Sajmeggy
 | ||||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Virágzó sajmeggyfa ágai Opoul-Périllos-ban 2005 áprilisában
| ||||||||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||||||||
| Prunus mahaleb L. | ||||||||||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||||||||||
|
Cerasus mahaleb (L.) Mill. | ||||||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Sajmeggy témájú médiaállományokat és Sajmeggy témájú kategóriát. |
A sajmeggy vagy pipaszármeggy (Prunus mahaleb) a rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó növényfaj,[1] amit neveznek még török meggynek, szagos meggynek[2] és mahaleb meggynek[3] is. Magyarországon 2019-ben az év fájává választották.[4][5]
A latin fajnév (mahaleb) arab eredetű, jelentése: édes illatú, ami virágainak illatára utal.[6]
Magyarországon is honos egyik alfaja, a Prunus mahaleb subsp. simonkaii.[7]
Alaki jellemzői
[szerkesztés]Legtöbbször cserje, vagy kis fa, és csak ritkán nő meg 6–10 méter magasra, az ennél magasabb példányok kivételesek. Törzse sűrűn ágas, sötétbarna kérge a törzs alsó részén hosszanti irányban repedezett, koronája alacsonyan szétterülő, laza, terebélyes, berzedt, ágai és gallyai kissé lehajlanak. Apró, tojásdad alakú, finoman szőrös, vörösesbarna rügyek jellemzik, amikből a kezdetben még mirigyes-ragacsos, és ugyancsak finoman szőrös, később azonban lekopaszodó, szürke színű hajtások fejlődnek. Közepesen vastag vesszői már világos-, zöldesbarna színűek fehér paraszemölcsökkel (kéregripacsokkal), héjkérgük foltosan leválik.
Lomblevelei az ágakon szórtan állnak, nyelesek, főeresek; a levéllemezek alakja kerekded vagy kissé széles tojásdad, 3–8 cm hosszú, csúcsuk röviden kihegyesedő vagy tompa, szélük kissé fűrészes-csipkés, színi oldaluk fényes sötétzöld és kopasz, a fonákuk kékeszöld színű és az erek közül a leghatározottabban kiemelkedő főér mentén világosbarna, bolyhos szőrökkel ritkásan fedett; a levélváll lehet levágott, lekerekített, vagy szíves; az 1–2 cm hosszú levélnyélnek a levélalaphoz közeli részén 1-2 mirigyszemölcs nőhet. Kellemes, édes illatú, kicsi (1–1,5 cm hosszú), öttagú virágai fehér szirmúak, felállók, és nyeles, 3-4 cm hosszú, kúp alakú, sátorozó fürtökbe csoportosulnak, egy fürtvirágzatot 3–12 virág alkot.
A virágkocsánykák tövén kicsi, bevágott murvalevelek találhatók. A virágokban a csészelevelek tojásdad alakúak és korán lehullnak, a fehér sziromlevelek hosszúkás-oválisak, 5–8 mm hosszúak. Csonthéjas termései elliptikus alakúak, 8–10 mm hosszúak (legfeljebb nagyobb borsószem nagyságúak), félig éretten piros, éretten fényes fekete színűek; a termésben barnásszürke, 6–8 mm hosszú, sima felületű csontár (kőmag) található.[8][9][10][11][12][7]
Élettani jellemzői
[szerkesztés]Magyarországon április végén, május elején rövid törpehajtásokon bontja virágait, lombleveleinek megjelenésével egy időben, és május végéig virágzik. A termésérlelésben fokozottan önszabályozó növényfaj, ugyanis nem mindegyik, csak a megfelelő minőségű termések érnek meg – Magyarországon júniusban –, és az érést követően le is hullanak. Lombhullató növény: lombhullás előtt ősszel lombkoronája sárgászöldre színeződik. Tőről jól sarjad, növekedése mérsékelt gyorsaságú. A rövid életű fafajok közé tartozik, 80 évesnél idősebb példányai ritkák. Vesszőinek, ágainak illata friss törési felületen fanyar, száraz törési felületen kellemes kumarinillatú.[8][9][10][6][12]
Előfordulása, élőhelye
[szerkesztés]Nyugat-Ázsia déli részétől, Kis-Ázsián keresztül Európa nyugati-délnyugati részéig honos, szubmediterrán jellegű növényfaj. Európán belül Közép- és Dél-Európában fordul elő: kelet–nyugati irányban a Kárpátoktól az Ibériai-félszigetig, észak–déli irányban Belgiumtól és Dél-Németországtól Görögországig és Szicíliáig található meg síkvidéki, dombvidéki és középhegységi területeken, kb. 1500 méter tengerszint feletti magasságig (Dél-Európában akár 2000 méterig is[6]).
