Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2014-11-2
A Skandináv-félsziget gerincén végighúzódó Skandináv-hegység Európa második leghosszabb hegylánca. Norvégia csaknem egészére, Svédország északnyugati határvidékére és valamelyest Finnországra terjed ki. Hossza délnyugat-északkelet irányban 1700 km, legnagyobb szélessége 300 km. Két magashegyi zónája van: az egyik Norvégia déli részén, ahol a hegység – és egyben Norvégia – legmagasabb csúcsa, a Galdhøpiggen (2469 m) is van, a másik Észak-Svédországban, ahol a Kebnekaise (2102 m), Svédország legmagasabb csúcsa emelkedik. Ehhez a hegységhez tartozik Finnország legmagasabb hegye, az 1324 méteres Halti is.
A Skandináv-hegység a mintegy 400 millió éve, a Laurentia (nagyjából a mai Észak-Amerika) és a Baltica (fő vonalaiban a mai Skandinávia) őskontinensek ütközéséből felgyűrődött Kaledóniai-hegységrendszer maradványa (és így szerkezetileg a mai Kaledónia területén, Skóciában folytatódik). A hegylánc eredetileg a mai Himalája méreteivel vetekedhetett, de az azóta eltelt hosszú idő alatt az erózió erősen lepusztította. Az Atlanti-óceán partvidéke mintegy 60 millió éve, a paleogén időszakban emelkedett ki újra. A hegység mai felszínét a legutóbbi jégkorszak formálta — ebben gyakorlatilag az egész hegyvonulat vastag jégtakaró alá került. E súlyos teher elolvadása után a félsziget újra emelkedni kezdett.
A hegylánc éghajlata erősen aszimmetrikus. Nyugati oldala a Golf-áramlat hatása alatt áll, ezért itt az óceáni éghajlat érvényesül, enyhe telekkel és esős nyarakkal. A keleti oldal éghajlata sokkal inkább kontinentális. A nyugati oldal északi részén a sok csapadék miatt sok a gleccser, köztük Európa legnagyobbjai, például a Jostedalsbreen. A vegetáció is erősen eltérő, a nyugati oldalon sűrű lombhullató erdőkkel, illetve fenyvesekkel, keleten pedig tajga jellegű erdőkkel — ezek jellegzetes növénye a molyhos nyír. A hegyvidéken kifejlődött alpesi tundrát számos nemzeti park, természetvédelmi terület óvja a skandináv országokban.