Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2014-19-2
A pajzsos cankó (Philomachus pugnax) a madarak (Aves) osztályának lilealakúak (Charadriiformes) rendjébe, ezen belül a szalonkafélék (Scolopacidae) családjába tartozó faj.
Ez a közepes termetű parti madár Eurázsia északi mocsaraiban és láprétjein nyaral, illetve szaporodik. A pajzsoscankó vándormadár és a telelőhelyein óriási csapatokba verődik. Legfőbb telelőhelyei Dél- és Nyugat-Európa (itt akár állandó állománnyal is rendelkezik), Afrika, Dél-Ázsia és Ausztrália. A Philomachus nemnek az egyetlen faja. Legközelebbi rokonai a sárjáró (Limicola falcinellus) és a hegyesfarkú partfutó (Ereunetes acuminatus).
A madárnak jellegzetesen hosszú a nyaka és kidomborodó, csüngő begye van. A pajzsoscankó esetében a nemi kétalakúság jelentős mértékű. A hím jóval nagyobb a tojónál. A nászidőszakban színes tollak nőnek a hímek fején, toll nélküli pofáján a bőre narancssárgává válik, a begyi része megfeketedik és nyaka körül a nyakfodorhoz hasonló nyakgallér alakul ki. A tojó és a párzó időszakon kívül a hímek tollazata is felül szürkésbarna, alul fehéres. Az udvarlás alatt a hímek a fej- és nyaktollakat felmeresztik. A nászruhás hím három különböző színű lehet, az egyik változat színe megegyezik a tojóéval. Dürgőhelye az úgynevezett lek (az a hely ahová a hím madarak – nemcsak a pajzsoscankók – összegyűlnek egymással vetélkedni a tojók kegyeiért), melyen belül a hímek számos stratégiát bevetnek a sikeres párzás érdekében. A tojó évente csak egyszer párosodik és a talajon jól elrejtett fészekbe általában négy tojást tojik. A tojó egyedül költi ki és neveli fel a fiókáit. A fiókák fészekhagyók, kikelésük után elhagyják a fészket. A fészekalj támadói közé tartoznak a rókák, az elvadult macskák, a hermelinek, valamint a sirályfélék, a varjúfélék és a halfarkasok.
A pajzsoscankó táplálékszerzéskor csőrének segítségével kitapogatja az iszapban élő gerincteleneket. A nedves füves pusztákon és a mocsaras területeken egyaránt keresgél, ezért ha tápláléka a talaj felszínén is előfordul, akkor egyszerűen a látására hagyatkozik. Párzási időszakban főleg rovarokat eszik, de növényi eredetű ételt is fogyaszt. Ősszel a vándorlásakor és télen nem veti meg a rizst és a kukoricát sem. Mivel Skandináviában és az Arktiszon nagy számban költ, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) nem fenyegetett fajnak minősíti a pajzsoscankót. Ennek ellenére a pajzsoscankó-állomány Európa területén egyre csökken. Ebben a lecsapolt területek, a túllegeltetés, a növényvédő szerek használata, az élőhelyek elvesztése és a madár túlzott vadászata játszik szerepet. Az állománycsökkenés miatt a madár felkerült az úgynevezett Egyezség az afro-eurázsiai vízi vándormadarak védelméről (Agreement on the Conservation of African-Eurasian Migratory Waterbirds, röviden: AEWA) listájára.