Ugrás a tartalomhoz

Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2010-29-1

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
„A Sas leszállt.”
„A Sas leszállt.”

Az Apollo-program ötödik „emberes” repülése az Apollo–11 volt, az első sikeres holdra szállás. A program fő célkitűzése 1969. július 20-án teljesült, amikor Neil Armstrong és Edwin Aldrin leszálltak a Mare Tranquillitatison (Nyugalom Tengerén), a Hold innenső oldalának egyik lávasíkságán. Később 2 óra 31 perc 40 másodperces időtartamú holdsétát tett a két űrhajós, amelyen 21,55 kilogramm holdkőzet- és holdpormintát gyűjtöttek. Az expedíció harmadik tagja Michael Collins volt, aki Hold körüli pályán keringett a parancsnoki űrhajóval, míg két társa a holdkomppal leszállt a felszínre.

A sikeres holdra szállást az emberiség legnagyobb tudományos teljesítményei közé sorolják, emellett a hidegháborús katonai szembenállás idején egy, az egész emberiség eggyé válását elősegítő, szimbolikus esemény volt, amely rövid időn belül elvezetett a nagyhatalmak világűrbeli együttműködéséhez és a katonai enyhüléshez.