Rénium(IV)-szulfid
| Rénium(IV)-szulfid | |
| IUPAC-név | Rénium(IV)-szulfid |
| Más nevek | rénium-diszulfid |
| Kémiai azonosítók | |
|---|---|
| CAS-szám | 12038-63-0 |
| Kémiai és fizikai tulajdonságok | |
| Kémiai képlet | ReS2 |
| Moláris tömeg | 250,33 g/mol |
| Megjelenés | fekete színű szilárd anyag |
| Sűrűség | 7,506 g·cm−3[1] |
| Oldhatóság (vízben) | nem oldódik[1] |
| Ha másként nem jelöljük, az adatok az anyag standardállapotára (100 kPa) és 25 °C-os hőmérsékletre vonatkoznak. | |
A rénium(IV)-szulfid egy vegyület. Képlete ReS2.
Szintézise
[szerkesztés]Rénium és kén reakciójával 1000 °C-on:[2]
Rénium(VII)-szulfid termikus bomlásával 1100 °C-on:
Tulajdonságai
[szerkesztés]Fekete színű, vízben oldhatatlan, szagtalan anyag, a rénium legstabilabb szulfidja.[3] Ellenáll a savaknak, lúgoknak és az alkálifém-szulfidoknak, azonban a hipoklórossav, salétromsav stb. ReO4−-tá oxidálja. 1000 °C-on a kvarccal reagál, de kénnel még hevítve sem lép reakcióba. 700 °C felett vákuumban elemi réniumra és kénre bomlik, a hidrogén magasabb hőmérsékleten réniummá redukálja.[2] Diamágneses félvezető.[4] Kristályszerkezete triklin, tércsoport: P1 (a = 645,5 pm, b = 636,2 pm, c = 640,1 pm, α = 105,04°, β = 91,60°, γ = 118,97°). Torzult kadmium(II)-klorid szerkezete van és izotípusos a rénium-diszeleniddel.[5][6]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Rhenium(IV) sulfide, 99%; AlfaAesar (2018. december 2), (PDF)
- ↑ a b Georg Brauer (Hrsg.) u. a.: Handbuch der Präparativen Anorganischen Chemie. 3., umgearbeitete Auflage. Band III, Ferdinand Enke, Stuttgart 1981, ISBN 3-432-87823-0, S. 1619.
- ↑ Erwin Riedel: Anorganische Chemie. (hely nélkül): Walter de Gruyter. 2004. 811. o. ISBN 311018168-1 korlátozott előnézet a Google Könyvekben
- ↑ Christoph Janiak – Hans-Jürgen Meyer – Dietrich Gudat–Ralf Alsfasser: Riedel Moderne Anorganische Chemie. (hely nélkül): Walter de Gruyter. 2012. 338. o. ISBN 311024901-4 korlátozott előnézet a Google Könyvekben
- ↑ H.-J. Lamfers, A. Meetsma, G.A. Wiegers, J.L. de Boer: The crystal structure of some rhenium and technetium dichalcogenides. In: Journal of Alloys and Compounds, 241, 1996, S. 34–39, doi:10.1016/0925-8388(96)02313-4.
- ↑ (1971) „The dichalcogenides of technetium and rhenium”. Journal of the Less Common Metals 24, 73. o. DOI:10.1016/0022-5088(71)90168-8.
Fordítás
[szerkesztés]Ez a szócikk részben vagy egészben a Rhenium(IV)-sulfid című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.