Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2010-30-1

Ali ibn Abi Tálib (Mekka, 599. július 29. – Kúfa, 661. január 24.) volt az iszlám negyedik, a „helyesen vezetettek” közé tartozó kalifája (uralkodott 656. június 17-étől haláláig). Mohamed próféta egyik unokatestvéreként és vejeként, illetve a legelső muszlimok egyikeként a társak (szahába) közé tartozott. Szerepe az iszlám síita irányzatában alapvető: itt őt tekintik az első és egyetlen jogos kalifának, illetve az első imámnak – a szemükben Ali szerepe majdhogynem felér Mohamedével, nem csak abban az értelemben, hogy helyesen vezette a közösséget az iszlám törvény (saría) szellemében, hanem úgy is, mint aki értelmezte annak ezoterikus jelentését is.Történelmi szempontból Mohamed után az iszlám legmeghatározóbb alakja. Ali személyének megítélése már a kortársak részéről is megosztott volt, és szerepét, egyéniségét a szunnita és síita nézőpont is eltérően értékeli. Bár Alit a szunniták körében is rendkívüli tisztelet övezi, a síitákkal ellentétben nem ismerik el Mohamed utódjául, mivel nézetük szerint a próféta halála előtt erről nem rendelkezett.

Kalifasága alatt zajlott az első muszlim polgárháború (I. fitna), amelynek során Ali hívei közül, de vele szakítva létrejött az első muszlim szekta, a háridzsiták („kivonulók”). Bár a szunnita és síita irányzat tényleges elkülönülését nem Ali kalifaságától számítják, ahhoz, hogy az iszlámon belül elinduljon a szekták kialakulása, Ali politikai szerepe, döntései teremtették meg az alkalmat. Halála a pártviszályok és a vallási fanatizmus következménye. 661. január 24-én a kúfai mecsetben koránolvasás közben meggyilkolták. Nedzsefben temették el, amely akkor lett – és maradt a mai napig – az egyik legjelentősebb síita szellemi központ és zarándokhely.