Ugrás a tartalomhoz

Albatrosz Könyvek

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Szerkesztő:Catalonia/Albatrosz könyvek szócikkből átirányítva)

Az Albatrosz Könyvek könyvsorozatot a Magvető Könyvkiadó indította 1963-ban, Kardos György kiadóvezető jóváhagyásával. 1990-ig (27 év alatt) közel 300 kötetet számlált. A sikeresebbeket több kiadásban, új borítóval is megjelentették. Célja nívós szórakoztatóirodalmi kötetek közreadása volt, elérhető áron, nagy példányszámban. Néhány kivételtől eltekintve egy-egy művet tartalmaztak, gyűjteményes közreadás ritkán fordult elő. Műfajuk elsősorban krimi, de szép számmal találkozhatunk kalandregényekkel, valamint kisebb számban sci-fik is kiadásra kerültek. Eleinte évi néhány darab jelent meg, a sorozat csúcséveiben évi 15-re is fölment a számuk.

A sorozatban egyaránt helyet kaptak magyar és külföldi, klasszikus és kevésbé ismert írók; elsősorban kortársak és kisebb arányban régebbi szerzők is (de a műfaj alapítói, 19. századi szerzők – Arthur Conan Doyle, Edgar Allan Poe – nem). A „kommunista kölcsönösség” alapján jópár szocialista országbéli szerző is megjelent a sorozatban. A bűnügyi irodalom klasszikusai (Agatha Christie, Raymond Chandler, Georges Simenon) mellett számos „ártatlan”-nak minősített nyugati író műve is napvilágot látott; a korszak sajátosságai okán kényes témájú politikai krimi viszont nem jelenhetett meg. A sorozat legsikeresebb művei közé tartoztak Rejtő Jenő írásai, amik az Albatroszban legtöbbször százezernél is nagyobb példányszámban keltek el (ámde a hivatalos ideológiai irányultság jegyében szinte mindegyik kötetét megcsonkították, a politikailag kényesnek ítélt részeket átigazították vagy egyszerűen elhagyták). A népszerű sorozat, bevételei révén, részben a kortárs magyar irodalmat is eltartotta, amely jellemzően jóval szerényebb mértékben fogyott.

1997-ben kísérlet történt a sorozat feltámasztására, ám – a rendszerváltás nyomán megváltozott piaci körülményeknek betudható – sikertelenség okán 3 kötet után leállt.

A sorozat ISSN 0324-3117 számmal van jelölve. Jellegzetes ismertetőjele a borító jobb felső sarkában található kitárt szárnyú albatrosz-embléma. A magyar könyvkiadás egyik „eredetisége” megannyi borítójáról visszaköszön: a kötetek legtöbbje nagyon egyszerű montázstechnikával, filmekből átvett fotókkal, újságrészletekkel stb. operál, a korabeli nyomdatechnika révén gyakran halvány, elmosódó. Ezáltal jellemzően kilógott a korabeli mainstreamből: nem csupán egyszerűek, hanem kifejezetten csúnyák voltak. Ez a „sajátos stílus” elérte célját, a figyelemfelkeltést. (Napjainkban némelyik szinte kultikus magasságokba emelkedett, az „olyan rossz, hogy az már jó” elv szem előtt tartásával.)

