Spliti megállapodás
A spliti megállapodás, vagy spliti nyilatkozat (szerbhorvátul: Splitski sporazum, vagy Splitska deklaracija) egy kölcsönös védelmi megállapodás volt Horvátország, a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság és a Bosznia-Hercegovinai Föderáció között, amelyet a horvátországi Splitben írtak alá 1995. július 22-én. Ebben felszólították a horvát hadsereget (HV), hogy katonailag avatkozzon be Bosznia-Hercegovinában, elsősorban Bihács ostromának enyhítése céljából. A részét képező felosztási megállapodás fordulópont volt a boszniai háborúban, valamint fontos tényező a horvátországi háború szempontjából is. Ez az egyezmény vezetett a HV nagyszabású bevetéséhez Bosznia-Hercegovinában, mely a Nyár ’95 hadműveletben stratégiai pozíciókat foglalt el. Ennek következtében vált lehetővé Kninnek, a Krajinai Szerb Köztársaság (RSK) fővárosának gyors elfoglalása, majd nem sokkal ezután, a Vihar hadművelet során Bihács ostromának megszüntetése. Az ezt követő bosznia-hercegovinai HV-offenzívák, amelyeket a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság hadserege (ARBiH) és a Horvát Védelmi Tanács (HVO), valamint a NATO bosznia-hercegovinai légi hadjárata is támogatott, megváltoztatta a katonai egyensúlyt a boszniai háborúban, hozzájárulva a béketárgyalások megkezdéséhez, ami a daytoni békeszerződéshez vezetett.
Előzmények
[szerkesztés]Bihács ostroma 1994 novemberében, amikor a Boszniai Szerb Köztársaság (VRS) hadserege és a Krajinai Szerb Köztársaság (RSK) hadserege közel került a boszniai város elfoglalásához, kritikus szakaszba lépett.[1] Bihács egyike volt az ENSZ által kijelölt „biztonsági övezeteknek”, amelyet a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság Hadseregének (ARBiH) 5. hadteste tartott ellenőrzése alatt, amelyet a Horvát Védelmi Tanács (HVO), a boszniai horvátok fő katonai ereje is támogatott. Úgy gondolták, hogy Bihács szerb erők általi elfoglalása tovább eszkalálja a háborút, és tovább súlyosbítja az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország és az Egyesült Királyság, valamint a terület megőrzésének különböző megközelítéseit hirdető európai hatalmak közötti szakadást.[2] Emellett félő volt, hogy Bihács elhúzódó ostroma és szerbek általi elfoglalása a háború legsúlyosabb humanitárius katasztrófáját idézi elő.[3] További szempont volt Bihácsnak az RSK-tól, illetve a Boszniai Szerb Köztársaságtól való megvédése, mely stratégiailag volt fontos Horvátország számára, amely éppen függetlenségi háborúját vívta az RSK ellen.[4] A horvát vezérkari főnök, Janko Bobetko úgy vélte, hogy Bihács esetleges eleste Horvátország háborús erőfeszítéseinek végét jelentheti.[5] Úgy ítélték meg, hogy ha a területet szerb erők foglalnák el, az lehetővé tenné a szerb erők által birtokolt terület megszilárdítását Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában, valamint az RSK és VRS csapatok átcsoportosítását más területek megerősítésére.[6]
A horvát és az amerikai kormány, valamint katonai tisztségviselők 1994. november 29-i találkozóján a horvát képviselők a Bihácsot ostromló erők egy részének az ostromtól való elvonása és a város bevételének megelőzése érdekében a bosznia-hercegovinai Livno felől javasoltak támadást a szerbek által birtokolt terület ellen. Mivel az Egyesült Államok katonai tisztségviselői nem válaszoltak a javaslatra, még aznap elrendelték a Tél ’94 hadműveletet. A támadás amellett, hogy hozzájárult Bihács védelméhez, a HV és a HVO által birtokolt pozíciókat is közelebb vitte az RSK számára létfontosságú ellátási útvonalakhoz.[5]
