Szerkesztő:Aros/Uránusz

[[Fájl:|25px]] Uránusz
[[Fájl:|250px|Az Uránusz a Voyager-2 űrszonda 1986-ban készített fényképén]]
Az Uránusz a Voyager-2 űrszonda 1986-ban készített fényképén
Felfedezése
Felfedező	William Herschel
Felfedezés ideje	1781. március 13.
Pályaadatok
Aphélium távolsága	3 006 389 405 km 20,09647190 CsE
Perihélium távolsága	2 735 555 035 km 18,28605596 CsE
Fél nagytengely	2 870 972 220 km 19,19126393 CsE
Pálya kerülete	18,029 Tm 120,515 CsE
Pálya excentricitása	0,04716771
Sziderikus keringési idő	30 707,4896 nap (84,07 év)
Szinodikus periódus	369,65 nap
Min. pályamenti sebesség	6,486 km/s
Átl. pályamenti sebesség	6,795 km/s
Max. pályamenti sebesség	7,128 km/s
Inklináció	0,76986° (6,48° a Nap egyenlítőjéhez képest)
Felszálló csomó hossza	74,22988°
Holdak	27
Fizikai tulajdonságok
Egyenlítői sugár	25 559 km (a földi 4,007-szerese)
Poláris sugár	24 973 km (a földi 3,929-szerese)
Lapultság	0,0229
Felszín területe	8,084×109 km² (a földi 15,849-szerese)
Térfogat	6,834×1013 km³ (a földi 63,086-szerese)
Tömeg	8,6832×1025 kg (a földi 14,536-szerese)
Átlagos sűrűség	1,318 g/cm³
Felszíni gravitáció	8,69 m/s² (0,886 g)
Szökési sebesség	21,29 km/s
Sziderikus forgásidő	‒0,71833 nap (17 h 14 min 24 s by convention)
Forgási sebesség	2,59 km/s, 9320 km/h
Tengelyferdeség	97,77°
Az égitest északi égi pólusának rektaszcenziója	77,31° (5 h 9 min 15 s)
Albedó	0,51
Felszíni hőmérséklet
Min.	59 K Felszín   Felhők teteje
Átl.	68 K Felszín 55 K Felhők teteje
Max.	Felszín   Felhők teteje
Atmoszféra
Felszíni nyomás	120 kPa (a felhőkben)
Összetevők	83% hidrogén 15% hélium 1,99% metán 0,01% ammónia 0,00025% etán 0,00001% acetilén nyomokban szén-monoxid nyomokban hidrogén-szulfid
Sablon • Wikidata • Segítség

Az Uránusz a Naprendszer a Naptól kifelé számított hetedik bolygója. Óriásbolygó, csillagrendszerünk harmadik legnagyobb átmérőjű és negyedik legnagyobb tömegű bolygója. A csillagászok ezért a közelmúlttól a rá összetételében hasonlító Neptunusszal együtt "jégóriás"nak nevezik, szemben a "gázóriások"kal, a Jupiterrel és a Szaturnuszszal. Az Uránusz légköre a gázóriásokéhoz hasonlóan főleg hidrogénból és héliumból áll, de azokkal szemben több "jeget", vizet, metánt és ammóniát tartalmaz. A bolygó rendelkezik a Naprendszer leghidegebb atmoszférájával, a bolygón a hőmérséklet leereszkedhet 49 K-re (-224 °C). Az atmoszfére rétegelt, a legalsó felhőit valószínűsíthetően víz, a legfelsőket pedig metán alkotja. Az Uránusz magja főleg jegekből és sziklából áll.

A jégóriást Sir William Herschel csillagász fedezte fel 1781 március 13-án, bár a bolygó már többször észlelésre került előtte is, megpillantói azonban csillagnak vélték. Némi névadási vita után az égitestet Uranoszról, az ég görög mitológiai istenéről nevezték el. Egyéb óriásbolygókhoz hasonlóan az Uránusz rendelkezik gyűrűrendszerrel, magnetoszférával és számos holddal. A bolygó tengelyhajlása 95°-nál is nagyobb, így északi és déli sarkai a Naphoz képest a legtöbb bolygó egyenlítőjének helyén vannak. Bár az Uránuszról űrszondák által készített képeken nem látszanak a többi óriásbolygóval gyakran társított óriási szelek és viharok, földi megfigyelések évszakváltozást és 250 m/s-es (900 km/h-ás) sebességgel tomboló szeleket is kimutattak az égitesten.

Holdak

Miranda

A Miranda a Voyager–2 által készített fotón

A Miranda, vagy Uránusz V, a legkisebb és a bolygóhoz legközelebbi pályán mozgó az Uránusz öt legnagyobb holdja közül. Gerald Kuiper csillagász fedezte fel 1948 február 16-án a McDonald Observatoryban. A hold 60%-nyi jeget és 40%-nyi sziklát tartalmaz. A Voyager–2 űrszonda 1986-ban, az Uránusz melletti elhaladásakor fotókat készített az égitest déli féltekéről (mivel az időpontban csak azt a részt világította meg a Nap). A hold geológiai és földrajzi tulajdonságairól ismert legtöbb adatot az űrszonda gyűjtötte.