A sorozat kötetei

[szerkesztés]
1963
  • Jurij Dold-Mihajlik: Ordasok között
  • Herbert Ziergiebel: A sebhelyes arcú
  • Gyertyán Ervin: A kibernerosz tündöklése és bukása
  • Alekszandr Naszibov: Rejtekhely az Elbán
1964
1965
  • Rejtő Jenő: A három testőr Afrikában
  • Karl Heinz Poppe: Banánháború
  • Rejtő Jenő: A fehér folt
  • Jurij Dold-Mihajlik: Ordasok között
  • Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben
  • Erich Kuby: Rosemarie
1966
1967
  • Imre Gábor–Bojcsuk József: A Vörös Túr
  • Rejtő Jenő: A megkerült cirkáló
  • Rejtő Jenő: Csontbrigád
  • Raymond Chandler: Hosszú álom
  • Rejtő Jenő: Menni vagy meghalni
  • Wolfgang Schreyer: Preludio 11
1968
  • Georges Simenon: Maigret és a szombati kliens
  • Rejtő Jenő: A Láthatatlan Légió
  • Georges Simenon: Maigret és a lusta betörő
  • Rejtő Jenő: A szőke ciklon
  • Rejtő Jenő: Az előretolt helyőrség
  • Raymond Chandler: A kicsi nővér
  • Rejtő Jenő: Az ellopott futár
1969
  • Rejtő Jenő: Egy bolond száz bajt csinál
  • Mág Bertalan: Nyomon a Mág-csoport
  • Agatha Christie: Holttest a könyvtárszobában
  • Raymond Chandler: A magas ablak
  • Rejtő Jenő: A Néma Revolverek Városa
  • Albert Harald: Esős október
  • Rejtő Jenő: Ezen egy éjszaka
  • Bogomil Rajnov: Nincs jobb a rossz időnél
1970
  • Rosztiszlav Szambuk: Ékszerész a Kapucinus utcában
  • Rejtő Jenő: A boszorkánymester
  • Révész Gy. István: Az izgága bébi
  • Alekszandr Naszibov: "Labirintus-akció"‘‘
  • Rejtő Jenő: Az elsikkasztott pénztáros
  • Jan de Hartog: A gyilkos és a lány
  • Christian Charriére: Helyettem, kis virág...
  • Georges Simenon: A Majestic pincéi
1971
  • Bernard-Paul Lallier: Vérbosszú
  • Eduard Fiker: Éjszaka Arnwaysban
  • Andrzej Zbych: Kockázat
  • Dimitrij Taraszenkov: Bokszer tölgyfalevéllel
  • Maximilian Jacta: Híres francia bűnperek
  • Dmitrij Medvegyev: Fő a hidegvér
  • Raymond Chandler: Kedvesem, isten veled!
  • Julian Szemjonov: A Stirlitz-dosszié
1972
  • Maximilian Jacta: Híres német bűnperek
  • Olle Ekberg: A hét főbűn
  • Rejtő Jenő: Az elátkozott part
  • E. J. Charon: A MOMAKI-dosszié
  • Charles Exbrayat: Fizetni kell, Isabelle!
  • Karlheinz Reineck: Ki ölte meg Isolde Cavaltinit?
  • Andrzej Zbych: Kloss kapitány
  • Molnár Gábor: Gyémántmosók
  • Maximilian Jacta: Híres angol-amerikai bűnperek
  • Rejtő Jenő: A három testőr Afrikában
1973
  • Raymond Chandler: Elkéstél, Terry!
  • Kristóf Attila: A feledékeny gyilkos
  • Wolfgang Held: Fekete Gyertya
  • Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány
  • Joe Alex: Ahol nincs tízparancsolat
  • Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó
  • Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben
  • Rubin Szilárd: Mulatság a farkasveremben
  • Georges Simenon: A Víg Malom táncosnője
  • Rosztiszlav Szambuk: Ördögök a Vidám Pokol-ból
1974
  • Georges Simenon: A türelmes Maigret
  • Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság
  • Rejtő Jenő: A szőke ciklon
  • Geno Hartlaub: Helyszíni szemle
  • Nemere István: A rémület irányítószáma
  • Maj Sjöwall–Per Wahlöö: Gyilkos a háztetőn
  • Julian Szemjonov: A tavasz tizenhét pillanata
  • Judah Waten: Bűnrészesség gyilkosságban
  • Sébastien Japrisot: A hölgy az autóban, szemüveggel és puskával
  • Hans Hellmut Kirst: Igazságra ítélve
  • Pavel Sesztakov: Át a labirintuson
  • Rejtő Jenő: Csontbrigád
1975
  • Agatha Christie: N vagy M
  • Kristóf Attila: A csónakázó gyilkos
