Ponticola cephalargoides

Ponticola cephalargoides
	Kifogott példány vonalzó mellé téve
	Természetvédelmi státusz
	Nem szerepel a Vörös listán
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata);
Altörzság:	Állkapcsosok (Gnathostomata);
Főosztály:	Csontos halak (Osteichthyes);
Osztály:	Sugarasúszójú halak (Actinopterygii);
Alosztály:	Újúszójúak (Neopterygii);
Alosztályág:	Valódi csontoshalak (Teleostei);
Öregrend:	Tüskésúszójúak (Acanthopterygii);
Csoport:	Percomorpha;
Rend:	Sügéralakúak (Perciformes);
Alrend:	Gébalkatúak (Gobioidei);
Család:	Gébfélék (Gobiidae);
Alcsalád:	Benthophilinae;
Nemzetség:	Ponticolini;
Nem:	Ponticola; Iljin, 1927
Faj:	P. cephalargoides;
Tudományos név
	Ponticola cephalargoides; (Pinchuk, 1976)
Szinonimák
	Gobius ratan (non Nordman, 1840); Gobius syrman (non Nordman, 1840); Neogobius cephalarges (non Pallas, 1814); Neogobius cephalargoides Pinchuk, 1976;
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Ponticola cephalargoides témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Ponticola cephalargoides témájú médiaállományokat és Ponticola cephalargoides témájú kategóriát.

A Ponticola cephalargoides a csontos halak (Osteichthyes) főosztályának a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályába, ezen belül a sügéralakúak (Perciformes) rendjébe, a gébfélék (Gobiidae) családjába és a Benthophilinae alcsaládjába tartozó faj.

Előfordulása

A Ponticola cephalargoides előfordulási területe a Fekete-tenger északi részén van, főleg Ukrajna partjainál és az Azovi-tengerben.

Ez a gébféle legfeljebb 25 centiméter hosszú.

Mérsékelt övi, tengeri, fenéklakó hal. A partközeli vizek törmelékes, kavicsos fenekén él.

Tavasszal felkeresi a sekélyebb vízű részeket, ahol a kövek közé rakja le ikráit.

Ponticola cephalargoides (Pinchuk, 1976) FishBase
Miller, P.J., 1986. Gobiidae. p. 1019-1085. In P.J.P. Whitehead, M.-L. Bauchot, J.-C. Hureau, J. Nielsen and E. Tortonese (eds.) Fishes of the North-eastern Atlantic and the Mediterranean. Volume 3. UNESCO, Paris.