egyházkerületi, 1939-től győri, 1947-től komáromi lelkész. 1948-ban balassagyarmati székhellyel dunáninneni püspökké választották Kerületét ezzel együtt püspöki szolgálatát 1952-ben politikai okokból megszüntették, lelkészi munkáját Balassagyarmaton folytatta 1973-ban történt nyugdíjazásáig. Ekkor Győrbe költözött, ahol értékes Madách-gyüjteményét a Xantus János Múzeumra hagyta. Jelentős evangélizációs szolgálatot végzett. Tudományos munkásságát a Teológiai Akadémia 1984-ben tiszteletbeli doktorí címmel jutalmazta. 1986. október 17-én hunyt el Győrben. Balassagyarmation utca és emléktábla őrzi emlékét.