Rennell-szigeti csata
| Rennell-szigeti csata | |||
_low_in_the_water_on_30_January_1943.jpg) | |||
| A USS Chicago január 30. reggelén, a torpedók által okozott sérülései miatt kissé megsüllyedve. | |||
| Konfliktus | Csendes-óceáni hadszíntér, Második világháború | ||
| Időpont | 1943. január 29. – 1943. január 30. | ||
| Helyszín | Rennell-sziget, Salamon-szigetek | ||
| Eredmény | japán győzelem | ||
| Szemben álló felek | |||
| |||
| Parancsnokok | |||
| |||
| Szemben álló erők | |||
| |||
| Veszteségek | |||
| |||
 d. sz. 11° 25′, k. h. 160° 56′11.416667°S 160.933333°EKoordináták: d. sz. 11° 25′, k. h. 160° 56′11.416667°S 160.933333°E | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Rennell-szigeti csata témájú médiaállományokat. | |||
.svg){kind=small}
Az 1943. január 29-én és 30-án zajlott Rennell-szigeti csata volt az utolsó jelentős vízi ütközet az Amerikai Egyesült Államok és a Japán Birodalom haditengerészete között a második világháború csendes-óceáni harcainak részét képező guadalcanali hadjárat során. Az ütközet a Salamon-szigetek déli részén lévő Rennell-sziget és Guadalcanal szigete között folyt le.
1942 utolsó napján a japán hadvezetés parancsba adta a guadalcanali csapatok kivonását a szigetről. A Ke elnevezésű hadművelet január 14-én kezdődött, a tényleges evakuáció pedig január 28-án. Ennek támogatására a japánok torpedóbombázókkal kezdték támadni a Guadalcanaltól délre található amerikai hadihajókat, amelyek feladata egyrészt japán hajók megtámadása volt, másrészt egy a szigetre utánpótlás csapatokat szállító szövetséges hajókonvoj védelmezése. A japán repülők egy nehézcirkálót elsüllyesztettek, egy rombolót súlyosan megrongáltak és visszavonulásra kényszerítették az amerikai erőket. Részben e csatának köszönhetően a japán csapatok kivonása február 7-én sikeresen lezárult.
Előzmények
[szerkesztés]A guadalcanali hadjárat 1942. augusztus 7-én vette kezdetét, amikor szövetséges (főleg amerikai) csapatok szálltak partra Guadalcanal és Tulagi szigetein, valamint a Florida-szigeteken (mind a Salamon-szigetcsoport tagjai). A szigetek elfoglalása több okból is stratégiai fontosságú volt: japán bázisok létrehozásának megakadályozása, az új-guineai hadjárat támogatása, a rabauli japán támaszpont elleni támadás előkészítése, az USA és Ausztrália közötti hajózási útvonalak védelme.[6]
A guadalcanali tengeri csata (november 12-15.) után a japán haditengerészet rombolói és tengeralattjárói csak a legszükségesebb ellátmányt és kisszámú utánpótlást voltak képesek eljuttatni a szigetre a Guadalcanalon lévő Henderson repülőtérről felszálló szövetséges vadászgépek, valamint a közelben tartózkodó amerikai repülőgép-hordozók miatt.[7] Az akadozó hadtáp 1942 december elején már komoly problémát jelentett, a napi 50 fős veszteség egy részét betegségek és alultápláltság áldozatai tették ki.[8]
December 12-én a japán haditengerészet javasolta Guadalcanal kiürítését. Bár a hadsereg vezetői közül egyesek továbbra is bíztak a sikerben, s így ellenezték a visszavonulást, a birodalmi hadvezetés a császár beleegyezésével 1942. december 31-én parancsba adta a teljes csapatkivonást és egy új védelmi vonal létesítését Új-Georgián.[9]
A Ke hadműveletnek elnevezett akció 1943. január 14-én kezdődött,[10] és fontos részét képezte a légi fölény megteremtése a január 28-án induló evakuáció alatt.[11]
