Holyvafélék
A holyvafélék (Staphylinidae) a rovarok (Insecta) osztályában a bogarak (Coleoptera) rendjéhez, ezen belül a mindenevő bogarak (Polyphaga) alrendjébe tartozó család több mint 63 ezer leírt fajjal (becslések szerint a trópusi fajok háromnegyede még ismeretlen). A bogarak második legfajgazdagabb családja (az ormányosbogár-félék előzik csak meg).
Származásuk, elterjedésük
[szerkesztés]Az egész Földön megtalálni őket; főleg a szárazföldi élőhelyeken. Közép-Európában mintegy 2000–3000 fajuk élhet; a magas hegységekben, a fenyvesekben és a hóhatáron élő alpesi fajok még nagyrészt ismeretlenek.
- Magyarországról eddig 1186 fajukat mutatták ki, a fajok tényleges száma akár az 1300-at is megközelítheti.
- Romániából eddig 21 alcsaládjuk 259 nemének 1240 faját jelezték.
Megjelenésük, felépítésük
[szerkesztés]A fajok többsége meglehetősen kicsi: hosszuk 1 és 40 mm közötti; többségüké 7 mm-nél kevesebb. Közép-Európa legnagyobb faja a Magyarországon is élő bűzös holyva (Ocypus olens), amely eléri a 30 mm-t.
Legjellemzőbb tulajdonságuk, hogy a szárnyfedőik – kevés kivétellel – megrövidültek, olyannyira hogy a potroh nagy részét fedetlenül hagyják. A potroh ennélfogva igen mozgékony, és mivel gyűrűi szabadon ízesülnek, minden irányban forgatható, sőt, előre is hajlítható. Testük többnyire erősen megnyúlt; oldalaik többé-kevésbé párhuzamosak.
Némely nagyobb faj potrohának végén védőberendezkedés alakult ki: a nyolcadik hátlemez alól kilépő két fehér csápból kellemetlen szagú váladékot fröcskölhetnek ki.
A csápízek száma többnyire 11. Csápjuk füzéres vagy fonalas, utolsó 2-3 vagy 5-6 ízük bunkót alkothat. A lábfejízek száma alapesetben 5, de ez sok esetben redukálódik (akár 2, 3 is lehet). A heteromer lábfejképlet (a lábfejízek száma nem azonos a különböző végtagpárokon) elég ritka. A lábfejízek száma fontos határozóbélyeg, többször alcsaládokra, nemzetségekre jellemző.
A holyvák lárváinak teste megnyúlt, végtagjaik végén egy-egy jól fejlett karom nő. Kilencedik potrohgyűrűjükön egy pár kéttagú farfüggeléket találunk.
Életmódjuk, élőhelyük
[szerkesztés]A tengerpartoktól a magas hegységek alpesi régiójáig a nyílt vizek kivételével szinte bármilyen élőhelyen megtalálhatóak, de legtöbbjük a nedvesebb, sok szerves anyagot tartalmazó erdőtalajokon és vizek közelében él. Sok faj él a deltatorkolatokban és sok a művelt területeken.
Sajátos holyvafaunája alakult ki egyes madarak, illetve kisemlősök fészkeinek más fajok hangyabolyokban, megint mások termeszvárakban élnek. Sok ragadozó faj (főleg az esti órákban) a növényeken keresi zsákmányállatait. Egyes Quedius és Homalota fajok behatolnak a szúfélék járataiba, és felfalják a lárvákat. A legtöbb fajuk ragadozó, de akadnak gomba-, illetve növényevők is. Egyes fajok légybábokon élősködnek; a biológiai növényvédelem hatékony eszközei. Viszonylag sok faj trágyában, dögön, taplókban és gombákban él, mások (különösen az Anthophagus fajok) mézet és virágport nyalakodnak. Nagyon sok faj táplálékát még nem ismerjük; főleg a lárvákét.
Ősi formáik feltehetőleg korhadéklakók voltak; ez ma az
- vértesholyvaformák,
- lapholyvaformák és
- Proteininae
alcsaládokra jellemző; ezekben egyúttal fakultatív gombafogyasztás is megfigyelhető.
A szaprofág táplálkozásból kifejlődött ragadozó életmód jellemzi a leggyakoribb és a legnagyobb alcsaládokat:
- fürgeholyvaformák,
- Omaliinae,
- korhóholyvaformák és
- fürkészholyvaformák (Aleocharinae) többsége,
- tapogatósholyva-formák,
- partiholyvaformák,
- Pselaphinae,
- igaziholyvaformák és
- szemesholyvaformák.
Általában polifág ragadozók, de egyes fajok specializálódtak: így például:
- az Oligota (Aleocharinae) nem fajai atkákat esznek;
- ez Erichsonius (Igaziholyvaformák) fajok a talajban élő fonálférgekkel táplálkoznak;
- az Gauropterus (=Eulissius) (Igaziholyvaformák) fajok a vízparti növényeken pihenő szúnyoglárvákat eszik;
- az Aleochara (Aleocharinae) fajok légybábokon élősködnek.
A ragadozó fajok aktívan vadászva vagy lesből kapják el áldozataikat. A Stenus fajok szájszerve kiölthető: azt a hemolimfa nyomását változtatva tolják ki vagy húzzák be.
Egyes, külső emésztésű a fajok rágóikkal megragadják a zsákmányt, emésztőnedvet fecskendeznek annak testébe, és a részben feloldott, félig emésztett táplálékot szívják fel. Jellemzően ilyenek az
- tapogatósholyva-formák,
- gombaholyvaformák,
- partiholyvaformák,
- szemesholyvaformák és
- igaziholyvaformák alcsaládok fajai.
Sok faj potrohmirigye kiölthető, és abból vészhelyzetben a ragadozót elriasztó váladékot bocsáthat ki. Egyes Stenus fajok olajos váladéka (stenusin) a vízre bocsátva megakadályozza, hogy táplálékkeresés közben elsüllyedjenek.
A nagyobb fajok lárvái ragadozók. Bábozódáshoz többnyire kis üreget ásnak maguknak a földbe.
Rendszertani felosztásuk
[szerkesztés]A holyvák rendszertanában nincs még teljes egyetértés, azt jelenleg is kutatják. Több mint 63 ezer fajukat (2015-ös adat) 31 alcsaládra, kb. 100 nemzetségre és mintegy 3200 nemre tagolják. Évente mintegy 400 új fajt írnak le; a feltételezések szerint a trópusi fajok ¾-e még felfedezetlen.
Időről időre napvilágot látnak olyan elképzelések, amelyek a családot több (4–10) önálló családra osztanák.[1] Több, korábban önálló családot (Pselaphidae, Bordásholyvaformák (Micropeplidae), Sajkabogárformák (Scaphidiidae)) viszont az újabb rendszertanok alcsaládként sorolnak be. A lárvák felépítése, táplálkozásuk és más bélyegek alapján a családban négy fő származási vonalat különítenek el:[2]
- "Omaliinae-csoport":
- Barázdásholyva-formák (Omaliinae) (MacLeay, 1825)
- Sutaholyvaformák (Proteininae) (Erichson, 1839)
- Bordásholyvaformák (Micropeplinae) (Leach, 1815)
- Tapogatósbogár-formák (Pselaphinae) (Latreille, 1802)
- Szőröscsápúholyva-formák (Dasycerinae) (Reitter, 1887)
- Empelinae (Newton & Thayer, 1992)
- Microsilphinae (Crowson, 1950)
- Neophoninae (Fauvel, 1905)
- Glypholomatinae (Jeannel, 1962)
- Protopselaphinae (Newton & Thayer, 1995)
- "Oxytelinae-csoport":
- Apateticinae (Fauvel, 1895)
- Sajkabogárformák (Scaphidiinae) (Latreille, 1807)
- Trigonurinae (Reiche, 1865)
- Lapholyvaformák (Piestinae) (Erichson, 1839)
- Korhóholyvaformák (Oxytelinae) (Fleming, 1821)
- Vértesholyvaformák (Osoriinae) (Erichson, 1839)
- "Staphylininae-csoport":
- Solieriinae (Newton & Thayer, 1992)
- Igazi holyvaformák (Staphylininae) (Latreille, 1802)
- Szemesholyvaformák (Steninae) (MacLeay, 1825)
- Ormosholyvaformák (Pseudopsinae) (Ganglbauer, 1895)
- Tapogatósholyva-formák (Euaesthetinae) (Thomson, 1859)
- Leptotyphlinae (Fauvel, 1874)
- Megalopsidiinae (Leng, 1920)
- Partiholyvaformák (Paederinae) (Fleming, 1821)
- Gombaholyvaformák (Oxyporinae) (Fleming, 1821)
- "Tachyporinae-csoport":
- Fürkészholyvaformák (Aleocharinae) (Fleming, 1821)
- Fürgeholyvaformák (Tachyporinae) (MacLeay, 1825)
- Pilláscsápúholyva-formák (Trichophyinae) (Thomson, 1859)
- Sörtecsápúholyva-formák (Habrocerinae) (Mulsant & Rey, 1875)
- Olisthaerinae (Thomson, 1859)
- Penészevőholyva-formák (Phloeocharinae) (Erichson, 1839)
A Naomi[1] által javasolt rendszerezés a holyvafélék családját 3 új családra bontaná szét, meghagyva a sajkabogárformák (Scaphidiinae) és gödörkésbogár-félék (Scydmaenidae) családjainak eddigi önállóságát:
