Szerkesztő:Boros Zoltán

Boros Zoltán képzőművész

A délvidéki Szabadkán születtem 1976-ban. A budapesti érettségit követően a Gödöllői Agrártudományi Egyetem egyedülálló szakán, környezetgazdálkodási agrármérnökként vadgazdálkodási szakirányon diplomáztam. A vadászat, és a vadászati témájú képzőművészeti alkotások már gimnazista korom óta érdekeltek, első rajz próbálkozásaim is ekkorra tehetők. Alkotásaim témáját zömében a hazai vadon élő állatfajok adják, s mivel a vadászatot gyakorlom is, modelljeim viselkedését természetes élőhelyükön leshetem meg. A képzőművészetet autódidakta módon sajátítottam, illetve sajátítom el, nagyon sokat köszönve Muray Róbert festőművész úr szakmai tanácsainak. Grafikai és illusztrátori munkásságomért 2003-ban Arany Ecset-Toll képzőművészeti díjban részesültem.

Egy pár szó ars poeticamról: Értékvesztett világunk élményvadászai vagyunk mindahányan. Van, aki közszereplőként, van, aki nem, van, aki fényképezőgéppel, van, aki ecsettel. Én az ecsetet választottam. Közel egy évtizede próbálom síkban ábrázolni azt, amit mindannyian megélünk, ha megérint minket a természet. Először a grafika vonalas tonúsgazdag világa ragadott magával. A lágy dinamikával átszőtt görbék és egyenesek sajátos halmazából kirajzolódó alakok ma is a kedvenceim. Sok híres művész nem hiába tartja ezt a technikát minden technika alapjának. Szeretem a grafika egyszerűségét, szálkás szerkezetét, „csupasz igazságát”. A világ legnagyszerűbb dolgának tartom azon vonalakat, amelyek kiszaladnak az alkotó keze alól, és egy másik vonallal összefűzve válnak élővé egy vadban. Majd jöttek a színek. Elsőnek az olaj. „Nehéz ipart”-t választ az, aki olajjal próbál kenni. Egyszerűnek tűnik, de hogy a színek alakokká (tömegekké) váljanak igazi varászlat kell hozzá. Mái napig is sokat küzdök vele. Olyan, mint egy álomtündér, sehogyan sem hagyja, hogy a lepel lehulljon róla és felfedjék. Olajképeim alapanyaga általában vászon, rétegelt lemez és bőr. Talán a bőr egy kicsit kilóg a sorból, de mint az egyik legősibb festészeti alapanyag, mindig is közel állt hozzám. Kölünösen a terakota színre festett marhabőrök afrikai színvilága égett belém. Talán altamirai ősünk kiállt belőle vissza… Az akvarellben közelebb vagyok a valósághoz. Hamarabb ráéreztem a lényegére. Vagy csak könnyebb volt meghódítanom, nem kacérkodott velem oly sokáig, próbálom is megszolgálni kedvességét, igyekszem minden egyes akvarellemet rendesen megfesteni.