A találkozó egyike volt annak a tárgyalássorozatnak, amelyet az 1994. márciusi washingtoni egyezményt követően Zágrábban és Washingtonban tartottak.[5] A megállapodás véget vetett a horvát-bosnyák háborúnak, újra szövetséget hozott létre az ARBiH és a HVO között a VRS ellen, és a Military Professional Resources Incorporated (MPRI) szervezet által Horvátországot amerikai katonai tanácsadókkal látta el. Az MPRI-t azért vették be a végrehajtásba, mert az ENSZ fegyverembargója még mindig érvényben volt, látszólag azért, hogy felkészítse a HV-t a NATO Békepartnerségi programjában való részvételre. A szervezet 1995 januárja és áprilisa között 14 héten át képezte a HV tiszteket és személyi állományt. Azt is feltételezték, hogy az MPRI doktrinális tanácsokat adott, valamint hadműveleti tervezést és az Egyesült Államok kormányának műholdas információit is biztosította Horvátországnak.[7] Az MPRI és a horvát tisztviselők azonban elutasították erre vonatkozó találgatásokat. [8][9] 1994 novemberében az Egyesült Államok egyoldalúan megszüntette a Bosznia-Hercegovina elleni fegyverembargót,[10] ami gyakorlatilag lehetővé tette a HV számára, hogy Horvátországon keresztül beérkező fegyverszállítmányokkal elláthassa magát.[11] Az Egyesült Államok részvétele Bill Clinton elnök által 1993 februárjában elfogadott új katonai stratégiát tükrözte. [12]
A horvát beavatkozás kérése
[szerkesztés]Július 17-én az RSK és a VRS katonái a Pók hadművelet során elért eredmények kiterjesztésével új erőfeszítésbe kezdtek Bihács elfoglalására. A Kard '95 kódnevű hadművelet célja Cazin elfoglalása volt, mely az ARBiH/HVO által irányított ún. „Bihácsi zseb” közepén, egy fontos közlekedési csomópontban feküdt. A támadás élén az RSK különleges hadteste állt, melyet a Nyugat-Boszniai Autonóm Tartomány (APWB) „Pauk” (Pók) hadműveleti csoportja támogatott – akik 1993 óta voltak az RSK szövetségesei, és az RSK északnyugati része felől nyomultak előre. Északkeletről a 39. Banija hadtest, délkeletről pedig a VRS 2. Krajina hadteste támadott. A szerb egységek erőfeszítését a Jugoszláv Néphadsereg mintegy 500 főnyi különleges alakulata és Željko Ražnatović (Arkan) Szerb Önkéntes Gárdája is támogatta. A szerb haderő összesen mintegy 19 000 támadó, illetve a szektort tartó katonával rendelkezett, amelyek az ARBiH 5. hadteste ellen vonultak fel. Július 21-re az RSK csapatainak sikerült egy 7 kilométeres áttörést elérniük, de nem sikerült elvágniuk a Bihács–Cazin utat. Az RSK és az APWB csapatainak négy nappal későbbi újabb előretörése Cazin 5 kilométeres közelségébe juttatta a szerb erőket, és olyan kedvező pozícióba helyezte őket, ahonnan július 26-ig lecsaphattak a csatatér több kulcsfontosságú hágójára és domináns pontjára. Az ARBiH 5. hadteste sürgős külső segítségre szorulva kritikus védelmi helyzetben maradt.[13]
Ahogy a Bihács körüli helyzet romlott az ARBiH számára, a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság kormánya felismerte, hogy nem tudja egyedül tartani a területet, és katonai beavatkozást kért Horvátországtól. Az ARBiH vezérkari főnöke, Rasim Delić július 20-án a HV-hez és a HVO-hoz fordult, hogy segítsék az ARBiH 5. hadtestét, és HV támadásokat javasolt Bosansko Grahovo, Knin és Vojnić felé. Kérését Süleyman Demirel török elnök támogatta, amikor másnap a Brioni-szigeteken találkozott Franjo Tuđman horvát elnökkel.[14]
Ennek eredményeként Tuđman és a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság elnöke, Alija Izetbegović július 22-én Splitben aláírta a split megállapodást – egy kölcsönös védelmi megállapodást –, amely lehetővé tette a HV erőinek nagyszabású támadását Bosznia és Hercegovina területén.[13][15] A megállapodást Tuđman és Izetbegović mellett a Bosznia-Hercegovinai Föderáció elnöke, Krešimir Zubak, valamint Bosznia-Hercegovina miniszterelnöke, Haris Silajdžić írta alá.[16] A Demirel közvetítette[17] megállapodás konkrétan kimondta, hogy Horvátország sürgős katonai segítséget ad, különösen Bihács térségében, és a megállapodás részesei összehangolják katonai tevékenységeiket.[13] A spliti megállapodás vagy más néven a spliti nyilatkozat teljes címe: „Nyilatkozat a washingtoni megállapodás végrehajtásáról, a szerb agresszió elleni közös védekezésről és a washingtoni nemzetközi közösség erőfeszítéseinek megfelelő politikai megoldás eléréséről”.[16] Az aláírási ceremónián jelen volt[18] Peter Galbraith, az Egyesült Államok horvátországi nagykövete és az Európai Unió képviseletében egy német nagykövet is.[19]
