Ugrás a tartalomhoz

Szívós Mária

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szívós Mária
Született1949. december 8. (74 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaalkotmánybíró
egyetemi oktató
TisztségeMagyarország Alkotmánybíróságának bírája
SablonWikidataSegítség

Szívós Mária (Budapest, 1949. december 8. –) magyar jogász, bíró, címzetes egyetemi tanár. 2011 és 2023 között az Alkotmánybíróság tagja.

Életpályája

[szerkesztés]

Szegeden szerzett jogi diplomát 1978-ban, a József Attila Tudományegyetem állam és Jogtudományi Karán, 1984-ben tett jogi alapvizsgát. A rendszerváltás előtt ügyvédként dolgozott Csongrád megyében. 1993-ban lett bíró a budapesti II. és III kerületi bíróságon, büntető ügyszakon. 1995 óta tanít a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán.

2000-ben került a Fővárosi Bíróságra, 2001-től a bíróság titkárságvezető-helyettese. 2002-től a Fővárosi Bíróság Büntető Kollégiumának bírája, majd kinevezett fővárosi bíró. 2008-tól a Fővárosi Bíróság Büntető Kollégiumának tanácselnöke.

2011 júniusában az országgyűlés az Alkotmánybíróság tagjává választotta[1] Pozícióját szeptember elsejével vette át, megbízatása tizenkét évre szólt, ami 2023-ban járt le.

Kitüntetése

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]
  • Jog Jogportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap