Szüszer-Nagy Katalin
Szüszer-Nagy Katalin | |
Született | 1937. június 3. (87 éves) Petrozsény |
Foglalkozása | művelődésszervező |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Szüszer-Nagy Katalin (Petrozsény, 1937. június 3. – ) erdélyi művelődés- és közösségszervező, Szüszer-Nagy Andor bányamérnök felesége, Fodor Nagy Éva festőművésznő húga.
Életpályája
[szerkesztés]1990-től a csíkszeredai Idősek Központját létrehozó svájci alapítású Riehen Egyesület önkéntese, majd 23 éven át a Gyulafehérvári Caritas szociális szolgáltató és segítőszervezet szociális munkása, 1992 és 2015 között a Caritas csíkszeredai segítő kirendeltség ruhaosztó szolgáltatásának vezetője. Fő tevékenységi területe az öregeket, sokgyermekes családok, a létminimum határán élők ruházkodási gondjainak enyhítése. Munkássága elismeréseképpen 2010-ben megkapta a Caritas „Honoris Causa” kitüntető címét és a vele járó díszdiplomát.[1][2] 1995-ben segítséget nyújtott a csíkszeredai Roma Szövetség létrehozásában, 1996-ban roma iskolát indított Csíkszeredában, ahol a Caritas és Riehen Egyesület közös támogatásával a gyermekek étkeztetésére is gondoskodtak. Ez volt az első ilyen jellegű iskola a térségben. Az iskola most is működik, de most már a tanfelügyelőség keretén belül.[3]
Nemzetközi fórumokon a magyar-román közeledés, jószomszédsági viszony és barátság elmélyítése ügyében vállalt szerepet a közös európai értékek szellemében („nem ami elválaszt bennünket, hanem ami összeköt”)[4] 1992 és 1998 között a Göncz Árpád és Ion Iliescu majd Emil Constantinescu pártfogolta Magyar-Román Baráti Társaság Csíkszereda-Pécs (Asociaţia de Prietenie Româno-Ungară din Miercurea Ciuc–Pécs) csíkszeredai tagozatának elnöke. Elnökségi tagként vett részt a társaság brassói és szegedi küldöttgyűlésén.[5] valamint a gyulafehérvári, sződligeti (Budapest közelében) és békéscsabai polgárfórumokon. 1995-ben Magyar-román minifórumot szervezett Hargitafürdőn.[6] 2002-ben jelképes elismerő díjat kapott a helyi színház, a Csíki Játékszín sokéves támogatásáért: gazdag jelmeztárral látta el a színházat.[7] 2009 óta a Hargitai Nők Egyesületének (a „Nőklub”) ötletgazdája, szervezője és vezetője. A civil szervezet nyugdíjaskorú, nagyrészt egyedül élő nőknek biztosít társadalmi mozgásteret a városban. Közös programokat szerveznek, előadókat hívnak. A befolyt tagsági díjakból jótékonykodnak: kisnyugdíjasokat, rászorulókat segítik élelmiszer- és ruhacsomaggal. Évi két alkalommal, karácsony és húsvét táján ajándékcsomagot osztanak az évi a pár száz lejes nyugdíjból élő időseknek. Állandó törzshelyük van, ahol hetente találkoznak és minden évben megtartják hagyományos farsangi ünnepségüket („jelmezbál”).[8]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Bakó Mária Hajnalka, Tíz éves a csíkszeredai Caritas segítő-kirendeltsége, A Kamilliánus Család Üzenete, VI. évf, 48. Szám. 2002 – február
- ↑ Takács Éva, Helyiséget keres a Caritas, Hargita Népe, 2007 jun. 4.[halott link]
- ↑ Kacsó Edit, Terítéken a cigányügy, Erdélyi Napló, VIII. évfolyam, 1998, 16. (343.) szám.. [2004. október 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 14.)
- ↑ [ Idézet Octavian Goga Madách Imre „Az ember tragédiája" román fordításához írt előszavából.
- ↑ A szegedi három napos ülésszak címe (témája): „Egymás mellett barátságban", alcíme pedig: “A barátsági munka motivációi, eszközei és módszerei". A szegedi polgárfórumon mintegy ötven küldött vett részt a két ország huszonhét városá¬ból és községéből. A találkozón körvonalazódott a küldöttgyűlés civil-parlament jellege és állásfoglalás született arról, hogy a Társaság direkt napi pártpolitikában nem vesz részt, viszont hallatja véleményét minden olyan kulturális vagy politikai megnyilvánulással kapcsolatban, legyen újságcikk vagy könyv, rendezvény, iskolai tananyag, amely az egyoldalúan bemutatott tények miatt hamis következtetéseket sugall a két nép múltbeli vagy mai viszonyairól (a Zárónyi¬latkozat gondolatai). Lásd Kimpián Péter ismertető cikkét a Barátság folyóiratban
- ↑ Udvardy Frigyes, A Magyar-Román Baráti Társaság kronológiája 1994-1999, in: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
- ↑ Szondy Zoltán, Csíki Játékszín évadzárója, Hargita Népe, 2002. július. [2009. július 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 14.)
- ↑ Kozán István, Élelmiszert osztott a nők megyei egyesülete, Székelyhon, 2011. június 16.
Források
[szerkesztés]- Kimpián Péter, Szeged, Gyula és Arad példája, Barátság, 1995.07.24
- Cathy O’Grady, Zoltán Kántor, Daniela Tarnovschi, Hungarians of Romania, Minorities in Southeast Europe, Center for Documentation and Information on Minorities in Europe - Southeast Europe, CEDIME-SE, 2001., [1]
- Sokszínű Caritas 2014, Gyulafehérvár, 2013 Archiválva 2019. január 14-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Culorile Caritas 2014, Alba Iulia, 2013 Archiválva 2019. január 14-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Bunte Caritas 2014, Alba Iulia, 2013 Archiválva 2019. január 14-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Il Messagio, Bolletino mensile di spiritualità camilliana della pastorale sanitaria di Transilvania, [1997- , Alba Iulia]