Ugrás a tartalomhoz

Szendrey Ilona

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szendrey Ilona
Született1918. május 10.
Budapest
Elhunyt
Állampolgárságamagyar
HázastársaKende Sándor
Foglalkozásaszínész
IskoláiOrszágos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia (–1936)

SablonWikidataSegítség

Szendrey Ilona (Budapest, 1918. május 10.1989.) magyar színésznő, Kende Sándor író felesége.

Élete

[szerkesztés]

Négyéves kora óta szerepelt a színpadon. Először Molnár Ferenc Üvegcipő című darabjában játszott. 1936-ban végzett a Színművészeti Akadémián, majd még ugyanebben az évben Somogyi Gyula a Bethlen-téri Színházhoz szerződtette. 1938-tól a Royal Színházban, majd különböző vidéki társulatokban játszott. 1949-től a Pécsi Nemzeti Színházban, 1954-től Debrecenben, 1960-ban Békéscsabán szerepelt. 1971 és 1973 között a Szegedi Nemzeti Színház, 1977-től a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1980-ban ment nyugdíjba, de még utána is fellépett. 1988-ban aranydiplomát kapott. Operettek főszerepeit, majd drámai és zenés darabok jellemszerepeit alakította.

Szerepei

[szerkesztés]

Főbb színházi szerepei

[szerkesztés]
  • Locher: Szülők lázadása – Gerda
  • Lehár Ferenc: A mosoly országa – Liza
  • Gounod: Faust – Margit
  • Afinogenov: Kisunokám – Nyina Alexandrovna
  • Molière: A fösvény – Fruzsina
  • Brecht–Weill: Koldusopera – Peacockné
  • Miller: Édes fiaim – Kate Keller

Filmszerepei

[szerkesztés]
  • Tokaji aszú (1940) – énekesnő
  • A gyilkos a házban van (1970) – Halászné

Díjai, elismerései

[szerkesztés]
  • Szocialista kultúráért (1981)

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]