A szövetségesek a Ke előkészületeit újabb japán támadás előzményének vélték.[12] William Halsey admirális, a guadalcanali hadjáratban részt vevő szövetséges csapatok parancsnoka a helytelenül értelmezett helyzetet megpróbálta kihasználni egy felettesei által sürgetett feladat végrehajtására: az 1. tengerészgyalogos hadosztály felváltására, amely az augusztusi partraszállás óta harcolt a szigeten.[13] Halsey a feltételezett japán támadás alatt le akarta kötni a hadihajók figyelmét, hogy azok ne zavarhassák meg a csapatok cseréjét lebonyolító konvojt.[14] A január 29-én a Salamon-szigetek déli vizeire küldött, öt akcióegységbe rendezett amerikai erő 2 repülőgép-hordozóból, 2 kis méretű kísérő repülőgép-hordozóból, 3 csatahajóból, 12 cirkálóból és 25 rombolóból állt.[15]
A hadihajók előtt haladt a 4 szállítóhajó 4 romboló védelme mellett (Task Group 62.8).[16]
A csapatszállító konvoj előtt, a Rennell-sziget és Guadalcanal között helyezkedett el egy Robert C. Giffen ellentengernagy parancsnoksága alatt álló támogató egység (Task Force 18): a Wichita, Chicago és Louisville nehézcirkálók; a Montpelier, Cleveland és Columbia könnyűcirkálók; a Chenango és Suwanne kísérő repülőgép-hordozók; valamint nyolc romboló.[17] A TG 62.8 és a TF 18 mögött 400 km-rel haladt az Enterprise támadó repülőgép-hordozó és kísérete. A térségben lévő további hordozó és csatahajó egységek az Enterprise mögött 240 km-rel voltak.
Giffen ellentengernagy és nehézcirkálója, a Wichita és a két kísérő repülőgép-hordozó nem sokkal korábban érkezett az észak-afrikai partokról, ahol a Torch hadműveletben vettek részt.[18] A Chicago is ekkor érkezett vissza a déli-csendes-óceánra a hat hónappal korábbi Savo-szigeti csatában elszenvedett sérülései kijavítása után.[17]
A csata
[szerkesztés]
Január 29-én 21 órakor a TF 18 hajóinak négy Tulagiról érkező rombolóval kellett volna találkoznia, hogy a következő napon velük együtt érjen a Salamon-szigetek közepén északnyugat-délkelet irányban futó Új-Georgia-szoros (a Slot,[19] ahogy a szövetséges katonák nevezték) Guadalcanaltól északra lévő szakaszára, és fedezze a csapatok partraszállását.[3]
A Ben Wyatt parancsnoksága alatt álló segéd repülőgép-hordozók azonban túl lassúak voltak (18 csomó, 33 km/h), ezért Giffen 14 órakor hátrahagyta őket két rombolóval, és 24 csomós (44 km/h) sebességgel a találkozási pont felé indult.[20]
Mivel a szövetséges hírszerzés jelentette, hogy japán tengeralattjárók tartózkodnak a térségben, Giffen olyan alakzatban rendezte el cirkálóit és rombolóit, amely az ezek elleni védekezésre volt a legalkalmasabb, nem pedig a bombázó és torpedóvető repülőgépek ellenire. A cirkálók két, egymástól 2300 méter távolságban lévő oszlopban haladtak. A Wichita, a Chicago és a Louisville a haladási irány szerinti jobb, a Montpelier, a Cleveland és a Columbia a bal szárnyon (ebben a sorrendben). A hat romboló félkör alakban helyezkedett el, 3 km-re a cirkálók előtt.[3]
Az amerikai hajókat valóban követték tengeralattjárók, így helyzetük és mozgásuk ismert volt a japán tengerészeti főparancsnokság előtt, ami a támadás mellett döntött.[20] A délután közepén 32 G4M „Betty” torpedóbombázó szállt fel a mundai (Új-Georgia)[14] és a buka-szigeti repülőterekről.[21] (Az egyik gép motorhiba miatt visszafordult.[3])