  • Philip Reid: Harris Csodaországban
  • Rejtő Jenő: A Láthatatlan Légió
  • Rejtő Jenő: Az elveszett cirkáló
  • Pavel Sesztakov: Holttest a műteremben
  • Olga Bočková: A sors ezüstruhában jár
  • Ed Lacy: A szálak Bingstonba vezetnek
  • Georges Simenon: Ködös kikötő ‘‘
  • Agatha Christie: Poirot karácsonya
  • Ed McBain: Ki öli meg a Ladyt?
  • Boileau-Narcejac: Az ördöngösök
1976
1977
  • Agatha Christie: Gyilkosság meghirdetve
  • Rejtő Jenő: Az ellopott futár
  • Nemere István: A Triton-gyilkosságok
  • Henry Slesar: A szürke flanellköpeny
  • Erle Stanley Gardner: A sánta kanári esete
  • Bogdán István: Őfelsége magánnyomozója
  • Ellery Queen: Ház a félúton
  • Ed McBain: A heccelődő
  • Raymond Chandler: Hosszú álom
1978
  • Ursula Curtiss: A meghajszolt tanú
  • Frank Leonard: A 100-as box
  • Ed McBain: A szélhámos
  • Erle Stanley Gardner: A ketyegő gyertya esete
  • Dashiell Hammett: Véres aratás
  • E. J. Charon: Kaszinókert-dosszié
  • Georges Simenon: Maigret albérletben
  • Ellery Queen: Gyilkosság a Spanyol-fokon
  • Ed McBain: Holtomiglan-holtodiglan
  • Rejtő Jenő: A Láthatatlan Légió
  • Agatha Christie: Mrs. McGinty halott
  • Agatha Christie: Gyilkosság a paplakban
  • Agatha Christie: A kristálytükör meghasadt
1979
  • Erle Stanley Gardner: Az álmos moszkitó esete
  • Fülöp János: Gordiusz mester nyomoz
  • Falus György–József Gábor: A néma dosszié
  • Agatha Christie: Éjféltájt
  • Rejtő Jenő: Az elveszett cirkáló
  • Tod Claymore: Viperák fészke
  • Peter Maas: Serpico
  • Sébastien Japrisot: Csapda Hamupipőkének
  • René Belbenoit: Száraz guillotine
  • Ross Thomas: Hoci-nesze
  • Ed McBain: Lidércnyomás
  • Rejtő Jenő: A szőke ciklon
  • Cyril Hare: Az eltűnt klarinétos
  • Gerhard Scherfling: Egy szőke hajszál
1980
  • Patricia Highsmith: Két idegen a vonaton
  • Alekszej Tolsztoj: Garin mérnök hiperboloidja
  • Robert Destanque: Az országúti Rém
  • John Castle – Arthur Hailey: Rémület a levegőben
  • Georges Simenon: Maigret és a becsületes emberek
  • Helfried Schreiter: Dobja be a törülközőt, államügyész úr!
  • Stanley Ellin: A Nicholas utcai ház kulcsa
  • Gyürk Sarolta: Heten, mint a gonoszok
  • Christopher Diable: A rágógumis kishölgy
  • Pierre Boileau – Thomas Narcejac: Kamaszok
  • Erle Stanley Gardner: A menekülő főnővér esete
  • Ruth Rendell: Gyilkosság a kriptában
  • Arthur Hailey: Repülőtér
1981
  • Kristóf Attila: Valakit mellém temettek
  • Mihail Csernyonok: Gyilkosság családi számlára
  • Jerzy Edigey: Milliók a bőröndben
  • Ruth Rendell: Démon képében
  • Erle Stanley Gardner: A rámenős milliomoslány esete
  • James Hadley Chase: Miss Blandish nem kap orchideát
  • Tom Wittgen: A szolid lányka
  • Ross MacDonald: A Wycherly-nő
  • Stanley Ellin: Kártyavár
  • Antonín Winter: A tizenhármas tipp
  • Mignon G. Eberhart: Suhanó árnyék
  • Ed McBain: Karácsonyi ajándékok
  • Georges Simenon: Maigret revolvere
1982
  • Jean-François Coatmeur: Bűntény-variációk hajókürtre
  • Ursula Curtiss: Hang a sötétből
  • Hugh Pentecost: Halálos tréfa
  • Patrick Quentin: Rejtély a színházban
  • Evelyn Anthony: Idegen a kapu előtt
  • Werner Toelcke: Gyilkolni könnyű
  • Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben
  • Marian Babson: Csapda a ködben
  • David Alexander: Rémület a Broadwayn
  • Dorothea Renata Budniok: Ám a kövek nem hallgatnak...
  • Lawrence Sanders: A második halálos bűn
  • Georges Simenon: Maigret Vichyben
  • Erle Stanley Gardner: A molyrágta nerc esete
