Ugrás a tartalomhoz

Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2014-32-1

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ferrari 2004
Ferrari 2004

A 2004-es Formula–1 világbajnokság volt az FIA Formula–1 világbajnokság 55. kiírása. 2004. március 7-étől október 24-éig tartott, és 18 futamból állt. Mind az egyéni, mind a konstruktőri versenyben bajnoki címvédés történt, a versenyzők között Michael Schumacher hetedik, míg a gyártóknál a Ferrari tizennegyedik világbajnokságát nyerte. Ebben az évben debütált Gianmaria Bruni, Giorgio Pantano, Timo Glock és Christian Klien.

Új helyszínként a bahreini illetve a kínai nagydíj került be a versenynaptárba. A bahreini futam a harmadik, a kínai verseny pedig a tizenhatodik volt a bajnokság menetrendjében. Az osztrák nagydíj hét év után először nem volt része a sorozatnak.

A 2004-es szezonban tizenhárom nemzet huszonöt versenyzője vett részt. Legnagyobb számban Brazília képviseltette magát öt versenyzőjével, de Németország és Olaszország is egyaránt négy-négy fővel volt jelen. Michael Schumacher új rekordot állított fel az egy szezonban megnyert futamok számát tekintve: tizenhárom versenyen intették le elsőnek ez évben. Ezzel saját, 2002-es rekordját döntötte meg, amikor tizenegy futamon volt első.