Következmények
[szerkesztés]A megállapodás lehetőséget biztosított a HV-nek, hogy a Livnói mezőről való előretöréssel kiterjessze az 1994-es Tél hadműveletből származó területi nyereségét. A lépéstől azt várták, hogy enyhítse a Bihácsot védő ARBiH 5. hadtestre nehezedő nyomást, miközben kedvezőbb helyzetbe hozza a HV-t, hogy lecsapjon Kninre, az RSK fővárosára.[13] A HV és a HVO a Nyár '95 hadművelet során gyorsan reagált. Az Ante Gotovina tábornok által irányított offenzívának július 28–29-én sikerült elfoglalnia Bosansko Grahovót és Glamočot. A támadás néhány RSK egységet elvitt Bihácstól,[15][20] de nem annyit, mint amennyire a hadművelet kezdetén számítottak. Mindazonáltal az offenzíva kiváló helyzetbe hozta a HV-t,[21] mivel elszigetelte Knint a Boszniai Szerb Köztársaságtól és Jugoszláviától, valamint Bosansko Grahovo és Glamoč elfoglalásához vezetett, amelyek a kettő közötti egyetlen közvetlen útvonal mentén feküdtek.[22]
A Nyár '95 hadművelet korlátozott hatókörétől függetlenül a spliti megállapodás az általános stratégiai helyzet megváltoztatásának alapvető eszközzé vált Bosznia-Hercegovinában, ahol a boszniai szerbek a boszniai háború kezdete óta túlerőben voltak, valamint Horvátországban is, ahol a frontvonalak az 1992-es szarajevói fegyverszünet óta nagyrészt statikusak voltak.[21] A Nyár '95 hadművelet befejeztével az RSK és a Boszniai Szerb Köztársaság megváltoztatta fő célját, és a Bihácsi zseb szétzúzása helyett egy lehetséges horvát offenzíva, és Knin elfoglalásának (a nemrég megszerzett Bosznia-Hercegovina területekről előrenyomulva) elhárítására összpontosított. Az RSK vezetői, Milan Martić és Mile Mrkšić megegyeztek az ENSZ különleges képviselőjével, Jaszusi Akasival, hogy július 30-án kivonulnak Bihács térségéből remélve, hogy a lépés hozzájárul a horvát támadás elhárításához.[23] A támadás napokkal később a Vihar hadművelet keretében valósult meg, amely a HV döntő győzelmét eredményezte a horvátországi háborúban.[24]
A Vihar hadművelet sikere egyben stratégiai győzelmet is jelentett a boszniai háborúban, mivel feloldotta Bihács ostromát,[25] és lehetővé tette a horvát és bosnyák vezetés számára, hogy a spliti megállapodással összhangban teljes körű katonai beavatkozást tervezzenek a VRS által birtokolt Banja Luka térségében, melynek célja új erőegyensúly megteremtése volt Bosznia-Hercegovinában, egy ütközőzóna kialakítása a horvát határ mentén, és hozzájárulás a háború megoldásához. 1995 szeptemberében a beavatkozás Misztrál–2 hadműveletként valósult meg, amelyet a NATO bosznia-hercegovinai légi hadjáratával kombinált ARBiH-offenzíva, a Sana hadművelet támogatott.[26] Az offenzívák feltörték a VRS védelmét, és nagy területeket foglaltak el. A bravúr megismétlődött az októberben végrehajtott Déli Mozdulat hadműveletben, amely Banja Lukától 25 kilométeres körzeten belül haladt előre,[27] és hozzájárult a béketárgyalások megkezdéséhez, amelyek hamarosan a daytoni békeszerződést eredményezték.[28] A spliti megállapodás összességében döntő szerepet játszott a VRS boszniai háborúban való vereségében.[29]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Sudetic, Chuck. „Rebel Serbs Complicate Rift on Yugoslav Unity”, The New York Times , 1991. április 2. (Hozzáférés: 2010. december 11.)
- ↑ „Bihac fears massacre”, The Independent , 1994. november 27.. [2022. május 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. december 29.)
- ↑ Halberstam 2003, pp. 284–286
- ↑ Hodge 2006, p. 104
- ↑ a b c Vlado Vurušić. „Krešimir Ćosić: Amerikanci nam nisu dali da branimo Bihać”, Jutarnji list , 2007. december 9.. [2010. október 28-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2023. május 12.) (horvát nyelvű)
- ↑ (2010. július 1.) „Oluja - bitka svih bitaka” (horvát nyelven). Hrvatski vojnik (303/304), Kiadó: Ministry of Defence (Croatia). ISSN 1333-9036.
