Ugrás a tartalomhoz

Szabad Város Egyesület

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Szabad Város Egyesület 2009 szeptemberében alakult a Szabad Demokraták Szövetsége szegedi vezetőiből és tagjaiból.[1]

Működése

[szerkesztés]

Az egyesület alapításkor kiadott nyilatkozata három célt fogalmaz meg: „az élhető, fenntartható város megteremtését, a közösségi és környezetbarát közlekedés fejlesztését, a város megújítását, a zöldterületek növelését. Céljuk, hogy folytatódjon az a gazdaságfejlesztési folyamat amely kiteljesíti a tudásalapú gazdaságot, és új munkahelyeket hoz létre. Továbbá szeretnék megőrizni Szeged város toleráns, nyitott szellemét, befogadó gondolkodását”.[2]
Az egyesületnek 2010-ig hat önkormányzati képviselője volt a szegedi Közgyűlésben, akik kiléptek az SZDSZ-ből, de továbbra is az MSZP-vel koalícióban működtek. A 2010-es önkormányzati választásokon az egyesület tagjai az MSZP-Összefogás Szegedért színeiben indultak, és hárman jutottak be a testületbe, ahol továbbra is önálló képviselőcsoportban dolgoznak.

Az egyesület elnöke Nagy Sándor (önkormányzati képviselő), az elnökség további tagjai: Dombi Gábor, Kormos Tibor (önkormányzati frakcióvezető), Kenyeres Lajos (önkormányzati képviselő), Susányi Tamás, Virág András.[1]

Az Egyesület honlapján ismerteti várospolitikai elképzeléseit, az egyesülettel kapcsolatos híreket.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b 'Nem szűnik meg a szegedi SZDSZ, új egyesület alakult' (magyar nyelven). delmagyar.hu, 2009. szeptember 4. [2009. szeptember 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. február 10.)
  2. 'Az alapításról' (magyar nyelven). Szabad Város Egyesület, 2009. szeptember 4. [2011. május 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. február 10.)

Külső hivatkozások

[szerkesztés]