Ugrás a tartalomhoz

Rendzavarás

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A 2012. évi II. törvény 169. §-a rendzavarást mint a garázdaság bűncselekmény szabálysértési alakzatát a következők szerint szabályozza:

Aki

  • a) verekszik, továbbá aki mást verekedésre felhív,
  • b) rendzavarás vagy garázdaság esetén a hatóság vagy az eljáró hivatalos személy intézkedésével szemben engedetlenséget tanúsít,
  • c) a sportrendezvények biztonságáról szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó sportrendezvényen az arcát olyan módon eltakarva jelenik meg vagy tartózkodik, amely alkalmas arra, hogy meghiúsítsa a személyének a hatóság vagy az eljáró hivatalos személy által történő azonosítását, szabálysértést követ el.[1]

Aki nyilvános rendezvényen

  • a) lőfegyvert vagy robbanóanyagot, illetve az élet kioltására vagy testi sértés okozására alkalmas eszközt tartva magánál jelenik meg,
  • b) a rendező szerv, illetve a rendőrség biztonságra vonatkozó felhívásának, rendelkezésének nem tesz eleget, szabálysértést követ el.[2]

A garázdaság és a rendzavarás összevetése

[szerkesztés]

Bűncselekmény helyett szabálysértést valósít meg, aki közterületen vagy nyilvános helyen

  • verekszik, mást verekedésre felhív (Rendzavarás) – itt hiányzik a kihívóan közösségellenes magatartás, mely a bűncselekmény feltétele;
  • kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, mely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen (Garázdaság) – itt hiányzik az erőszakos elem, ami a bűncselekmény feltétele, így a felrobbanó petárda nem fejt ki se tárgyra, sem személyre közvetlenül erőszakos hatást, ezért a petárdázó e szakasz szerint büntetendő és nem követi el a garázdaság bűncselekményt;
  • rendzavarás vagy garázdaság esetén a hatóság vagy az eljáró hivatalos személy intézkedésével szemben engedetlenséget tanúsít.

Elzárással vagy pénzbírsággal sújtható a szabálysértési alakzat elkövetője. Az elkövetővel szemben kitiltásnak is helye van.

Források

[szerkesztés]
  • 2012. évi II. törvény a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. 2012. évi II. tv. 169. § (1) bek.
  2. 2012. évi II. tv. 169. § (2) bek.