Támadás január 29-én
[szerkesztés]
Napnyugtakor a TF 18 északnyugati irányban haladt 80 km-re északra a Rennell-szigettől és 160 km-re délre Guadalcanaltól. Több hajó radarja is azonosítatlan repülőgépeket jelzett 100 km-re nyugatra. Giffen tartotta magát a teljes rádiócsendhez, és semmilyen parancsot nem adott.[17] A sötétedés miatt a légijárőrök visszatértek a két segéd repülőgép-hordozóra, így a hajók fedezet nélkül maradtak.[22]
A japán torpedóbombázók déli irányban kerülték meg a TF 18-at, hogy a sötétebb keleti égbolt irányából közelíthessenek felé. Az első hullám 16 gépe 19 óra 19 perckor támadott. Az összes kilőtt torpedójuk célt tévesztett, egyiküket pedig lelőtték.[23]
Giffen úgy vélte, ezzel vége is a támadásnak, és a bombázást gyakori irányváltásokkal elkerülni igyekvő hajókat ismét egyenes vonalba rendelte vissza az eddig követett útvonalra. Az amerikaiak haladását figyelemmel követő japán repülők jelzőfények ledobásával segítették a következő támadást.[24]
A második hullám 19 óra 38 perckor indult. A Chicagót két találat teljesen megbénította; a Wichitát eltaláló egyetlen torpedó nem robbant fel; az amerikaiak pedig két bombázót lőttek le. 20 óra 8 perckor Giffen hátramenetbe parancsolta a hajókat, és lelassította őket 15 csomós (28 km/h) sebességre, valamint beszüntettette a légvédelmi tüzet, így a japánok elvesztették őket szem elől, és 23 óra 35 perckor visszavonultak.[23] A sötétben a Louisville-nek sikerült elvontatnia a Chicagót déli irányban, a TF 18 többi hajójától kísérve.[25]
Támadás január 30-án
[szerkesztés]_tows_USS_Chicago_(CA-29)_during_the_Battle_of_Rennell_Island_on_30_January_1943.jpg)
Halsey rögtön lépéseket tett a megsérült Chicago védelmére: figyelmeztette a kísérő hordozókat, hogy napfelkeltekor azonnal küldjék fel légijárőreiket, és utasította az Enterprise-t és kíséretét, hogy közelítsen a TF 18 felé, egyesítse saját légijárőreit a már levegőben lévőkkel, és a flotta vontatóhajóját, a Navajót a Louisville felváltására küldte, ami reggel 8 órakor meg is történt.[24]
Napfelkelte és 14 óra között számos japán felderítő közelítette meg a TF 18-at. Bár mindegyiket elüldözték az amerikai gépek, mégis sikerült meghatározniuk a Chicago helyzetét. 12 óra 15 perckor 11 „Betty” torpedóbombázó támadta meg a sérült cirkálót. Az amerikaiak tudtak az érkezésükről, mert egy Salamon-szigeteki ausztrál katonai hírszerző (a csendes-óceáni szigeteken tevékenykedő Coastwatchers tagja) figyelmeztette őket, 16 órára becsülve az érkezési idejüket. Ennek ellenére Halsey a cirkálókat a Chicago hátrahagyására utasította, és Efate kikötője felé küldte, amit 15 órakor értek el. A Chicagót és a Navajót csupán hat romboló védte.[26]
15 óra 40 perckor az Enterprise 69 km-re volt a Chicagótól, de tíz légijárőrje már a sérült hajót vigyázta. Négyük üldözőbe vett és lelőtt egy felderítő „Betty” bombázót. 15 óra 54 perckor az Enterprise radarja ellenséges gépeket jelzett, amiknek fogadására újabb tíz repülőt akartak küldeni, a segéd repülőgép-hordozókon azonban problémák adódtak az indítással, így ezek a gépek lekésték a harcot.[27]
Elelinte úgy tűnt, a „Betty”-k az Enterprise-t akarják megtámadni, de miután hat gép tüzelni kezdett rájuk, a Chicago felé fordultak. Négy másik gép üldözni kezdte őket, amint elérték a Chicagót kísérő rombolók légvédelmi tüzét. A vadászgépek és a tüzérek nyolcat lelőttek közülük, de ezek többsége le tudta dobni a torpedóit, mielőtt lezuhant.[28]
