Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2014-14-1

Márton Áron szobra Szászrégenben

Márton Áron (Csíkszentdomokos, 1896. augusztus 28. – Gyulafehérvár, 1980. szeptember 29.) az erdélyi katolikus egyház püspöke, „Világ Igaza”.

Székely földműves család harmadik gyermekeként született. Az első világháborúban magyar katonaként szolgált, és többször megsebesült. 1924-ben Gyulafehérvárott szentelték pappá, első szentmiséjét szülőfalujában mutatta be.

Jelmondatául a „Non recuso laborem” – nem futamodom meg a munkától – mondatot választotta. „Ez a latin nyelv gazdagsága alapján akár így is fordítható: nem utasítom el a bajt, a nyomorúságot, a szenvedést. Mély értelmű utalás volt ez munkával és szenvedéssel teli életére. Áron püspök a második bécsi döntés után Dél-Erdélyben maradt, és Gyulafehérvárról kormányozta egyházmegyéjét.

1944. május 18-án Kolozsvárott, a Szent Mihály-templomban mondott beszédében felemelte szavát a zsidók deportálása ellen. A háború alatt és az azt követő nehéz években az emberi jogok és a keresztény szeretet következetes, kiegyensúlyozott és bátor képviselője volt.

Jakabffy Tamás szerint: „…olyan püspök volt, aki nemcsak szerette a rá bízottakat, hanem ismerte is őket. Ő még nem átallotta kikérni a társadalom világi kutatóinak, a szakértőknek a véleményét, odafigyelt a szociológusok és szociográfusok adataira és következtetéseire; ő még hosszú távú stratégiákban gondolkodott a felemelés és javítás horizontján. Nemcsak sziklaszilárd volt, amint ezt sokan legjellemzőbb erényének tartják, hanem – bölcsessége és műveltsége mellett – okos is.”