Ugrás a tartalomhoz

Rumi Imre

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Rumi Imre
2020-ban
2020-ban

Született1961. július 1.
Kalocsa
Nemzetiségemagyar magyar
IskoláiBudapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kar
Pollack Mihály Műszaki Főiskola
Munkái
DíjaiMagyar Urbanisztikáért Díj (1997)
Érdi Építészeti Nívódíj (2002)
Figyelő Építészeti Nívódíj (2003) (Firka Építész Stúdióval)
Pest Megyei Építészeti Nívódíj dicséret (2007)
"Év Napháza-2007" Építészeti díj
Kós Károly-díj (2013) (a Magyar Zarándokút Egyesület építész csoportjával)
Wéber Antal Építészeti díj (2019)

Rumi Imre (Kalocsa, 1961. július 1. –) építész, (korábban Százhalombatta, Érd, Budapest XXII. kerület, Alsónémedi), 2016-tól Biatorbágy főépítésze, a Pest Megyei Építész Kamara alelnöke és elnökségi tagja 2000-2012 között, a Magyar Zarándokút Egyesület alapító tagja és elnöke 2009-től.

Életpályája

[szerkesztés]

Érettségi után a Kőfaragó- és Szobrászipari Vállalathoz került, ahol kiemelt műemlékek felújítása során ismerkedett meg az építészet alapjaival. Ez meghatározóvá vált számára. Ezután végezte el a pécsi Polláck Mihály Műszaki Főiskolát 1984-ben, majd a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán szerzett diplomát 1990-ben.

Az AGROBER tervező irodájában kezdte pályát építész tervezőként 1984-ben, majd szellemi szabadfoglalkozású építész tervezőként dolgozott 1991-ig. Érd polgármesterének felkérésére 1991 – 1992 között a Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodavezetőjeként végezte feladatait. Egy év hivatali munka után vállalta el Százhalombatta városi főépítészi megbízatását, amelyet 1998-ig látott el. Közben Érden önkormányzati képviselőként a városfejlesztési bizottság elnöke volt 1994-1998 között. 1999-2000 években megbízott városi főépítész Érden, miközben saját irodájában a Modulus-R építész- és településrendező stúdió vezető tervezőjeként folytatta alkotó munkáját. Tervezői tevékenysége mellett, kis megszakítással, 2001-től 2016-ig Budapest XXII. kerület főépítészeként dolgozott, tizenöt esztendőn keresztül. 2016-ban nyerte el Biatorbágy városi főépítész megbízatását.

Főépítészként az érdi, a budafoki és a biatorbágyi Építészi Tervtanács alapítója és vezetője. A Pest Megyei Építész Kamara alapító tagja és 1996-tól 2012-ig aktív tisztségviselője, kezdetben felügyelő bizottsági tag, majd elnökségi tag, később alelnök.

A spanyol El Camino többszöri megjárása után zarándoktársaival 2009-ben megalapították a Magyar Zarándokút Egyesületet, amelynek azóta az elnöke. Az Esztergomtól Máriagyűdig vezető Magyar Zarándokút hálózatszerű működésében és fejlesztésében jelentős szerepet vállalt, amelynek eredményeként több ezer zarándok járta be az utat.

Díjak, elismerések

[szerkesztés]
  • Magyar Urbanisztikáért Díj, 1997 - Magyar Urbanisztikai Társaság
  • Érdi Építészeti Nívódíj, 2002 - Érd Város Önkormányzata
  • Figyelő Építészeti Nívódíj, 2003 Firka Építész Stúdióval
  • Pest Megyei Építészeti Nívódíj dicséret, 2007
  • "Év Napháza-2007" Építészeti díj
  • Kós Károly-díj 2013, a Magyar Zarándokút Egyesület építész csoportjával
  • Wéber Antal  Építészeti díj 2019-ben.

