Ugrás a tartalomhoz

Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2024-41-2

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

IV. Thotmesz (uralkodói nevén Menheperuré, ur. kb. i. e. 1401 – i. e. 1391) az ókori egyiptomi XVIII. dinasztia nyolcadik fáraója. Egy sztéléje felirata alapján maga a Napisten választotta ki őt II. Amenhotep számos fia közül fáraónak, jutalmul, amiért kiszabadította a nagy szfinxet a rárakódott homok alól. A már ekkor is több mint ezer éves szfinx e kiásását tekintik a történelem első régészeti feltárásának.

Mindössze tíz évig uralkodott. Uralkodása alatt megszilárdult a korábbi ellenféllel, Mitannival létrejött béke, tovább épült a hatalmas karnaki templomegyüttes, ugyanakkor megjelentek az első jelei a fia, III. Amenhotep alatt egyre erősödő napkultusznak, amely Thotmesz unokája, Ehnaton alatt érte el csúcspontját. Thotmesz halotti temploma olyan későbbi építményeknek szolgált mintául, mint a luxori templom vagy III. Amenhotep halotti temploma. Sírja, a Királyok völgye 43 jó állapotban maradt fenn.