Rahewin
Rahewin | |
Életrajzi adatok | |
Született | 1120-as évek |
Elhunyt | 1170 |
Ismeretes mint | történetíró |
Nemzetiség | német |
Pályafutása | |
Szakterület | történettudomány |
Jelentős munkái | Freisingi Ottó Krónikájának folytatása |
Rahewin vagy Ragewin (1120 körül[1] – 1171 előtt) latin nyelven író középkori német történetíró klerikus, Freising püspökének, Freisingi Ottónak a titkára. Ottó halála után ő folytatta annak Barbarossa Frigyesről írt Gestáját.
Működése
[szerkesztés]Életéről keveset tudunk, annyi mindenesetre bizonyosnak látszik, hogy Freising szülötte, mivel patria mea azaz az én hazám néven említi. Először az 1141-es freisingi iratokban bukkan fel a neve és cartulariusként, azaz kalligráfusként hivatkoznak rá. Később káplán, jegyző, majd kanonok legvégül pedig Ottó titkára lett. Ottó biztatására írta meg a Chronica sive Historia de duabus civitatibus című művét, melyet 1157-ben mutathatott be Barbarossa Frigyesnek. Ezt követően Rahewin elkísérte Ottót annak diplomáciai útjaira Itáliába. Ottó halála után ő írta meg a Frigyes tetteiről szóló geszta III. és IV. könyvét, melyekkel 1160 körül fejezett be, mint a császár hivatalos történetírója. Ezekben az 1160 augusztusi lengyel hadjárattól az 1160. februári párizsi zsinatig jut el, melyet a III. Sándor pápa és IV. Viktor ellenpápa közötti szkizma feloldására hívtak össze.
Rahewin latin költeményeket is írt, például Szent Theophilusról, illetve mentoráról Freisingi Ottóról.
Művei magyarul
[szerkesztés]- Freisingi Ottó Krónikája; ford. Gombos F. Albin, Irsik József, Vajda György; bev., jegyz. Gombos F. Albin; Athenaeum, Budapest, 1912 Online: Freisingi Ottó krónikája
- I. Frigyes császár tettei; ford., bev., jegyz. Gombos F. Albin; Athenaeum, Budapest, 1913 (Középkori krónikások) itt
Jegyzetek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- I. Frigyes császár tettei. Középkori Krónikások XV-XVI. kötet. Budapest, Atheneum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Kiadása, 1913. Online: itt
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Rahewin című francia Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információ
[szerkesztés]- Freisingi Ottó, a kritikus történetíró, www.geographic.hu