Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:1Flora1/próbalap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Adrian Pucey

[szerkesztés]

Adrian Pucey (született 1977 és 1979 között) J. K. Rowling Harry Potter című könyvsorozatának egyik kitalált karaktere. Az említett könyv- és filmsorozat egyik varázslója, akit nem sokat láthatunk a képernyőn, illetve a könyvben a mellékszereplők köréhez sorolható. A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába nagy valószínűséggel 1989-ben vagy 1990-ben nyert felvételt, ahol a Mardekár házat erősítette.

Élete Roxfrotban

[szerkesztés]

A Mardekár ház tagjaként a quidditch (kviddics) csapat játékosaként tengette mindennapjait. Adrian Pucey a híres Harry Potter első évétől ötödik évéig erősítette a csapatot, ha nem kellett évet ismételnie bukás miatt, mint csapattársának Marcus Flintnek. Adrian azon kevés mardekáros játékosok közé tartozik, akik úgy csaltak vagy követtek el bármiféle szabálytalanságot, hogy nem buktak le, annak ellenére, hogy legalább három évig volt tagja a quidditch csapatnak.

Mardekár

[szerkesztés]

A Mardekár házat az aranyvérű Mardekár Malazár alapította. Malazár eltért a többi ház alapítójától, ugyanis egyre több kikötést tett azzal kapcsolatban, hogy milyen személyiségű diákok lehetnek e iskola tagjai. A Teszlek süveg verse alapján:

,,Hogyha agyafúrt s ravasz vagy, / Ne tekints másra: / A Mardekár való neked. / Ott lelhetsz sok társra."

E házba ravasz, agyafúrt, legfőként aranyvérű diákok tartoznak, de vannak félvérű tanulók is, többek között az egyik főszereplő Tom Rowle Denem (később Voldemort).

Quidditch

[szerkesztés]

A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola sportja a quidditch. A seprűháton játszott labdajáték, amelynek több különböző posztja van, ezek pedig a következők: őrző, terelő, hajtó és a fogó. Mindegyik posztnak különböző feladata van. Adrian Pucey a legalább három éves csapattagsága során hajtó pozícióban játszott. Posztjának feladata, hogy a kvaffot átjuttassák az ellenfél valamelyik póznájához, miközben egymásnak passzolgatják a labdát. Amikor a kvaff átrepül valamelyik póznán a csapat gazdagszik 10 ponttal.

Források

[szerkesztés]