Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2013-34-2
A Szent Korona-tan (változó formákban is használva: Szentkorona-tan, szentkorona-eszme, szentkoronatan) az a középkorban kialakult magyar hagyomány, amely az addig még nem létező államelméletet pótolva, a Szent Korona „testének” elképzelésében hozta létre a király személyétől független magyar államiság fogalmát, amelynek része, „tagja” volt – maga az uralkodó mellett – egyrészt a Magyar Királyság területe, másrészt pedig az uralkodó osztály. Ez az eszmerendszer hosszú időn keresztül Magyarország történelmi, íratlan alkotmányának alapját képezte, erre épült a magyar állam eszméje.
A korona elvont fogalmának kialakulása után, azon kezdetben Nyugat-Európában és Magyarországon egyaránt az uralkodót értették, majd a feudális nagyurak megerősödésével a korona fogalma kiterjedt rájuk is, a korabeli organikus szemlélet szerint a „korona tagjává” váltak. A világi és egyházi főurak hatalma időnként odáig terjedt, hogy a korona fogalmát függetleníteni tudták az uralkodótól, mintegy szembeállították vele. Az erősebb uralkodók viszont a koronának a szűkebben vett, csak a királyra vonatkozó értelmezését tudták erősíteni. A 14. században tovább szélesedett a Szent Korona értelmezése, és annak fogalmába belekerültek a bárók mellett általában a nemesek, a köznemesség is. Ezt a felfogást a 16. században Werbőczy István a Tripartitumban rögzítette három évszázadra. Aztán az 1848-as jobbágyfelszabadítás eredményeképpen elméletileg minden magyar állampolgár a „Szent Korona tagjává” vált.
Az első világháború után a Szent Korona tana segített ébren tartani a területi revízió reményét, ezért mind a legitimista erők, mind a szabad királyválasztás Horthy Miklós kormányzó köré tömörülő hívei gyakran hivatkoztak rá.
A második világháború után a szentkorona-tan szinte kizárólag az emigrációban élt tovább. A magyar királyi korona 1978-as visszaadása után Magyarországon újra megélénkült a téma iránti érdeklődés, és – különösen a rendszerváltás után – új, misztikus elméletek is fejlődésnek indultak. Ezeknek az egymástól is sokban különböző elképzeléseknek a közös vonása, hogy a Szent Korona tanát egyedülálló magyar jelenségnek tartják, ami az ősi magyar társadalomban gyökerezik, és a Szent István által Szűz Máriának felajánlott magyar korona révén jogot biztosít a magyarságnak a Kárpát-medence birtoklására.