Magyarországon leginkább az Északi- és a Dunántúli-középhegységben, illetve a Mecsekben gyakori. Meleg- és fényigényes, a tartós árnyékolást nem viseli el; kedveli a szárazságot és a meszes talajokat. Főleg bokorerdőkben él (pl. karsztbokorerdőkben, a sajmeggyes karsztbokorerdőknek pedig jellemző faja), de előfordulhat mészkedvelő tölgyesek szélén, világos tölgyesekben, világos erdeifenyvesekben, száraz cserjésekben (pl. cserszömörcés cserjés), tövises bozótosokban, sőt törmeléklejtőkön és sziklafalakon is.[8][9][10][6][7] A sajmeggy jelenléte olyan klímát jelez, amilyent a szőlőtermesztés is igényel.[11]
Magyarországon 2019-re a túltartott nagyvadállomány miatt a sajmeggyállomány nagysága csökkent.[4]
Felhasználása
[szerkesztés]A termése ugyan emberi fogyasztásra alkalmas, de nem kedvelt: apró, vékony húsú, kesernyés, illetve fanyar ízű és nem lédús; pálinkának, vagy likőrök alapanyagaként használják fel. A madarak kedvelik, különösen a fekete rigók, amelyek emiatt fontos szerepet játszanak a sajmeggy elterjedésében.[13][4][6][10]
A csontárban található magja mandulára emlékeztető ízű, fűszerként használják a déli országokban: ennek köszönhető a török, a görög és az örmény édes kenyér jellegzetes íze.[6]
A növény sok része (kérge, fája, levelei, hajtásai, magja) kumarint tartalmaz,[6][10][7] amely gyulladáscsökkentő, nyugtató és értágító hatású vegyület.[6]
A sajmeggy magoncait a gyümölcstermesztésben és a gyümölcsnemesítésben gyakran alkalmazzák cseresznyék és meggyek oltási alanyaként.[14][7]
Díszfaként is termesztik,[7] elsősorban illatos virágai miatt.[6]
Fája világos vörösesbarna színű, közepesen-nagyon kemény, középnehéz, durva rostú,[10] finom szövetű,[8] kellemes kumarinillatú (a frissen kaszált széna illatára emlékeztető); belőle korábban pipaszárat, cigarettaszipkát, tubákszelencét, sétapálcát, sétabotot, igényesebb fafaragványokat, illetve egyéb asztalos- és esztergályosműveket készítettek.[4][3][14][10][7] (Az úgynevezett „cseresznyefapipák” gyakran sajmeggyfából készülnek.[12]) Fájának felhasználása miatt korábban Franciaországban Vosges-ben, Ausztriában a Bécs melletti Badenben, Magyarországon pedig Fegyverneken, Esztergom környékén, Savanyúkúton, de másutt is termesztették.[3]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Priszter Szaniszló: Növényneveink: A magyar és a tudományos növénynevek szótára. Budapest: Mezőgazda. 469. o. ISBN 963 9121 22 3 1998. [1999]
- ↑ Csapody Vera – Priszter Szaniszló: Magyar növénynevek szótára. Lektorálta: Kárpáti Zoltán és Jolsvay Alajos. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó. 1966. 164., 234. o. ISBN nélkül
- ↑ a b c Meggyfa. In A Pallas nagy lexikona. Szerk. Bokor József. Budapest: Arcanum – FolioNET. 1998. ISBN 963 85923 2 X
- ↑ a b c d Az Év Fája 2019: Sajmeggy - Prunus mahaleb. azevfaja.hu. (magyarul) Budapest: Országos Erdészeti Egyesület (Hozzáférés: 2019. április 14.)
