Szőrös disznóparéj
 | ||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||
| Amaranthus retroflexus L. | ||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Szőrös disznóparéj témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Szőrös disznóparéj témájú médiaállományokat és Szőrös disznóparéj témájú kategóriát. |
A szőrös disznóparéj (Amaranthus retroflexus) a szegfűvirágúak rendjébe (Caryophyllales), azon belül a disznóparéjfélék családjának (Amaranthaceae) Amaranthus nemzetségébe tartozó növényfaj.
Leírása
[szerkesztés]A szőrös disznóparéj általában 10–90 cm magasságú, de egyes különlegesen nagy példányok elérhetik a 150 cm-es magasságot. Hajtása felálló, s csak egy évig él, tehát egynyári növény. Szára viszonylag vastag, húsos, lédús, röviden szőrözött, a hajtás öregedésével kissé kopaszodó. Leveleinek hossza elérheti a 15 cm hosszúságot is, melyeknek nyele hosszú, alakjuk rombos-tojásdadok. A levélfonák molyhosabb, mint a levélszín, s az is főképp az erek mentén.
Virágzata tömött, vaskos, zöldes színű álfüzérekből áll. A virágtakaró viszonylag kemény, felül kiszélesedő lepellevelekből áll, melynek vége tompás vagy levágott, szálkahegyben végződő, hossza 2–3 mm. A megtermékenyítés után toktermése fejlődik.
Elterjedése
[szerkesztés]A faj Amerikában őshonos – főképp az Amerikai Egyesült Államok délnyugati részén és Mexikóban elterjedt –, Európába, így Magyarországra is a 18. század folyamán került be, és rendkívül gyorsan kezdett el terjeszkedni, olyannyira, hogy mára Magyarország egyik legelterjedtebb és legagresszívebben terjedő gyomfaja, főképp a kapáskultúrákban jellemző. Elsősorban az elmúlt évtizedekben kezdett el nagyon agresszíven terjedni ez a faj, mert a vegyszeres gyomirtó szerekre rezisztens biotípusok alakultak ki, míg erre más, kevésbé alkalmazkodóképes – sokszor őshonos – gyomfajok nem voltak képesek. Emellett a túlműtrágyázott talajok is igen kedvező körülményeket teremtettek neki. Rendkívül nagy a zavarástűrő képessége is.
Konyhai használata
[szerkesztés]
A növényt a világban többhelyütt fogyasztják. Egyetlen mérgező Amaranthus-fajt sem ismerünk,[1] de a levelek oxálsavat tartalmaznak, és nitrátban gazdag talaj esetén nitrátokat is, így forrás után a főzővizet le kell önteni róla.
Az Amaranthus retroflexus-t az amerikai őslakosok számos ételben és gyógyszerként is felhasználták.[2]
Az indiai Kerala államban népszerű thoran nevű ételben a szőrös disznóparéj finomra vágott leveleit kókuszreszelékkel, csilivel, fokhagymával, kurkumával és más összetevőkkel ízesítik.
Takarmánynövény
[szerkesztés]Ha szarvasmarhák vagy sertések több napon keresztül nagy mennyiségben fogyasztják, károsíthatja a veséjüket (nefrotoxicitás).[3]
Hatóanyagai
[szerkesztés]A levelek C-vitaminban, A-vitaminban, kalciumban, foszforban, vasban, a magok fehérjékben gazdagok.[4]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Plants for a future
- ↑ Ethnobotany. [2007. november 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 31.)
- ↑ FEIS Ecology
- ↑ Marie-Claude Paume: Ehető vadnövények. Füvek, virágok és salátafélék gyűjtése és felhasználása. Budapest, Bioenergetic Kft. 2013, 238. oldal. ISBN 978-963-2911-76-2
Források
[szerkesztés]- Ujhelyi Péter (szerk.): Élővilág Enciklopédia – A Kárpát-medence gombái és növényei, Kossuth Kiadó, Bp., 2006
- Urania Növényvilág – Magasabbrendű növények I., Gondolat Kiadó, Bp., 1974
