Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2010-52-2
A tüzérség hagyományos értelemben olyan eszköz, illetve katonai egység, amely a háborúban nagyobb lövedékeket lő ki és juttat célba. Önálló fegyvernem, amelynek legkisebb tűzvezető és harcászati alapegysége a tüzérüteg. Az ütegeket és az ezekből kialakított szervezeteket (osztály, ezred) többnyire az összfegyvernemi kötelékekbe szervezik, esetenként önállóak és a fegyvernemi tartalék részei. Az ütegekben alkalmazott tűzeszközök típusa és mennyisége azok feladataitól függ.
Egyes hadtörténészek az ókorban használt hideglőfegyvereket is tüzérségnek tekintik, de a tüzérség történetét inkább a fekete lőpor feltalálásától számíthatjuk. A fekete lőport Kínában találták fel kb. a 10. század elején-közepén, és rendszerint az ünnepi tűzijátékokon kilőtt kezdetleges rakétákban alkalmazták. Később a rontó szellemek űzésének hagyományaiból kiindulva rájöttek, hogy ezzel az anyaggal lövedékeket lőhetnek ki csövekből, amik anyagául a hagyományból eredően tömegesen termő és gyorsan növő bambusznádakat választották. Az első tűzfegyverek kezelése nehézkes volt, tűzgyorsaságuk pedig – egylövetű fegyverek lévén – elégtelen. Ezért inkább fix helyre telepítve, leginkább várostromokban alkalmazták őket — a támadó és a védekező fél egyaránt. A korai időkben még elölről, a csőtorkolat felől töltötték őket; a kohászat és az anyagmegmunkálás nagy fejlődése a 19. században tette lehetővé tette a hátsó, csőfar felől töltött lövegek megépítését.