- ↑ Nagy László: A sajmeggy az Év fája 2019-ben! oee.hu. (magyarul) Budapest: Országos Erdészeti Egyesület (2018. december 21.) (Hozzáférés: 2019. április 14.)
- ↑ a b c d e f g h i Füvészke: Sajmeggy. fuveszblog.cafeblog.hu (magyarul) (2012. július 8.) (Hozzáférés: 2019. április 14.)
- ↑ a b c d e f g Cerasus mahaleb (sajmeggy), in: Rosaceae – Rózsafélék. In Növényrendszertan az ökonómbotanika alapjaival II. Szerkesztette: Terpó András. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó. 1987. 586 (568–587). o. (a katalógusokban formailag hibás ISBN-nel szerepel) ISBN 963-232-279-5
- ↑ a b c d Sajmeggy, törökmeggy – Cerasus mahaleb (L.) Miller (Prunus mahaleb L.). In Bartha Dénes: Magyarország fa- és cserjefajai. Lektorálta: Schmidt Gábor, Vancsura Rudolf. Rajzolta: Csapody Vera, Jelitai Edit, Kerekes Péter, Kiss László, Vaski László, Velledits Dorottya. Budapest: Mezőgazda Kiadó. 1999. 62. o. ISBN 963-286-105-1
- ↑ a b c Prunus mahaleb L., Sajmeggy. In Jean-Denis Godet: Fák és cserjék. Fordította: Horánszky András. [1. kiadás]. [Budapest]: Officina Nova. 1993. 115., 202–203. o. ISBN 963-8185-26-0
- ↑ a b c d e f g Sajmeggy, törökmeggy (Prunus mahaleb L.). In Markus Bolliger – Matthias Erben – Jürke Grau – Günther R. Heubl: Cserjék. Illusztrálta: Hans Held. A fotók szerzői: Johannes Apel et al. Fordította: B. Thúry Zsuzsanna. Szakmailag ellenőrizte és a magyarországi vonatkozásokkal kiegészítette Borhidi Attila. Budapest: M-érték Kiadó. 2005. 80. o. = Természetkalauz sorozat (ISSN 1219-3178), ISBN 963-7304-12-6 Alapkiadás: Magyar Könyvklub, 1998. A német szerzők keresztneveinek forrása: Buchbesprechungen. In: Berichte der Bayerischen Botanischen Gesellschaft (ISSN 0373-7640), Band 59 (1988), 186. o. (181-196. o.), (pdf). Hozzáférés: 2019. április 14
- ↑ a b Meggy (Prunus cerasus L.) szócikk „Egyéb” szakaszában. In Bruno P. Kremer: Fák: Őshonos és betelepített fafajok Európában. Illusztrálta: Hans Held. Fordította: Dani Tivadar. Budapest: Magyar Könyvklub. 1995. 192. o. = Természetkalauz sorozat (ISSN 1219-3178), ISBN 963-548-153-5
- ↑ a b c Sajmeggy (Prunus mahaleb). In Oleg Polunin: Európa fái és bokrai. Barbara Everard rajzaival. Fordította és kiegészítette: Debreczy Zsolt. A fordítást az eredetivel egybevetette: Zombori Lajos. Szakmailag ellenőrizte: Priszter Szaniszló. Budapest: Gondolat Könyvkiadó. 1981. 96. o. ISBN 963-280-947-5
- ↑ Prunus mahaleb Borkh. - Sajmeggy. terra.hu. (magyarul) Debrecen: TERRA Alapítvány (2010. december 11.) (Hozzáférés: 2019. április 14.) (html)
- ↑ a b Siegfried Danert, Franz Fukarek, Peter Hanelt, Johannes Helm, Joachim Kruse, Christian O. Lehmann, Jürgen Schultze-Motel: Urania Növényvilág: Magasabbrendű növények I. Fordította: Horánszky András. Szakmailag ellenőrizte: Simon Tibor. 1974 (első kiadás, ISBN 963 280 139 3), 1980 (második, változatlan kiadás, ISBN 963 280 831 2). Budapest: Gondolat Kiadó. 409. o.
