Szerkesztő:Balog Márta/próbalap

Szemelliker Antal

Szemelliker Antal (Vulkapordány, 1882.május 25. - Sopron, 1919. április 10.) magyar katolikus pap.

Élete és papi szolgálata

1882. május 25-én a burgenlandi Vulkapordányban (Wulkaprodersdorf ma Ausztria területén van) látta meg a napvilágot gradistyei (várvidéki) horvát családban. Szülei katolikus vallásúak, jó módú földműves család. Ez a kis falu Antal születéséig negyven papot és szerzetest ajándékozott az Egyháznak. A tízgyermekes család kilencedik sarja a visszaemlékezések szerint vidám, éles eszű és buzgó ministráns volt. A bencéseknél végezte tanulmányait mielőtt a Győri szemináriumba lépett volna 1897.ben. Három nyelven beszélt: horvátul, németül és magyarul, hiszen ezeken a nyelveken végezte lelkipásztori szolgálatát: Lókon, Okán és Fülesen.

Nagyon sokszínű lelkipásztori munkát végzett: a fiataloknak megalapítja a Katolikus Ifjúsági Egyesületet, a gazdáknak pedig a Gazdák Egyesületét. Nem csak a lelkek szolgálatát végezte buzgóan, hanem azért, hogy a hívei anyagi biztonságát is lehetővé tegye megalapította Fülesen a Hitelbankot, amelynek a vezetője is volt. Különös figyelemmel volt a fiatalok és a szegények felé. A fülesi szegényekről végrendeletében is megemlékezett, és rájuk hagyott 400 koronát.

Ő volt a 133 napig tartó Vörös-terror első pap áldozata

A Tanácsköztársaság idején a kommunisták hatalmuk fenntartása szempontjából Fülest és környékét tartották az egyik legmegbízhatatlanabb helynek. A diktatúra kezdetén betiltották a hittan oktatását az iskolában, de Szemelliker atya folytatta az oktatást. A pulyai járásnak a politikai biztosa Váradi Hermann volt, aki híres volt hatalmaskodó, diktatórikus stílusáról, rendelkezéseiről. Mivel Fülesen nem nagyon engedelmeskedtek a rendelkezéseinek, április 5-én megérkezett a faluba, hogy személyesen foganatosítsa a Tanácsköztársaság rendelkezéseit. Összehívta a lakosságot, hogy beszédet tartson nekik a rendőrség előtt, de a fülesiek a közben odaérkező Malomháziakkal megtámadták és nagyon elverték. Antal atya gyóntatott a templomban, amikor meghallotta a falusiak okozta hangzavart, kiabálást, ezért abba hagyta a gyóntatást. Tekintélyét arra használta fel, hogy a falu lakosait megnyugtassa, és, hogy a tömeg elengedje Váradit. Mikor Váradi magához tért, telefonon 50 vörös katonát kért. 1919. április 6-án gépfegyveres vörös őrség érkezett a faluba és a népbiztos statáriumot hirdetett. A katonai biztos a csendőrlaktanyába hívatta a plébánost, Szemelliker Antalt, és golyó általi kivégzéssel fenyegette meg a legkisebb rendbontás esetén is. A szerencsétlenség azonban bekövetkezett, tisztázattal körülmények között egy fiatalember az utcán elsütött egy fegyvert. A lövésre a vörös katonák gépfegyversortűzzel válaszoltak. A sortűzben többen megsebesültek és ketten, életüket vesztették.

Április 7 és 8-án ismételve beidézték Szemelliker plébánost a laktanyába. A vörösök azzal vádolták a plébánost, hogy a fülesieknek segítséget kért a Malomháziaktól, akik aztán fegyveres segítséget küldtek, és kijelentették, hogy kezükben vannak a terhelő vallomások ellene. Sz. Viktort, egy gimnazista fiatalembert sikerült arra kényszeríteniük, hogy valljon Antal atya ellen, és állítása szerint a plébános őt küldte át a szomszéd faluba segítséget kérni. Április 9-én letartóztatták és a Zichy kastélyba tartották fogva, ahol este 8 óra körül halálra ítélték. Követelte, hogy vigyék el Sopronba, hogy jobban kivizsgálják az ügyét, amit meg is tettek és még aznap este átszállították. Mielőtt elindult volna a katonai kísérettel, még kiüzent Viktornak és édesanyjának, hogy megbocsájtja nekik, hogy ellene vallottak. Sopronban a Törvényszék I. emeletének a 32. cellájába zárták. A soproni bíróság gyorsan összeült és halálra ítélte: ellenforradalmi mozgalom szervezése okán. 1919. április 9-én éjfék körül még meggyónhatott Mihály Ernő bencés atyánál. Ezek után levitték az udvarra a kivégző helyre. Mihály atya elkísérte, közben rózsafüzért imádkoztak. Antal atya, békésen, nyugodtan, árulóinak megbocsájtva haladt a kivégzőhelyre. Az első hat lövésre a plébános térdre rogyott, de még élt, erre Pfeiffer János utasítására Balogh János vöröskatona közelebb lépett és főbe lőtte a plébánost.

