Portál:Kémia/Kiemelt szócikk/Cikk 16
Az oxigén (vagy régies nevén éleny) az oxigéncsoport elemei közé tartozik a kénnel, a szelénnel, és a tellúrral együtt. A rendszáma 8, a vegyjele O. A földkéregben található leggyakoribb elem (ennek csaknem a felét teszi ki), a Világegyetemben gyakoriság szerint az ötödik. A légkör jelentős része oxigéngáz (O2), de ózon (O3) formában is megtalálható. Az ózon az oxigén allotróp modosulata, de nála kevésbé stabil. Az oxigént Joseph Priestley angol kémikus fedezte fel 1774-ben, az oxigén nevet Antoine Laurent de Lavoisier francia kémikus adta neki. Ez a név a görög oxigenium (savképző) szóból származik. Az oxigéngáz színtelen, szagtalan, íztelen, kétatomos molekulákból álló anyag. Folyékony és szilárd halmazállapotban kék színű. Molekulája apoláris, benne kettős kötés található. Apoláris tulajdonsága miatt vízben rosszul oldódik. A vízben oldott oxigénnek jelentős élettani hatása van, csakúgy mint a légkörinek. Az oxigén szobahőmérsékleten nem túl reakcióképes, ennek oka a kettős kötésben keresendő. Magas hőmérsékleten az elemekkel exoterm reakcióban egyesül (égés). Erős oxidálószer, különösen atomos állapotban (bár így csak nagyon rövid ideig létezik). Az oxigén nélkülözhetetlen az élethez (a biológiai oxidáció folyamatához). Az ózon légkör felső rétegeiben ózonréteget képezve véd az UV-sugaraktól. Égőkben a befúvott levegő dúsítására használják, fontos szerepet játszik az acél gyártásánál. Orvosi célokra is felhasználják. A cseppfolyós oxigén a folyékony hajtóanyagú rakétákban a tüzelőanyag elégetéséhez szükséges.