Szabó Gabi (műsorvezető)
Szabó Gabi | |
Született | 1970. november 13. (54 éves) Budapest |
Művészneve | Mici |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Sablon • Wikidata • Segítség |
Szabó Gabi (Budapest, 1970. november 13. –) műsorvezető, sajtóreferens, szóvivő és újságíró.
Élete
[szerkesztés]Középiskolai tanulmányait a Budai Nagy Antal Gimnáziumban végezte 1989-ben. 1992-ben diplomázott Gór Nagy Mária Színitanodában, miközben tanodásként három évig a Madách Színházban játszott. Ezután a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakán végzett 2001-ben.
Dolgozott újságíróként 1992-2005 között az Elite és a Képes Európa újságoknál és 1997-2003 között pedig a fodrászok világával foglalkozó, a Te Stílusod magazinnál. Az Ökonet magazin főszerkesztő helyettese is volt. 2016-19 között a Magyarországi Szóvivők Országos Egyesülete (MSZE) elnökségi tagja.
1997-ben[1] döntős volt a Riporter kerestetik című műsorban, harmadik helyen végzett. 1997-2010 között a Magyar Televízió szerkesztő-műsorvezetője volt és készített játékműsorokat. Felkérést kapott az Kisokos című gyerekhíradó műsorvezetésére, amit hét évig vezetett. Több csatornán is vezetett szórakoztató műsort, így a Viasat 3, Spektrum.
2012-ben létrehozta a Sajtós-Team-et. Sajtósként képviselte és képviseli többek között Papp Jánost, az Aquincumi Nyári Színházat, a Vidám Színpadot, Gájer Bálintot, a Centrál Színház Stand-apók című előadását és A Dalt, illetve a Kozmix 20 éves jubileumi és a Sinatra 100 koncerteket, valamint a Ferencvárosi TC (jégkorong)t és a hokisokat is.
2015-től a Rádió Bézs egyik műsorvezetője, műsorai az Egy kávé Micivel és a Van egy álmom!. Műsorvezetőként bemutatókon és eseményeken is közreműködik.
Diszlexiás. Alapítója a 2018-ban útjára indított Atipikus tehetség vándordíjnak, amit azok a művészek, médiából, közéletből ismert személyiségek kapnak, akik valamilyen láthatatlan zavar (pl. diszlexia[2]) ellenére magas szinten képviselik hivatásukat – a kisplasztika Felényi Péter képzőművész alkotása.[3][4][5]
2019-ben jelent meg első könyve, Szóvivők - a nagy generáció, 2020-ban jelent meg második könyve, Szóvivők újratöltve, kormányon innen és túl címmel, majd 2021-ben kiadta harmadik könyvét, MűSHOWrvezetők címmel. Kiadó: Colorcom - https://shop.colorcom.hu/termekcimke/szabo-gabi/ Archiválva 2022. január 11-i dátummal a Wayback Machine-ben
Elvált, egy fia van: Márkó.
Díjai
[szerkesztés]- Szóvivők Sajtódíja (2017)[6]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ József Zsuzsa: A győztesnek Déri Tibor a mérce - Riporter találtatott, Blikk - 1997. szeptember 18.
- ↑ Az Atipikus Tehetség Vándordíjat 2018... jegyzet az Atipikus Tehetség Vándordíj Facebook-oldalon - 2018. február 26.
- ↑ Bombera Krisztina, Vujity Tvrtko: Diszlexiásként a médiában Archiválva 2018. május 2-i dátummal a Wayback Machine-ben (Start Plusz video), atv.hu - 2018. március 23.
- ↑ Lampé Ágnes: Atipikus Tehetségek Vándordíja (Reggeli járat video), hirtv.hu - 2018. március 27.
- ↑ Atipikus tehetség vándordíj - Kampány a diszlexiásokért Archiválva 2018. május 2-i dátummal a Wayback Machine-ben, sajtogabiszabo.com - 2018. február 22.
- ↑ Szóvivők sajtódíját kaptam a Szóvivők Bálján Archiválva 2017. november 7-i dátummal a Wayback Machine-ben, sajtogabiszabo.com - 2017. február 17.
Források
[szerkesztés]- Magyar Szóvivők Országos Egyesülete honlapja Archiválva 2016. április 8-i dátummal a Wayback Machine-ben, tagok
- Szabó Gabi a ridikul.tv-n
- Szabó Gabi a radiobezs.hu-n
További információk
[szerkesztés]- weboldala
- korábbi hivatalos weboldala Archiválva 2017. február 12-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Jakupcsek Gabriella: Ridikül: "Egy hét anya, egy hét apa?", nava.hu - 2015. március 13.
- Jakupcsek Gabriella: Ridikül: "Társkeresés gyerekkel" 2015. szeptember 21.
- Böröndi Tamás igazgató és Szabó Gabi sajtóreferens. Ma délelőtt / 65. születésnapját ünnepli a Vidám Színpad (video) [M1]. mediaklikk.hu. A jelenet helye a filmen: 59:00-01:05:45. [2016. április 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés ideje: 2016. május 5..) adás: 2016. március 28.