Szelényi Anna
Szelényi Anna (Budapest, 1957. február 23. –) magyar képzőművész.[1]
Élete
[szerkesztés]Budapesten született. Tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi karának magyar-esztétika szakán kezdte, itt diplomázott, majd doktorált.[2]
Ezt követően tanulmányait az Accademia di Belle Arte di Roma festőművészet és grafika, majd a Gerrit Rietveld Academie Amsterdam festészet és grafika szakain folytatta. Hamar nemzetközi kapcsolatokra tett szert, ebben a korszakban egy könyvet is kiadott A magánzó esete címmel.[3]
Munkái
[szerkesztés]Művei az anyag és forma mögé látó filozófiai szemléletre vallanak. Több nagyvárosban, így például Párizsban és Rómában is rendszeres kiállító.
2016 májusban meghívást kapott a római legendás via Margutta művészei közé és ugyanakkor kiállítása nyílt a Galeria Monogramma Arte Contamporanea magángalériában. Továbbá meghívást kapott a Slow Art művészeti csoportba és részt vett a csoport 2016 júliusában Rómában rendezett kiállításán. Több kiállítását rendezte és díjazta az Accademia Euromediterranea delle Arte.[4]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Szelényi Anna festőművész bemutatkozása. [2016. szeptember 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 6.)
- ↑ Szelényi Anna, arts-up.hu. [2016. október 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 2.)
- ↑ A magánzó esete könyv - bookline.hu. [2016. szeptember 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 2.)
- ↑ Római kortársművészeti díj - Progetto Italia News.net. [2016. szeptember 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 2.)