Szakál Ádám
Szakál Ádám | |
Született | 1978. november 12. (46 éves) Gödöllő |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Tisztsége | a Piarista Rend Magyar Tartománya provinciálisa |
Iskolái | |
Piarista Rend | |
Vallása | római katolikus egyház |
Szerzetesrend | piaristák |
Hivatal | magyarországi tartományfőnök (praepositus provincialis) |
Hivatali idő | 2020–2023 |
Elődje | Szilvásy László |
Utódja | Zsódi Viktor |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Szakál Ádám Márton (Gödöllő, 1978. november 12.–) magyar piarista szerzetes, tanár, tartományfőnök.
Életrajza
[szerkesztés]Gödöllőn töltötte gyermekkorát, majd középiskolai tanulmányait a kecskeméti piaristáknál végezte. Érettségi után, 1997-ben belépett a piarista rendbe, ahol 2004-ben örökfogadalmat tett, 2005-ben pedig pappá szentelték. Eközben teológiát tanult a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán, illetve 2007-ben földrajz–történelem szakos tanári diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.
Tanári munkáját 2005-ben kezdte a budapesti piarista gimnáziumban. Osztályfőnökként 2007-től két osztályt vitt végig (7-től 12. osztályig), harmadik osztálya 2019/2020-ban volt 7. osztályos.
Eközben továbbra is a budapesti Kalazantinum növendékház közösségének tagja maradt, mint a magiszter sociusa, majd pedig 2011-től 2013-ig házfőnök. Ekkor, 2011-től vette át a budapesti piarista kápolna igazgatását is. 2012-től a gimnázium egyik igazgatóhelyettese lett, 2015 és 2019 között pedig a Kalazancius Mozgalom budapesti koordinátora volt.
A diákok és a szülők szolgálatkész, segítőkész, nagyon sokat dolgozó, innovatív és új megoldásokon gondolkodó szerzetestanárt ismertek meg személyében. Nagyon szeret kirándulni, osztályainak is gyakran szervezett gyalog-, kerékpár- és vízitúrát. Szívügye a fiatalok evangelizálása: a piarista rend ifjúsági csoportjainak, a Kalazancius Mozgalomnak elindításában is nélkülözhetetlen szerepet vállalt.
A magyar rendtartomány vezetésében 2015-től vett részt, amikor a tartományi káptalanon ifjúságpasztorációért és hivatásgondozásért felelős asszisztenssé választották. Négy év után, a következő káptalanon e tisztségbe nem választották meg ismét, viszont ifjúságpasztorációért felelős tartományfőnöki delegátusnak és a tartományi Ifjúságpasztorációs Szolgálat Bizottság vezetőjévé nevezték ki, illetve ismét a Kalazantinum házfőnöke lett.
Miután 2020. szeptember 3-án Szilvásy László tartományfőnök lemondott, Pedro Aguado piarista rendfőnök és a generálisi kongregáció szeptember 18-án őt nevezte ki magyarországi tartományfőnökké.[2] Ekkor megvált házfőnöki, igazgatóhelyettesi, osztályfőnöki, kápolnaigazgatói és delegátusi feladataitól, de megmaradt a budapesti piarista gimnázium óraadó tanárának. A gödi rendházba költözött, onnét járt be három éven át Budapestre a rendtartomány ügyei intézni és tanítani.
A magyarországi piarista rendtartomány következő, Mátraverebély-Szentkúton tartott káptalanja 2023. február 28-án Zsódi Viktort választotta tartományfőnöknek.[3] Szakál Ádám ismét a Kalazantinum rendházi közösség tagja, a piarista szerzetesnövendékek magisztere lett, miközben továbbra is tanít a budapesti piarista gimnáziumban.
Írásai
[szerkesztés]- A pesti piaristák a Tanácsköztársaság idején. Budapesti Piarista Gimnázium évkönyve, (2007/2008) 12–30. o.
- A pesti piaristák a Tanácsköztársaság idején. In A piarista rend Magyarországon. Budapest: Szent István Társulat. 2010. 185–200. o. = Művelődéstörténeti Műhely, Rendtörténeti konferenciák, 6.
- A magyar piaristák és a Tanácsköztársaság. Szerk. Koltai András. Budapest: Piarista Rend Magyar Tartománya. 2013. = Magyarország piarista múltjából, 7.
Interjúk
[szerkesztés]- Beniczky Tamás: „Elég jól kell csinálni, nem tökéletesen”: Interjú Szakál Ádám piarista tartományfőnökkel. PiariNsta (2020)
- Trauttwein Éva: Az iskola több: Interjú Szakál Ádám piarista tartományfőnökkel. Magyar Kurír (2020. október 15.)
- Trauttwein Éva: Ne vegyük el a fiataloktól az élet örömét: Szakál Ádám a magyar piaristák múltjáról és jelenéről. Magyar Kurír (2021. április 19.)
- Borsodi Attila: A piaristák a hagyományt őrizve alkalmazkodnak a változó világhoz: A rend iskoláiban a nehézségekkel szembenézve teret adnak a pedagógiai újításoknak is. Magyar Nemzet, LXXXV. évf. 269. sz. (2022. november 18.)
- Szűcs András: Páratlanul gazdag a történelmünk, de nem szabad, hogy ez gőggel töltsön el bennünket. Heti Válasz (2022. november 23.)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Szakál Ádám lett az új piarista tartományfőnök: 2006-tól tanít iskolánkban... budapest.piarista.hu (2020. szeptember 19.)
- ↑ Szakál Ádám lett az új piarista tartományfőnök. Magyar Kurír (2020. szeptember 18.)
- ↑ Zsódi Viktor a piaristák új tartományfőnöke. Magyar Kurír (2023. február 28.)