Az 1919. április 6-án kezdődött és végül a tragédiához vezető események krónikájáról így emlékezik meg Meszlényi Antal Keresztény magyarságunk küldetésében című könyvében: "A vörösök Füles környékét tartották a legmegbízhatatlanabb helyek egyikének. A községbe már április 6-án megérkezett az úgynevezett gépfegyveres vörös őrség, mely azonnali hatállyal kihirdette a statáriumot, mivel a nép nyugtalankodni kezdett a vörösök garázdálkodása miatt. Entzbruder katonai biztos a plébánost a csendőrlaktanyába idézte s kijelentette előtte, hogy fejbe löveti a legkisebb megmozdulás esetén. Szemelliker önérzetesen tiltakozott a fenyegetés ellen, de szerencsétlenségére megtörtént az a sajnálatos eset, hogy az egyik malomházi legény elsütötte revolverét az apácazárda előtt. A lövést gépfegyversortűzzel viszonozták, mely az utca népéből több halálos áldozatot szedett. Ez lett a kezdete a plébános kálváriájának. Másnap ismét beidézték kihallgatásra, de komolyabb vádat nem tudtak ellene emelni. 9-én újra meg kellett jelennie a Zichyek kastélyában, s ekkor már gúnyos kárörömmel olvasták rá, hogy a malomháziak részére ő küldött fegyveres segítséget. A vád annyira komolytalanul hangzott, hogy a plébános csak mosolyogni tudott rajta. De ekkor szembesítették vele Szedenik Viktor nevű gimnazistát, aki előzőleg néhány lefogott társával terhelően vallott rá. Lehet, hogy ezt azért tette, mert így gondolta megmenthetőnek édesanyját, aki szintén karmaikba került, mint ellenforradalmi gyanúsított. A lelkipásztor szelíden, de komolyan a szemébe nézett és kérdezte: Viktor, én küldtelek Malomházára? – Igen, a plébános úr! – volt a meglepő válasz, jóllehet az anyja küldte. A plébános az alaptalan kijelentés hallatára alig bírt szóhoz jutni, de nem is engedték. Így nem tehetett mást, mint erélyesen tiltakozott e valótlanság ellen. De ez nem használt, mert inkább hittek a megfélemlített és rábeszélt fiúnak, mint a komoly gondolkodású és igazmondású papnak. Elhatározták, hogy elrettentő példa gyanánt ki fogják végeztetni s erre jó alapul szolgált az elhangzott vád..(...) Szemelliker jól tudta, hogy áldozatnak szemelték ki s nagylelkűségében ezt üzente a fiú édesanyjának: Mondjátok meg Szedeniknének, hogy megbocsátok neki! Ami rövid ideje még volt, azt már csak saját lelkének szentelte. Kezébe vette Breviáriumát, rózsafüzérét s követte hóhérait Sopronba. Itt rövid úton kihirdették előtte a halálos ítéletet, s készülhetett a nagy útra. Példásan meggyónt s miután kifejezte azt az óhaját, hogy Fülesen temessék el, „Dicsértessék Jézus Krisztus, Jézusom, irgalom!” – fohásszal fogadta ellenségeinek golyótüzét, mely április 10-én virradó felé kioltotta nemes életét." Szemelliker Antalt végrendeletében meghatározott kérésének megfelelően Fülesen temették el. Sírján a következő felirat olvasható: "Itt várja a dicső feltámadást Szemelliker Antal fülesi plébános, híveinek az önfeláldozásig hű lelkipásztora, aki 1882. május 25-én Vulkapordányban született, és a kommunista forradalmároktól Fülesen golyó által halálra ítélve 1919. április 10-én Sopronban, a törvényszéki palota udvarán híveiért és hitéért ős-keresztény hősiességgel vértanúhalált szenvedett. Földi maradványait kegyurasága és hálás hívei ideiglenes soproni sírjukból kiemelték és 1919. szeptember 11-én az egész környék részvétele mellett méltó módon győri püspök által végzett szertartás után a fülesi sírkertben örök nyugalomra helyezték."

Lelki erősség és irgalom

Isten Szolgája Antal atya lelkipásztorként az irgalom apostola volt hívei között, fáradhatatlanul kereste, hogyan szolgálhatja a fiatalokat, a szegényeket. Letartóztatás során és kivégzése előtt pedig a türelemről és lelki erősségről tett bizonyságot. Kereste a lehetőséget, hogy igazságos módon történjen meg ügyének kivizsgálása, hiszen a Tanácsköztársaság kezdetén senki nem gondolt arra, hogy egy pap kivégzéséig fajulhatnak el az események. Úgy tűnik, az Egyházüldözés tudatosan kidolgozott forgatókönyve alapján a papok kivégzése által igyekeztek megfélemlíteni és elbizonytalanítani a híveket. Ilyen körülmények között tett tanúságot a lelki erősségről, amely példaértékű lehet számunkra is. Hiszen a mai világban is sokszor kerülhetünk, olyan helyzetbe ahol megkérdőjelezik hitelességünket, támadják hitünket és Isten Szolgája éppen ilyen helyzetekben segíthet nekünk, hogy ezeket türelemmel, hittel és lelki erősséggel küzdjük meg.

Isten Szolgája Szemelliker Antal boldoggáavatási ügye

Isten Szolgája Szemelliker Antal, vértanúsága hírének egyházmegyei kivizsgálását Főtisztelendő Veres András, győri megyéspüspök kezdeményezte.

Az ügy megnyitását támogatta a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia és a kismartoni egyházmegye ordináriusa Főtisztelendő Ägidius Zsifkovics Püspök úr. 2021. június 30-án Főtisztelendő Veres András Püspök Úr kérésére a Szenttéavatási Kongregáció megküldte az engedélyt az ügy elindítására. Ügyiratszám: Prot. N. 3598-1/21.

Az egyházmegyei vizsgálat hivatalosan 2022. szeptember 19-én kezdődött el.

Felhasznált irodalom

Biczó Zoltán, Szemelliker Antal 1882-1919, Győr 2011, 62 old.