Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2018-17-1
A török irodalom (törökül: Türk edebiyatı vagy Türk yazını) azoknak az irodalmi műveknek az összességét jelenti, amelyek egyrészt az Oszmán Birodalomban használt, perzsa illetve arab nyelvek hatása alatt álló klasszikus oszmán-török nyelven, másrészt a később megreformált török nyelven jöttek létre. Írásbelisége előbb az oszmánok által preferált perzsa-arab ábécé egy változatán alapult, 1928 óta pedig a latin ábécét használják.
A török (türk) nyelvek irodalma csaknem 1500 évet ölel fel. A legrégebbről ismert írott türk nyelvű szövegek azok az orkhon vagy türk feliratok, melyeket Közép-Mongóliában, az Orhon-völgyben találtak, és keletkezésük ideje a 8. századra tehető. A 9. és 11. század között születhettek azok az epikus művek, melyeket a közép-ázsiai nomád török népek adtak át egymásnak szájhagyomány útján, mint például a Dede Korkut könyve, az oguz-törökök regéje, valamint a Manasz, a kirgizek őseposza.
Amikor a szeldzsukok – a mai törökök ősei – a 11. században letelepedtek Anatóliában, a szájhagyomány után az írásbeliség is megjelent műveltségükben. Kezdetben sok motívumot, témakört és műfajt vettek át az arab és a perzsa irodalomból. 900 éven keresztül, egészen az Oszmán Birodalom összeomlásáig az írott és szájhagyomány útján terjedő irodalmi tradíciók élesen elváltak egymástól, s csak a Török Köztársaság létrejötte után kerültek közelebb egymáshoz.
A török irodalom első jelentős költőnője Nigâr Hanım, akinek édesapja a magyar szabadságharc emigránsa volt. A mai török irodalom legismertebb alakja Orhan Pamuk Nobel-díjas és Budapest-nagydíjas író.