Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2015-51-2
A villamos elnevezés arra utal, hogy ezt a közlekedési eszközt nem állat vonja (mint például a lóvasutat) és nem gőz, hanem elektromos, azaz „villamos” energia hajtja. Villamosoknak nevezzük tehát mindazokat a közúti vasutakat, amelyeket elektromos áram hajt, függetlenül a munkavezeték elhelyezkedésétől és a használt áramnemtől. Az első olyan villanyhajtású vasutat, amely az áramot nem magával hordott akkumulátorból, hanem áramszedővel egy erre a célra épített vezetékből kapta, Werner Siemens mutatta be 1879-ben egy berlini kiállításon. Ez inspirálta a közúti vasutak továbbfejlesztését: egyre több városban állították át a lóvasutakat villanyvontatásra.
A munkavezeték elhelyezésére több megoldást is kipróbáltak. A ma egyeduralkodó felsővezeték helyett eleinte – a városkép védelmére – alul a sínek mellett vagy azok alatt vezetették az áramot. Ez kevésbé volt csúf, mint az egész várost behálózó drótrengeteg, de számos műszaki nehézséggel járt. A városi gyorsvasutakon (például a budapesti metrón vagy a berlini S-Bahn hálózaton) látható harmadik sínt a városi utcákon nem építhették ki, mert ez csak fallal védve biztonságos. Az áramvezető sín és a vágány között ugyanis alig fél méter van, és ha beleakad egy ember, azt megrázza az áram. Ezért ezt a rendszert a 20. század elején teljesen felszámolták.
Az első pesti villamos közúti vasút nem villamosított lóvasút volt, hanem a Siemens & Halske cég a Nagykörúton, a Nyugati pályaudvar és a Király utca között épített új vonalat. A székesfőváros első villamosvonala az 1887. október 1-jén kiadott engedély alapján már november 28-ra el is készült. 1895-ben Pozsonyban is elindult a villamos. Az első budai villamosvonal 1896-ban indult a Zugliget felé.