Shane Tusup
Shane Tusup | |
Született | 1988. április 23. (36 éves) Lafayette[1] |
Állampolgársága | |
Házastársa | Hosszú Katinka (2013. augusztus 22. – 2019. február) |
Foglalkozása |
|
Iskolái |
|
Kitüntetései |
|
Magassága | 180 cm[1] |
A Wikimédia Commons tartalmaz Shane Tusup témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Shane Tusup a Vasas úszóedzőjeként. |
Shane Tusup (Lafayette, Kalifornia, 1988. április 23. –) amerikai úszó, edző, Magyarországon négyszer, 2013-ban, 2014-ben, 2016-ban és 2017-ben megválasztották az év edzőjének.
Pályafutása
[szerkesztés]Úszóként nem ért el kiemelkedő eredményeket, hazájában az Észak-kaliforniai bajnokság 2. helyezettje volt 2006-ban, többször indult a Csendes-óceáni bajnokságban, illetve ő a New York állam XI-es régiójának gimnáziumi csúcstartója 100 yard hátúszásban.[4]
Az úszást egy sérülés miatt fiatalon abbahagyó Tusup a londoni olimpia után vette át Hosszú Katinka felkészítését, edzésmunkáját 2012 decemberétől a Vasas színeiben irányította.[5] 2013-ban az év edzőjének választották a Magyar Sportújságírók Szövetségének szavazásán, csakúgy mint 2014-ben, 2016-ban és 2017-ben. A 2016-os riói olimpián három számban nyertek olimpiai bajnoki címet, az év végén a Nemzetközi Úszószövetség az év női úszóedzőjének választotta.[6] A hazai rendezésű 2017-es világbajnokságon Hosszú két számban nyert világbajnoki címet. 2018 májusában jelentették be hivatalosan is, hogy kapcsolatuk mind szakmailag, mind pedig a magánéletben véget ért és az úszónő nem Tusuppal folytatja a munkát.[7]
2019-ben több fiatal magyar úszó edzését is elvállalta, így az ő irányításával készül Bujdosó Zsombor és Földházi Dávid is, valamint az olasz Ilaria Cusinato.[8][9] Válásuk után Tusup kiszállt a közös vállalkozásukból, az Iron Corporation Kft.-ből is.[10]
2024. szeptember 22-én a Sztárbox című vetélkedő első menetében kiesett, és alulmaradt a nála hat évvel idősebb, az aktív sporttól 2020. szeptemberében visszavonult Torghelle Sándorral szemben.[11]
Magánélete
[szerkesztés]Hosszú Katinkával 2013. augusztus 22-én házasodtak össze,[12] és 2019 februárjában váltak el.[13] Több más sportágban is kipróbálta magát, 2018 augusztusától profi golfversenyeken is indult.[14]
Magyarországi edzősködése idején többször került szóváltásba edzőkollégáival és a magyar úszósport jeles képviselőivel, nem egy esetben botrányos viselkedésével hívta fel magára a figyelmet, valamint többször is bírálta a Magyar Úszó Szövetség vezetőinek munkáját és éles vitája volt Gyárfás Tamással, a szervezet akkori elnökével is.[15][16][17]
2021-től párja Szabó Zsófia színésznő volt,[18] eljegyzésüket 2022 májusában bontották fel.[19]
Legjobb eredményei úszóedzőként
[szerkesztés]- Olimpiai bajnok (100 m hát, 200 és 400 m vegyes – 2016), olimpiai-2. (200 m hát – 2016)
- Világbajnok (200 és 400 m vegyes – 2013, 2015, 2017), vb-2. (200 m hát – 2017), 3x vb-3. (200 m pillangó – 2013, 2017, 200 m hát – 2015)
- Rövid pályás világbajnok (200 m pillangó, 100 m vegyes – 2012, 100 és 200 m hát, 100 és 200 m vegyes – 2014, 100 és 200 m hát, 100 és 200 m pillangó, 100, 200 és 400 m vegyes – 2016)
- Rövid pályás vb-2. (200 m gyors, 200 m vegyes – 2012, 200 m gyors, 200 m pillangó, 400 m vegyes – 2014, 200 m gyors, 50 m hát – 2016)
- Európa-bajnok (100 m hát, 200 és 400 m vegyes – 2014, 200 m hát, 200 és 400 m vegyes, 4x200 m gyorsváltó – 2016), 2x Eb-2. (200 m gyors – 2014, *Rövid pályás Európa-bajnok (200 m pillangó, 100 és 200 m vegyes – 2012, 200 m vegyes – 2013, 50, 100 és 200 m hát, 100, 200 és 400 m vegyes – 2015, 50, 100 és 200 m hát, 100, 200 és 400 m vegyes – 2017), 4x rövid pályás Eb-2. (400 m vegyes – 2012, 100 és 400 m vegyes – 2013, 400 m gyors – 2015),
- Összetett Világkupa-győztes (2012, 2013, 2014, 2015, 2016)
Díjai
[szerkesztés]- Az év magyar edzője (2013, 2014, 2016, 2017)[20][21][22]
- A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2016)[23]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b http://www.usctrojans.com/sports/m-swim/mtt/tusup_shane00.html
- ↑ http://www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/sportcsillagok-galaestje-2302757
- ↑ http://www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/sportcsillagok-galaestje-iden-is-tusup-az-ev-edzoje-2383475
- ↑ Shane Tusup: Szeretném, ha Magyarország a jövőben is az életem része lenne. Nemzeti Sport Online
- ↑ Hosszú Katinka és edzője a Vasasban folytatja. Nemzeti Sport Online, 2012. december 9.
