Skewbald/Grand Union
A Skewbald/Grand Union elnevezés két dologra utalhat a punk műfajban. Az együttesre, másrészt az együttes egyetlen megjelent nagylemezére.
Az együttes
[szerkesztés]A név egy 1981-ben alakult, rövid életű hardcore punk együttesre utal, amelyet Ian McKaye és Jeff Nelson, a Minor Threat tagjai alapítottak, a zenekar felbomlása után. Eredetileg "Grand Union" volt a nevük, egy helyi élelmiszerbolt után, ez Nelson ötlete volt, de MacKaye egy szótárban meglátta a "skewbald" szót, amely a lovak különböző színeire utal, és úgy gondolta, hogy ez az elnevezés megfelelőbb lenne az együttesnek. Jeff Nelson azonban továbbra is a Grand Union nevet részesítette előnyben. Végül sosem dőlt el, melyik nevet válasszák, így egyszerre lett Skewbald és Grand Union is a zenekar neve. Felvettek pár dalt a virginiai Arlingtonban található Inner Ear Studios-ban. Végül a tagok feladták a projektet, John Falls basszista kilépett az együttesből, MacKaye éneklésről átváltott basszusgitárra, így az együttesben hárman maradtak: Ian McKaye, Jeff Nelson és Eddie Janey gitáros. Pár koncerten játszottak, végül 1982-ben feloszlottak. 1982-ben újraalakult a Minor Threat, talán ez is szerepet játszott a kétnevű együttes feloszlásában. A zenekar közreműködött továbbá a "20 Years of Dischord" című válogatáslemezhez is. Ian Mckaye és Jeff Nelson a Minor Threat-ben játszanak, John Falls a Youth Brigade tagja, míg Eddie Janey a Rites of Spring-ben zenél.
Az EP
[szerkesztés]Az együttes egyetlen EP-je, amit 1981-ben jelentettek meg, majd 1997-ben újból kiadtak a Dischord Records gondozásában. Az EP két dalt tartalmaz. Az "anyag" neve egyszerre Skewbald és Grand Union is, amely arra utal, hogy a tagok végül sosem egyeztek meg a névválasztásban.
Dalok
[szerkesztés]- Sorry/Change for the Same (2:54)
- You're Not Fooling Me (1:13)
Tagok
[szerkesztés]- Ian McKaye - éneklés
- Eddie Janey - gitár
- John Falls - basszusgitár (kilépett a zenekarból)
- Jeff Nelson - dobok
Közreműködések
[szerkesztés]- 20 Years of Dischord (válogatáslemez, 2002) a "Sorry/Change for the Same" című daluk szerepel a lemezen.
Források
[szerkesztés]- https://www.discogs.com/artist/1372883-Skewbald-Grand-Union
- https://www.allmusic.com/artist/skewbald-grand-union-mn0001829849
- https://rateyourmusic.com/artist/skewbald-grand-union
- https://www.punknews.org/review/15666/skewbald-grand-union-skewbald-grand-union
- https://www.sputnikmusic.com/bands/Skewbald/69636/
- https://www.last.fm/music/Skewbald%2FGrand+Union
- http://sophiesfloorboard.blogspot.hu/2017/02/skewbaldgrand-union.html
- https://www.dischord.com/band/skewbald
- http://daily7inch.blogspot.hu/2011/02/skewbaldgrand-union.html
- http://crucialchanges.blogspot.hu/2009/02/classic-hardcore-revisited.html