Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Aczél Gábor Béla/próbalap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Korábbi, már elég régóta nem megszerezhető szakképesítése betűszedő mester. A gimnáziumot nyomdászként, az egyetemet újságíróként fejezte be. Ez utóbbi pályáról a pécsi Dunántúli Naplónál gyakornokként végzett másfél évi munka után – rendszerellenes tevékenységért kapott rendőrségi figyelmeztetés okán – 1965-ben “eltanácsolták”.

Nagy szerencséjére – és Nagy Jenő főszerkesztőnek köszönhetően (http://kanadaihirlap.com/2015/08/24/palyam-apja-es-kezdete/) – a Dunaújvárosi Hírlapnál mégiscsak elsajátíthatta ennek a másik mesterségnek az alapjait. Innen már főszerkesztő-helyettesként került vissza a fővárosba 1980-ban, a Központi Sajtószolgálat egyik szerkesztője lett (s a tárcáit rendre a Nők Lapja közölte).

Miután 1988 januárjában az elsők között, immár főszerkesztő-helyettesként (talán az ország egyetlen vezető beosztású szerkesztőjeként) aláírta a rendszerellenes Nyilvánosság Klub egyesületalapítási felhívását, s nem sokkal később a Központi Sajtószolgálatot nélküle olvasztották be az MTI-be, a Települési (akkor Tanácsi) Önkormányzatok Országos Szövetsége 1989-ben általa alapított, ÖNkormányzat című országos havi folyóiratát szerkesztette (előbb mellékállásban, majd kényszervállalkozó főszerkesztőként) húsz éven át.

Volt még mellékállásban az Élet és Tudomány rovatvezetője, a Népszabadság és az Új Tükör külsős szerzője, továbbá főállásban megszűnéséig a Képes Sport olvasószerkesztője, a Vasárnapi Hírek főmunkatársa, a rendszerváltoztatást követően mellékállásban folyóiratszerkesztő a Pénzügyminisztérium sajtóosztályán, majd a frissen alapított Új Magyarország olvasószerkesztője, az Esti Hírlap napos szerkesztője (közben mellékállásban a Kiskegyed olvasószerkesztője), a Magyar Hírlap címszerkesztője, és az Esti Hírlap főszerkesztője is.

Később, 2009-ben – országos önkormányzati kapcsolatait és tapasztalait értékesítendő – nyugdíjas vállalkozóként az őt korábban a Magyar Hírlap címszerkesztőjeként foglalkoztató Vince Mátyás, az MTI akkori elnöke szerződtedte a távirati iroda Önkormányzati Sajtószolgálat című online-kiadványának kialakítására és önálló szerkesztésére. E munkakörnek az új vezetők által is sikeresnek minősített ellátása ellenére a szerződését 2014. január elsejétől – indoklás nélkül – megszüntették.

A fizetett magyarországi újságírók közül többé-kevésbé kiszorítottak egyre növekvő táborának tagjaként volt az Amerikai Népszava külhoni magyar szerzői írásainak olvsószerkesztője, napjainkban pedig leginkább a Gépnarancs és a Kanadai Magyar Hírlap online felületén publikál.