Révfy Zoltán
Révfy Zoltán | |
Született | 1969 (55 éves) Baja |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Tisztsége | magyarországi polgármester (2006–2010, Baja) |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Révfy Zoltán (Baja, 1969. július 1. –) ügyvéd, politikus, 2006-2010 között Baja polgármestere a Fidesz-KDNP színeiben.
Pályafutása
[szerkesztés]Baján, a III. Béla Gimnáziumban érettségizett 1987-ben. A sorkatonai szolgálat elvégzése után, 1988-1993-ig Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen folytatott jogi tanulmányokat, majd a jogi diploma megszerzése után visszatért Bajára, ahol a jogi szakvizsga letételét követően egyéni ügyvédként dolgozott.
2002 októberében a Fidesz színeiben egyéni jelöltként bekerült a városi képviselő-testületbe, ahol négy évig az Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottság elnökeként és frakcióvezetőként tevékenykedett.
A 2006. október 1. napján megtartott önkormányzati választáson, a rendszerváltást követő voksolások történetének legtöbb szavazatával Baja város polgármesterévé választották.[1]
Polgármesterségének ideje alatt a város jelentős sikereket ért el uniós pályázatokon, a város intézményrendszere átalakult.[2]
A 2010-es önkormányzati választásokon pártja nem őt jelölte a városvezetői székbe, hanem a város és térség Fideszes országgyűlési képviselőjét, Zsigó Róbertet.[3][4]
Ügyvédként dolgozik Baján, a helyi- és országos politikából visszavonult. Három gyermeke van.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ 2006-os önkormányzati választások eredményei. [2019. október 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. december 29.)
- ↑ Baja város fejlesztése uniós pályázatokkal dr. Révfy Zoltán polgármesteri ciklusa alatt
- ↑ Baján összeesküdtek Révfy ellen a narancsos alpolgármesterek. [2011. május 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. június 16.)
- ↑ Emelt fővel távozom. [2011. június 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. június 16.)