Az egyik torpedó a La Vallette romboló elülső gépházát találta el, 22 ember halálát és komoly károkat okozva. A Chicago négy újabb találatot kapott, egyet a híd előtt, a többit a műszaki helyiségekben. Ralph O. Davis kapitány elrendelte a hajó elhagyását. A Chicago fara süllyedni kezdett, és 20 perc múlva víz alá került. A Navajo és a rombolók 1049 túlélőt mentettek ki,[29] a legénység 62 tagja azonban életét vesztette.[30]
Az utolsó japán torpedóbombázó hullám már nem találta meg az amerikai hajókat. A Navajo elvontatta a La Vallette-et, a TF 18 megmaradt hajói pedig incidens nélkül elérték Espiritu Santo szigetét.[31]
A csata után
[szerkesztés]A japán győzelmet ünneplő híradások egy „csatahajó” és „három cirkáló” elsüllyesztéséről szóltak.[32] Az amerikai hadsereg ugyanakkor megpróbálta visszatartani a Chicago elsüllyesztésének hírét; Chester Nimitz admirális, a csendes-óceáni erők parancsnoka azzal fenyegetőzött, hogy „lelövi” azt, aki kiszivárogtatja a sajtónak. Halsey és Nimitz Giffent hibáztatta a vereség miatt, ezt az ellentengernagy teljesítményéről szóló hivatalos értékelésbe is beleírták.[33] Ezen túl azonban a csatának nem volt hatása Giffen karrierjére – 1943-44-ben is vezetett szövetséges csatahajókból és cirkálókból álló akciócsoportokat a Csendes-óceánon, később pedig altengernaggyá léptették elő.[34]
A csata alatt és után (január 30-31.) a vadászgépektől nem zavart szövetséges szállítóhajók sikeresen lecserélték a guadalcanali tengerészgyalogos hadosztályt friss egységekre.
A várt támadásra készülve a Korall-tengeren szövetséges erőket vontak össze.[32] Hogy nem lesz offenzíva, és hogy a csata célja a japán csapatok kivonásának fedezése volt, csak a Ke hadművelet lezárulása után vált világossá a szövetségesek előtt.[10] A kimenekített japán erők közül sok fontos szerepet játszott a Salamon-szigeteki hadjárat további csatáiban.
Bibliográfia
[szerkesztés]- Crenshaw, Russell Sydnor. South Pacific Destroyer: The Battle for the Solomons from Savo Island to Vella Gulf. Naval Institute Press (1998). ISBN 1-55750-136-X
- Dull, Paul S.. A Battle History of the Imperial Japanese Navy, 1941–1945. Naval Institute Press (1978). ISBN 0-87021-097-1
- Frank, Richard B.. Guadalcanal: The Definitive Account of the Landmark Battle. New York: Penguin Group (1990). ISBN 0-14-016561-4
- McGee, William L.. The Six-Month Struggle for Guadalcanal, The Solomons Campaigns, 1942–1943: From Guadalcanal to Bougainville—Pacific War Turning Point, Volume 2 (Amphibious Operations in the South Pacific in WWII). BMC Publications (2002). ISBN 0-9701678-7-3
- Morison, Samuel Eliot. Chapter 15, The Struggle for Guadalcanal, August 1942 – February 1943, vol. 5 of History of United States Naval Operations in World War II. Boston: Little, Brown and Company (1958). ISBN 0-316-58305-7
Külső hivatkozások
[szerkesztés]
- Chen, C. Peter: Battle of Rennell Island. World War II Database, 2004 – 2006. [2006. március 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. július 13.)
- Hough, Frank O.; Ludwig, Verle E., and Shaw, Henry I., Jr.: Pearl Harbor to Guadalcanal. History of U.S. Marine Corps Operations in World War II. (Hozzáférés: 2006. május 16.)