  • Nemere István: A sötétség határán
  • Paul Henricks: Hét nap haladék
1983
  • Leslie L. Lawrence: Sindzse szeme
  • William Peter McGivern: A nagy leszámolás
  • Werner Toelcke: A nagy lehetőség
  • Lawrence Sanders: A hatodik parancsolat
  • James Hadley Chase: Biztosabb, ha meghal
  • Bogomil Rajnov: Meghalni csak a végső esetben
  • Rejtő Jenő: Csontbrigád
  • Rejtő Jenő: A Láthatatlan Légió
  • Ed McBain: Tíz plusz egy
  • Erle Stanley Gardner: A baglyok nem pislognak
  • Douglas Clark: Gyilkosság a lányiskolában
  • Peter Cheyney: A hamis kötvények
1984
  • Ken Follett: A Tű a szénakazalban
  • Tom Wittgen: Őszi kikerics
  • Werner Toelcke: A műtét
  • Erle Stanley Gardner: A félszemű tanú esete ‘‘
  • Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó
  • Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány
  • Jenny Berthelius: A félelem útvesztője ‘‘
  • Lawrence Sanders: A tizedik parancsolat
  • Ngaio Marsh: Aki másnak vermet ás
  • Pierre Boileau – Thomas Narcejac: Nőstényfarkasok
  • C. C. Kicker: Johanna és a médium
  • Lawrence Block: Betörő a szekrényben
  • Cecil Scott Forester: Gyilkosság, részletfizetésre
  • Magyar K. László: Halott van az ágyamban
  • Evelyn Anthony: A Poellenberg-örökség
1985
  • Ed McBain: Fehér por
  • Robert Barnard: Halál északon
  • Paula Gosling: Búbánat-blues
  • Adam Kennedy: A dominó-elv
  • Rejtő Jenő. A három testőr Afrikában
  • Rejtő Jenő: Piszkos Fred közbelép Fülig Jimmy őszinte sajnálatára
  • E. J. Charon: Romantikus dosszié
  • Collin Wilcox: Az újságíró halála
  • Nyikolaj Leonov: Kelepce
  • Erle Stanley Gardner: A művészi csapda esete
  • Charlaine Harris: Fájó szívvel
  • Peter Benchley: A fehér cápa
  • Leslie L. Lawrence: A Karvaly árnyékában
1986
  • T. O. Teas: Öld meg puszta kézzel
  • Adam Kennedy: A dominó bosszúja
  • James Hadley Chase: Az aranyhal nem bújhat el
  • Agatha Christie: A titokzatos Kék Vonat
  • Léo Malet: Képrablás a Louvre-ban
  • Hammond Innes: A Maddon-szikla
  • Rejtő Jenő: Az előretolt helyőrség
  • Rejtő Jenő: A megkerült cirkáló
  • Mihail Csernyonok: Éjszakai látogatók
  • Stephen King: A holtsáv
  • Rudolf Lorenzen: Halál a filmkockán
  • Dominique Roulet: Az alibi halott
1987
  • Clare Francis: Éjszakai égbolt
  • Patricia Highsmith: Ripley és a maffiózók
  • Paula Gosling: A Vörös Maja
  • Lux Péter: Az utolsó vacsora
  • P. Michael Bush: A Panda
  • Rejtő Jenő: A fehér folt
  • Szita György: Magánnyomozás
  • J. J. Marric: Egy éjszaka a Scotland Yardon
  • T. O. Teas: Gyilkosság vízum nélkül
  • Rejtő Jenő: A Sárga Garnizon
  • Robert van Gulik: A kínai haranggyilkosság esete
  • Agatha Christie: Gloriett a hullának
1988
  • Leslie L. Lawrence: A gyűlölet fája
  • Frederick Forsyth: A Sakál napja
  • Horváth Judit: Pince
  • Szita György: Segédmunkában
  • Hermit Shark: Óvakodj a holtaktól!
  • Ruth Rendell: Keresztrejtvény
  • Raymond Chandler: Asszony a tóban
1989
  • Jeanne-Marie Joël: Ne nyeld le szó nélkül!
  • Szikszai Károly – Tardi Gábor: Zsarumeló
  • Patrick Quentin: Halálos hajsza
  • James Hadley Chase: A bűnös mindig fél
  • John Godey: Hajsza a föld alatt
  • Ken Follett: A Modigliani-botrány
  • Dick Francis: Csonttörés
1990
  • Elliott Roosevelt: Mrs. Roosevelt gyilkost keres
1997
  • Raymond Chandler: Asszony a tóban
  • George P. Pelecanos: Cipőpuli
  • Janet Evanovich: Egy – mérgezett a meggy

Külső hivatkozások

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]