Portál:Történelem/KiemeltSzemely/44
.jpg)
Jules Mazarin (eredeti nevén: Giulio Raimondo Mazarino; Pescina, 1602. július 14. – Vincennes, 1661. március 9.) olasz-francia diplomata, egyházfi, államférfi.
Szegény családból származott, apja a Colonnák római hercegi udvarában szolgált. Kitűnő kommunikációs tehetsége már ifjúkorában megmutatkozott. Hatalmas ambíciókkal kapcsolódott be a kor római politikai életébe, majd azt a célt tűzte ki maga elé, hogy francia szolgálatba áll. Szívós munkával elérte, hogy fő mentorának, Richelieu bíborosnak utódjaként XIV. Lajos francia király főminisztere lehetett 1642-től haláláig.
Ausztriai Anna támogatójaként döntő szerepe volt a francia állam belső és külső megszilárdításában. A különös polgárháború, a Fronde után helyreállította a központi hatalmat, az állam egységét. Kiterjesztette és megerősítette az ország határait, megteremtette az ország fejlődéséhez szükséges békét, megosztotta Franciaország ellenfeleit és biztosította a királyság vezető nagyhatalmi státuszát.
Mint XIV. Lajos nevelője, nagy hatást gyakorolt a későbbi Napkirály személyiségére és politikájára, közvetve a francia abszolút monarchia kialakulására. Halálakor a 23 éves király felkészülten vehette át az ország irányítását.
Pompakedvelő műgyűjtőként – és végtelenül kapzsi emberként – hatalmas vagyont gyűjtött, amit nagyrészt kiterjedt rokonságára hagyományozott. Személyes könyvtára lett a párizsi Bibliothèque Mazarine gyűjteményének alapja. Kitűnő ízlése és olasz kulturális gyökerei révén hozzájárult a kor francia kultúrájának fejlődéséhez.