Portál:Közlekedés/Cikkek/2010-32
A pécsi 34-es buszjárat a Belvárost köti össze a Mecsekoldallal, elérhetővé teszi a
Pécsi Állatkertet. A vasútállomástól indul, érinti a Zsolnay-szobrot, a Barbakánt, majd az alagútnál a Mecsek felé kanyarodva jut el a Szanatóriumhoz. Mivel a vonalon igen meredek szakaszok és éles kanyarok vannak, csak szóló busz közlekedhet. A járat 49 perc alatt ér vissza a Főpályaudvarra.
A legtöbb 34-es járat 34D jelzéssel a Dömörkapuig közlekednek a Szanatórium után, majd onnan 35A jelzéssel indulnak vissza a Főpályaudvarra.
1946. szeptember 28-án indult az első járat a Széchenyi térről a Hotel Kikelet-hez, amit 1948-ban meghosszabbítottak a Dömörkapuig. Ez a járat volt az akkori 34-es számú járat. Majd a Széchenyi téri végállomás megszűnésével a járat végállomása átkerül a Kossuth térre. A Szanatóriumhoz 1964 végétől jár autóbuszjárat, akkor még 44-es jelzéssel közlekedett, ez már a Kossuth térről. 1985. november 1-jén a Kossuth téri végállomás megszűnik, eztán a járat a Főpályaudvarról indul. 1987. január 1-jétől új számozási rendszer keretén belül kapta máig is érvényes 34-es jelzését. 2009. január 31-től a járat utolsó megállója a Szanatórium nevű megálló, a fordulóban már nem állnak meg a buszok, csak fordulni használják.