- ↑ FINA-gála: a MÚSZ-közleményből kimaradt, Tusup is kapott díjat. Nemzeti Sport Online, 2016. december 5.
- ↑ Úszás: Hosszú Katinka bejelentette, nem Tusuppal folytatja. Nemzeti Sport Online, 2018. május 24.
- ↑ Úszás: újabb magyar edzésmunkáját irányítja Shane Tusup. Nemzeti Sport Online, 2019. szeptember 21.
- ↑ Úszás: Tusup új tanítványa csak sírva bírja a munkát – de élvezi. Nemzeti Sport Online, 2019. augusztus 22.
- ↑ Úszás: Hosszú és Tusup békésen elváltak – lapértesülés. Nemzeti Sport Online, 2019. március 1.
- ↑ Máté, Leszkovszki: Brutális mérkőzés a Sztárbox férfi középsúly kategóriában! A vesztes az eredményhirdetést sem várta meg (magyar nyelven). femina.hu, 2024. szeptember 22. (Hozzáférés: 2024. szeptember 22.)
- ↑ Hosszú Katinka férjhez ment a Seychelle-szigeteken. origo.hu, 2013. augusztus 23. (Hozzáférés: 2013. augusztus 23.)
- ↑ ATV: Hivatalos: Elvált Hosszú Katinka és Shane Tusup. ATV.hu. (Hozzáférés: 2019. március 3.)
- ↑ Úszás: Tusup hátat fordít az úszásnak, másban is világbajnok lenne. Nemzeti Sport Online
- ↑ A Hosszú-jelenség dilemmái – Kordában lehet-e tartani Katinkát?. 168óra.hu. (Hozzáférés: 2019. szeptember 21.)
- ↑ Úszás: Kiabálás tényleg történt, de... – Tusup afférja Kovács Ágival. Nemzeti Sport Online
- ↑ Tusup Hargitaynak: Egy senki vagy!. lokal.hu
- ↑ Petra, Grósz: Szabó Zsófi elismerte, hogy együtt jár Shane Tusuppal (magyar nyelven). index.hu, 2021. október 29. (Hozzáférés: 2021. október 29.)
- ↑ Szabó Zsófi és Shane Tusup felbontotta az eljegyzését
- ↑ Sportcsillagok Gálaestje: idén is Shane Tusup az év edzője. www.nemzetisport.hu (2014. december 18.) (Hozzáférés: 2014. december 18.)
- ↑ Év sportolója: Shane Tusup lett 2016 legjobb edzője. www.nemzetisport.hu (2017. január 12.) (Hozzáférés: 2017. január 12.)
- ↑ Év sportolója: Shane Tusup lett az év edzője. www.nemzetisport.hu (2018. január 11.) (Hozzáférés: 2018. január 11.)
- ↑ Kitüntetési ünnepségek. sosz.hu (2016. szeptember 30.)
Források
[szerkesztés]- Shane Tusup életrajza, angol nyelven.
- Shane Tusup egyetemi eredményei, angol nyelven.
- Shane Tusup, az üvöltő zseni, aki a pofonokat kapja