- McComb, David W.: Battle of Rennell Island. Destroyer History Foundation, 2008. (Hozzáférés: 2008. április 16.)
- Wukovitz, John: Battle of Rennell Island: Setback in the Solomons. TheHistoryNet.com, 2006. (Hozzáférés: 2006. július 13.) — Article originally printed in World War II magazine.
További irodalom
[szerkesztés]- Roscoe, Theodore. United States Destroyer Operations in World War II. Annapolis, Maryland: Naval Institute Press (1953 (Ninth printing, 1986)). ISBN 0-87021-726-7
- Stafford, Edward P., Paul Stillwell (Introduction). The Big E: The Story of the USS Enterprise. Naval Institute Press (2002 reissue). ISBN 1-55750-998-0
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Frank, Guadalcanal, p. 288. Kuszaka a rabauli főhadiszállású 11. légiflottát irányította, melynek alegységei voltak a csatában részt vevő 701. és a 705. légicsoportok.
- ↑ Morison, Struggle for Guadalcanal, 353. és 361. o. Bár a három amerikai hordozón tizennégynél jóval több vadászgép volt, a csatában csak ennyi vett részt.
- ↑ a b c d Frank, Guadalcanal, p. 578.
- ↑ Frank, Guadalcanal, p. 581 & 641. A halálos áldozatok száma hajónként: Chicago: 62, La Vallette: 22, és Montpelier: 1. A Mitsubishi G4M „Betty” torpedóbombázók mindkét napon tűz alá vették az amerikai hajókat, a Montpelier halálos áldozata valószínűleg ezek során esett el (Morison, Struggle for Guadalcanal, p. 355.).
- ↑ Frank, Guadalcanal, p. 581. A japán emberveszteséget csak megbecsülni lehet: egy Mitsubishi G4M „Betty” repülőgép legénysége 5-7 fő között volt.
- ↑ Hogue, Pearl Harbor to Guadalcanal, p. 235–236.
- ↑ Frank, Guadalcanal, p. 526.
- ↑ Frank, Guadalcanal, p. 527.
- ↑ Dull, Imperial Japanese Navy, p. 261.
- ↑ a b Dull, Imperial Japanese Navy, p. 268.
- ↑ Frank, Guadalcanal, p. 541.
- ↑ Morison, Struggle for Guadalcanal, p. 351.
- ↑ Frank, Guadalcanal, p. 577.
- ↑ a b McGee, The Solomons Campaigns, p. 216.
- ↑ Morison, Struggle for Guadalcanal, p. 352.
- ↑ Frank, Guadalcanal, p. 577–578.
- ↑ a b c Crenshaw, South Pacific Destroyer, p. 62.
- ↑ Morison, Struggle for Guadalcanal, p. 352–353.
- ↑ A szó jelentése 'rés, vájat'.
- ↑ a b Morison, Struggle for Guadalcanal, p. 354.
- ↑ Morison, Struggle for Guadalcanal, p. 354–355.
- ↑ Morison, Struggle for Guadalcanal, p. 355.
- ↑ a b Frank, Guadalcanal, p. 579.
- ↑ a b Crenshaw, South Pacific Destroyer, p. 63.
- ↑ Morison, Struggle for Guadalcanal, p. 358–359.
- ↑ Frank, Guadalcanal, p. 579–580.
- ↑ Morison, Struggle for Guadalcanal, p. 360.
- ↑ Frank, Guadalcanal, p. 580–581.
- ↑ Crenshaw, South Pacific Destroyer, p. 64–65.
- ↑ Frank, Guadalcanal, p. 581.
- ↑ Morison, Struggle for Guadalcanal, p. 363. A La Vallette 1943. augusztus 6-ig javítás alatt állt az USA-ban. Dictionary of American Fighting Ships, [1] Archiválva 2011. október 2-i dátummal a Wayback Machine-ben
- ↑ a b Morison, Struggle for Guadalcanal, p. 363.
- ↑ Wukovitz, Setback in the Solomons, p. 3.
- ↑ Naval Historical Center. [2006. szeptember 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 10.)