A Miranda felszíne túlnyomórészt vízjégből, alsóbb rétegei pedig szilikátból és szerves vegyületekből. A hold erősen barázdált felszíne jól mutatja a Miranda múltbeli geológiai aktivitásának mértékét. Hatalmas szirtek és kanyonok is előfordulnak az égitesten, továbbá coronae-nek nevezett barázdált képződmények, amelyekből forró jégforrások törnek fel. A holdon található a Verona Rupes, a Naprendszer legnagyobb ismert szirtje 5–10 km-es becsült magasságával.

Több teória is létrejött a Miranda furcsa felszínének keletkezésének megmagyarázására. Röviddel a Voyager–2 adatgyűjtése után a kutatók azt hitték, hogy a hold egy másik égitesttel való összeütközés során darabjaira hullott, majd ezen darabok összeállásakor a sűrűbbek lesüllyedtek, a jelenlegi alakzatokat kialakítva. Egyes formák jégvulkanikus tevékenység eredményei. Az Ariellel, az Uránusz egy másik holdjávak fennálló kölcsönös rezonancia is hozzájárulhat a Miranda belső hőmérsékletének emelkedéséért és ennek felszínformáló tevékenységéért.

A holdat William Shakespeare A vihar című komédiájának egyik szereplője után nevezték el.

Ariel

A Voyager–2 legnagyobb felbontású színes fényképe az Arielről

Az Ariel, vagy Uránusz I, a jégóriás negyedik legnagyobb holdja. 1851 október 24-én fedezte fel William Lessel csillagász. A Voyager–2 1986-os elhaladásakor a hold felszínének 35%-át felderítette, ennél több adat nem áll a tudósok rendelkezésére az Arielről. Valószínűleg körülbelül egyenlően oszlik meg összetételében a jég és a sziklás anyagok aránya.

Az Ariel becsapódási kráterekkel pettyezett felszínén számos gerinc és kanyon jött létre. A felszínen több, közelmúltbeli geológiai aktivitásra utaló jel van, mint az Uránusz többi holdján. A chasmáknak nevezett kanyonokat valószínűleg a hold belsejébe fagyott jég alakította ki. A chasmák 15-50 km szélesek. A leghosszab kanyon a Kachina Chasma több, mint 620 km-es hosszával.

A holdat Alexander Pope Fürtrablás című versének egyik szereplője után nevezték el.

Umbriel

Az Umbriel a Voyager–2 űrszonda által készített képén

Az Umbriel, vagy Uránusz II, a harmadik legnagyobb az Uránusz kerek holdjai közül. William Lassell csillagász fedezte fel az Ariellel együtt 1851 október 24-én. A jégóriás többi holdjához hasonlóan az Umbrielről az összes elérhető adatot a Voyager–2 űrszonda gyűjtötte a bolygó melletti 1986-os elhaladásakor. Az akkor készített képek alapján a tudósok a hold 40%-át fel tudták térképezni. Az Umbriel fő összetevői a jég és a sziklás anyagok, esetleg a mag kőből, a köpeny pedig jégből áll.

Az Uránusz kísérői közül ezen hold rendelkezik a legsötétebb felszínnel. Az Umbrielt becsapódási kráterek terítik be, amelyek a 210 km-es átmérőt is elérhetik, a holdat ezzel bolygója második legtöbb kráterrel borított kísérőjévé téve az Oberon után. A krátereknél sokkal kisebb számban kanyonok is vannak a holdon. Felszínének legkiemelkedőbb darabja a 131 km-es átmérőjű Wunda kráter, aminek aljára valamikor egy fényes anyag rakódott le, egy gyűrű alakját formázva.

A holdat Alexander Pope Fürtrablás című versének egyik szereplője után nevezték el.

Titánia

A Voyager–2 fotója a Titániáról

A Titánia, vagy Uránusz III, 1578 km-es átmérőjével bolygója legnagyobb és a Naprendszer nyolcadik legnagyobb holdja. William Herschel fedezte fel 1787 január 11-én. A Voyager–2 1986-os elhaladásakor fotókat készített a holdról, amelyek alapján annak felszínének 40%-ának feltérképezése megtörtént. Körülbelül fele-fele arányban jégből és kőzetekből áll.

A Titánia kissé vöröses színű felszínét mind becsapódások, mind kriovulkanikus tevékenység alakították. A legnagyobb ezen kráterek közül a 365 km-es Gertrúd. A hold felszínét számos kanyon szabdalja, a legnagyobb, Messina Chasma nevet viselő, 1500 km-es körülbelüli hosszával az egyenlítőtől majdnem a déli sarkig húzódik.

A holdat William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékának egyik szereplője után nevezték el.