Sablonvita:Kezdőlap kiemelt cikkei/2015-25-2
Új téma nyitásaA kezdőlap vitalapján javasolták ide Bolyai Farkast. Andrew69. 2015. június 1., 18:07 (CEST)
Bolyai Farkas professzort elsősorban mint a matematika tudósát és tanárát javaslom, aki alkotásaival kétszeresen jubileumi évfordulós. 1830-ban jelent meg Az arithmetica eleje címmel első kinyomatott matematikai műve, majd kerek öt év múlva, 1835-ben a Tentamen II. kötete és e kettő ajándék-példányait kézzel írt ajánlással 1835-ben küldte meg a Magyar Tudományos Akadémia, illetve annak könyvtára részére (amelynek termében és gépén írom ezen ajánlást). --Witézvita 2015. június 1., 19:18 (CEST)
Amint a Kezdőlap vitalapján is jeleztem, ellenzem ennek a cikknek a Kezdőlapra kerülését, mert 2010. február 22. és 2010. február 25. között már kint volt. Miért nem olyan cikket választunk, ami még egyszer sem szerepelt ott? --Rlevente üzenet 2015. június 2., 08:10 (CEST)
Szintén ellenzem, mert idén is már volt egyszer a címlapon: Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2015-10-2. Javasolom helyette a Romantikus építészet Magyarországon című cikket, ami 2012-es kiemelése óta még nem került címlapra. --Hkoala 2015. június 2., 09:35 (CEST)