- Oxytelidae sensu novo:
- Barázdásholyva-formák (Omaliinae) (MacLeay, 1825)
- Sutaholyvaformák (Proteininae) (Erichson, 1839)
- Bordásholyvaformák (Micropeplinae) (Leach, 1815)
- Lapholyvaformák (Piestinae) (Erichson, 1839)
- Korhóholyvaformák (Oxytelinae) (Fleming, 1821)
- Vértesholyvaformák (Osoriinae) (Erichson, 1839)
- Ormosholyvaformák (Pseudopsinae) (Ganglbauer, 1895)
- Staphylinidae sensu novo:
- Igazi holyvaformák (Staphylininae) (Latreille, 1802)
- Partiholyvaformák (Paederinae) (Fleming, 1821)
- Fürkészholyvaformák (Aleocharinae) (Fleming, 1821)
- Fürgeholyvaformák (Tachyporinae) (MacLeay, 1825)
- Pilláscsápúholyva-formák (Trichophyinae) (Thomson, 1859)
- Sörtecsápúholyva-formák (Habrocerinae) (Mulsant & Rey, 1875)
- Penészevőholyva-formák (Phloeocharinae) (Erichson, 1839)
- Oxyporidae sensu novo:
- Tapogatósbogár-formák (Pselaphinae) (Latreille, 1802)
- Szemesholyvaformák (Steninae) (MacLeay, 1825)
- Tapogatósholyva-formák (Euaesthetinae) (Thomson, 1859)
- Leptotyphlinae (Fauvel, 1874)
- Gombaholyvaformák (Oxyporinae) (Fleming, 1821)
Ismertebb magyarországi fajok
[szerkesztés]- Közönséges partiholyva (Paederus riparius) (Linnaeus, 1758)
- Gömbnyakú partiholyva (Paederus littoralis) (Gravenhorst, 1802)
- Aranysujtásos holyva (Staphylinus caesareus) (Cederhjelm, 1798)
- Bűzös holyva (Ocypus olens) (O. F. Müller, 1764)
- Kis partiholyva (Paederus fuscipes) (Curtis, 1840)
- Dögészholyva (Creophilus maxillosus) (Linnaeus, 1758)
- Kispettyes szemesholyva (Stenus biguttatus) (Linnaeus, 1761)
Képek
[szerkesztés]-
Astenus sp. (Partiholyvaformák)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Naomi, Shun-ichiro (1985). „The phylogeny and higher classification of the Staphylinidae and their allied groups (Coleoptera, Staphylinoidea)”. Esakia 23. [2012. március 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 25.)
- ↑ Lawrence, J.F. & A. F. Newton (1982). „Evolution and classification of beetles”. Annual Review of Ecology and Systematics 13.
Források
[szerkesztés]- A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2011. augusztus 1.)
- Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. Budapest: Officina Nova. 1993. ISBN 963 8185 40 6
- Brehm: Az állatok világa
- Székessy Vilmos: Holyvák I. — Bevezető in Magyarország Állatvilága. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1963. [1]
- Ragadozó és parazitoid holyvafajok…
- Watson, L., and Dallwitz, M.J. 2003 onwards. British insects: the families of Coleoptera. Version: 1st December 2010 [2] Archiválva 2011. szeptember 27-i dátummal a Wayback Machine-ben
- A taxon adatlapja a Tree Of Life projekten Archiválva 2012. július 15-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Staphylinidae in SYNOPSIS OF THE DESCRIBED COLEOPTERA OF THE WORLD
- A taxon adatlapja a Bugguide-on
- Merkl Ottó, Vig Károly: Bogarak a Pannon régióban. Szombathely, 2009.
- Freude, Harde, Lohse: Die Käfer Mitteleuropas. Band 4 - Staphylinidae I. Goecke & Evers Verlag, Krefeld. 1964.
- Catalog of the Staphylinidae 1758 to the end of the second millennium.
- Ádám László és Hegyessy Gábor: Adatok a Zempléni-hegység, a Hernád-völgy, a Bodrogköz, a Rétköz és a Taktaköz holyvafaunájához (Coleoptera). A sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum Füzetei V. Kazinczy Ferenc Múzeum. Sátoraljaújhely, 2001.
- Tóth László: Holyvák II. — Staphylinidae II. in Magyarország Állatvilága. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1982.
- Phylogeny of the beetles. Christoph Benisch, 2010.