- ↑ Dunigan 2011, pp. 93–94
- ↑ Avant 2005, p. 104
- ↑ Ankica Barbir-Mladinović: Tvrdnje da je MPRI pomagao pripremu 'Oluje' izmišljene (szerbhorvát nyelven). Radio Free Europe/Radio Liberty, 2010. augusztus 20. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
- ↑ Bono 2003, p. 107
- ↑ Ramet 2006, p. 439
- ↑ Woodward 2010, p. 432
- ↑ a b c d Balkan Battlegrounds 2002, pp. 363–364
- ↑ Slobodan Praljak's submission of the expert report of Dr. Josip Jurčević. International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia, 2009. március 13. [2016. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 22.)
- ↑ a b Bjelajac & Žunec 2009, p. 254
- ↑ a b Deklaracija od 22. srpnja 1995. (horvát nyelven). Office of the President of Croatia. [2013. december 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 21.)
- ↑ „Croat-Bosnian Agreement: Reluctant Allies”, Transitions Online , 1995. július 31.
- ↑ Ivo Pukanić. „Ante Gotovina: "Spreman sam razgovarati s haaškim istražiteljima u Zagrebu"”, Nacional (hetilap) , 2003. június 10.. [2013. december 2-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2023. május 12.) (horvát nyelvű)
- ↑ Dobra podloga za nadgradnju (szerbhorvát nyelven). Al Jazeera Balkans, 2011. november 20. (Hozzáférés: 2013. január 21.)
- ↑ Raymond Bonner. „Croats Confident As Battle Looms Over Serbian Area”, The New York Times , 1995. július 31.. [2013. december 18-i dátummal az eredetiből archiválva]
- ↑ a b Balkan Battlegrounds 2002, pp. 364–366
- ↑ Burg & Shoup 2000, p. 348
- ↑ Balkan Battlegrounds 2002, pp. 366–367
- ↑ Balkan Battlegrounds 2002, pp. 370–376
- ↑ Marijan 2007, p. 134
- ↑ Balkan Battlegrounds 2002, pp. 374–377
- ↑ Balkan Battlegrounds 2002, pp. 390–391
- ↑ Kevin Fedarko. „NATO and the Balkans: Louder than words”, Time (magazin) , 1995. szeptember 11.. [2007. szeptember 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2010. szeptember 9.)
- ↑ Balkan Battlegrounds 2002, p. 392
Források
[szerkesztés]- Balkan Battlegrounds: A Military History of the Yugoslav Conflict, 1990-1995. Diane Publishing Company (2003). ISBN 9780756729301
- Avant, Deborah D.. The Market for Force: The Consequences of Privatizing Security. Cambridge University Press (2005). ISBN 9780521615358
- szerk.: Charles W. Ingrao: The War in Croatia, 1991-1995, Confronting the Yugoslav Controversies: A Scholars' Initiative. Purdue University Press (2009). ISBN 9781557535337
- Bono, Giovanna. Nato's 'Peace Enforcement' Tasks and 'Policy Communities': 1990 - 1999. Ashgate Publishing (2003). ISBN 9780754609445
- The War in Bosnia Herzegovina: Ethnic Conflict and International Intervention. M.E. Sharpe (2000). ISBN 9781563243097
- Dunigan, Molly. Victory for Hire: Private Security Companies' Impact on Military Effectiveness. Stanford University Press (2011). ISBN 9780804774598
- Halberstam, David. War in a Time of Peace: Bush, Clinton and the Generals. Bloomsbury Publishing (2003). ISBN 9780747563013
- Hodge, Carole. Britain And the Balkans: 1991 Until the Present. Routledge (2006). ISBN 9780415298896
- Marijan, Davor. Oluja [archivált változat] (horvát nyelven). Croatian memorial-documentation center of the Homeland War of the Government of Croatia (2007). ISBN 9789537439088. Hozzáférés ideje: 2023. május 12. [archiválás ideje: 2015. szeptember 23.]
- Ramet, Sabrina P.. The Three Yugoslavias: State-Building And Legitimation, 1918-2006. Indiana University Press (2006). ISBN 9780253346568
- Woodward, Susan L..szerk.: Vaughan Lowe: The Security Council and the Wars in the Former Yugoslavia, The United Nations Security Council and War:The Evolution of Thought and Practice since 1945. Oxford University Press (2010). ISBN 9780191614934
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Split Agreement című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk
[szerkesztés]- List of international treaties and international acts concluded between the Republic of Croatia and Bosnia and Herzegovina. Ministry of Foreign and European Affairs (Croatia). (Hozzáférés: 2013. november 30.)