Fontosabb munkái

[szerkesztés]

Építészeti tervezésben:

  • Biatorbágy Iharosi kilátó 2019-ben
  • Alsónémedi bölcsőde 2016-ban
  • Dabas-Sári Kulturális- és Zarándokközpont 2014-ben
  • Zarándok-kápolna a Szelidi-tónál 2013-ban
  • Hajósi és Solti zarándok kilátó 2013-ban
  • Érdi Gesztelyi ház rekonstrukciója (Város-Teampannon Kft-vel, 2010-ben.)
  • Érdi új tanuszoda (2008-ban, engedélyezési terv és kiviteli terv.)
  • Érdi Gárdonyi Géza Ált. Iskola bővítése és rekonstrukciója (2007-ben, eng. és kiv. terv)
  • Törökbálint, Kastély utcai cukrászda (2005-ben engedélyezési terv és kiviteli terv.)
  • Érdi Kőrösi Csoma Sándor Ált. Iskola bővítése és rekonstrukciója (2004-ben, kiv. terv)
  • Budapest V. Erzsébet téri „Gödör” tervezése (Firka Stúdió Kft-vel 2002-ben.)
  • Magyar Posta Országos Logisztikai Központ – Budaörs (2002-ben, eng. terv)
  • Profi Áruház átal. és rekonstrukciója – Budapest XXII. ker. (2001-ben, eng. és kiv. terv)
  • Ganteline Kft. ügyviteli és üzemi épülete - Érd (2001-ben, eng. terv)
  • Profi Áruház átalakítása és rekonstrukciója - Érd (2000-ben, eng. és kiv. terv)
  • Százhalombattai temető rekonstrukció és új ravatalozó (1998-ban)
  • Családi lakóházak elsősorban Érd, Budapest, Budaörs, Tárnok, Diósd területén.

Településrendezési tervezésben:

  • Dunavarsány Tó lakópark szabályozási terve (2014-2018)
  • Dunavarsány San Rezidence lakópark szabályozási terve (2010-ben)
  • Dabas városközponti terület szabályozási terve (2009-ben)
  • Dunavarsány Ipari Park bővítés szabályozási terve (2007-ben)
  • Budaörs M1-M7 bevezető szakasz környékének szabályozási terve (2006-ban)
  • Tárnok Dózsa György úti lakópark szabályozási terve (2004-ben)
  • Budafok - Tétény Budapest XXII kerülete Nagytétény – M6 autópálya bevezető szakasza környezetének Kerületi Szabályozási Terv módosítása a Harbor Park területére (2003-ban)
  • Budafok - Tétény Budapest XXII kerülete Nagytétény – M6 autópálya bevezető szakasza környezetének Kerületi Szabályozási Terve (2002-ben jóváhagyva)
  • Budafok - Tétény Budapest XXII kerülete új Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzata, övezeti terve és egyes területeinek szabályozási terve (2002-ben jóváhagyva)
  • Érd Bécsi-hegy szabályozási terve (2000-ben)
  • Érdi Gazdasági-, Logisztikai Park szabályozási terve (1999-ben)

Saját publikációk

[szerkesztés]

Városépítészet az önkormányzatban – Százhalombatta a XX. sz. végén c. könyv

  • Érd és térsége – Épített környezet az agglomerációban c. könyv
  • Magyar Zarándokút – útikalauz könyv
  • Magyar Zarándokút Bács-Kiskun megyei szakasza – útikalauz
  • Magyar Zarándokút bemutatása (több részben) epiteszforum.hu
  • Jogtalan építészet (több részben) epiteszforum.hu

Források

[szerkesztés]
  • Építészfórum Archiválva 2019. december 30-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Budapest folyóirat – Kisváros a nagyvárosban 2015
  • Városépítészet az önkormányzatban – Százhalombatta a XX. sz. végén c. könyv
  • Érd és térsége – Épített környezet az agglomerációban c. könyv
  • Magyar Építőművészet 1994. 2. szám