Ugrás a tartalomhoz

Rácz György (építészmérnök)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Rácz György
Született1907. március 10.
Tőketerebes
Elhunyt1989. február 22.
Budapest
FoglalkozásaÉpítészmérnök
KitüntetéseiYbl Miklós-díj (1957)
SablonWikidataSegítség

Rácz György (Tőketerebes, 1907. március 10. – Budapest, 1989. február 22.) - építészmérnök, Ybl-díjas (1957).

Életpályája

[szerkesztés]

Rácz György 1907. március 10-én stületett Tőketerebesen. Tanulmányait Budapesten, a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán 1931-ben fejezte be. Építészhallgatóként tervet készített a Létminimumon élők lakása című témához, a GIAM (Gongrès International ďArchitecture Moderne) Modern Építészek Nemzetközi Szövetsége III. Kongresszusa alkalmából, melyet ki is állítottak, és egyúttal meghívták a kongresszusra Németországba is.

Rácz György a modern építészet első magyarországi pártolói közé tartozott, alapító tagja volt a Magyar Építőművészek Szövetségének is. Kezdő építészként Ligeti Pál irodájában kezdett dolgozni, 1940-től lett önálló. 1948-tól a Magasépítési Tervező Intézet mezőgazdasági osztályának tervezője, majd a MEZŐTERV-ben folytatta munkáját, 1949-től pedig az IPARTERV tervezője lett.

Budapesten hunyt el 1989. február 22-én, 72 évesen.

Fontosabb építészeti alkotásai

[szerkesztés]
  • Budapest, Áfonya u. 10. és Cimbalom u. 13. szám alatti lakóházak (1941-1942)
  • ONCSA háztípus
  • Több növénynemesítő állomás
  • Phylaxia gyár (1951-1952)
  • Penicillin Gyár, Debrecen (1952)
  • Kokszművek, Pécs (1956)
  • Tejüzem, Gyöngyös (1960)
  • Budapest, Apáczai Csere János utcai lakóház (1961, Juhász Sárával közös munkája)
  • Dunaújvárosi Papírgyár (1962-1965)
  • Hódmezővásárhely, műteremházak (1963)
  • Óbudai Magyar Hajó- és Darugyár hajóépítő csarnok (1963-1970).

Díjai, kitüntetései

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]
  • Magyar Életrajzi Lexikon
  • Preisich Gábor: Rácz György (Magyar Építőművészet, 1989. 4. szám).